3

Cristiada előzetes

Dean Wright speciális effektek készítésével kereste a betevőre valót, többek között dolgozott a Gyűrűk urán és a Narnia krónikáin is. Valamiért úgy gondolta, hogy a Mexikóban lezajlott Cristero felkelést neki kell megrendeznie, ezért szépen be is állt a kamera mögé és levezényelte az alkotást. Még néhány ismertebb színészt is sikerült megnyerni a produkcióhoz, Andy Garcia, Oscar Isaac, Peter O’Toole, Bruce Greenwood játszik a filmben. A történet a 3 éves Cristero összetűzésre koncentrál, a kormány úgy döntött, hogy betiltja a vallásos megmozdulásokat, megszünteti az egyházi iskolákat és az egyházi javakat államosítják. Ám a katolikusoknak ez nem tetszett, a nép pedig velük volt.

2

Deschanel is részt vett a Micimackó zenei anyagának készítésében

Zooey Deschanel nem csak színészkedik, hanem énekel. Van egy két tagú zenekara is, a She & Him. A nyáron mozikba kerülő Micimackóhoz három szerzeményt is készített, egyik ezek közül a főcímdal.  Az animációs film rendezője, Don Hall szerint remek döntés volt, hogy  Deschanelt kérték fel a feladatra és annak is örül, hogy sikerült megnyerni a produkcióhoz. Peter Del Vecho producer úgy véli, egy klasszikus Micimackó dal újragondolása egy új szerzővel igen nagy élmény és Deschanellel dolgozni is rendkívül szórakoztató volt, szerinte a hölgy szívét-lelkét beletette a dalba. Az alábbi videóban Deschanel beszél röviden Micimackóról.

13

X-Men: Az elsők szinkronos előzetes

James McAvoy játssza Charles Xavier az X-Men: Az elsők (X-Men: First Class) filmben. A színész az IGN-nek megerősítette, hogy a produkcióban Xavier tolószékbe fog kerülni és azt is látni fogjuk, hogy miért. Ezen kívül azt is bemutatják, hogy miért válik kopasszá. A képregényben ahogy egyre jobban megismeri képességét, úgy “tűnik el” a haja is, ám a készítők valami mást találtak ki. Az előzményfilm után számíthatunk arra, hogy folytatják az X-Men 3-at, már javában ötletelnek a negyedik felvonással kapcsolatban.

Két poszter, a korábban látottak magyar változata

1

Heti néznivaló – Damon a sorsügynökség ellen, Tarr lova

Egy kis lazítás a bemutatók körül, most csak két film kerül a mozikba, jövő héten viszont hét alkotás premierje lesz.

1tab

Sorsügynökség (Adjustment Bureau): George Nolfi rendezői bemutatkozásához egy Philip K. Dick adaptációt választott. A főszereplő Matt Damon, aki beleszeret egy nőbe (Emily Blunt), azonban a sors ügynökeinek nem tetszik a helyzet.

Olvasd tovább

9

Az első percek az Álomháborúból

A Warner közzétette az első 5 és fél percet az Álomháborúból (Sucker Punch), ami megmutatja, hogy mi juttatta Baby Dollt az elmegyógyintézetbe. Talán azért tettek így, mert a filmet rengeteg negatív kritika érte (én kedveltem, az iromány itt olvasható) és egy utolsó utáni marketing fogással próbálnak még plusz érdeklődőket szerezni az alkotáshoz. A Sweet Dream feldolgozást a főszereplő, Emily Browning adja elő. A Sucker Punch bukása ellenére a stúdió továbbra is bízik Zack Snyderben és nem húzzák ki alóla a Superman rendezői székét.

12

Governator, az akcióhős

Mi jut eszünkbe a Governator szóról? Arnold Schwarzenegger. Na, valaki volt olyan pihent, hogy kigondolta The Governator szuperhőst, aki gyakorlatilag maga Schwarzenegger.

Néhány hete arról beszéltek, hogy az egykori akciósztár részt fog venni egy sorozat elkészítésében. Elsőre talán a True Lies-ra gondolhatott mindenki, ám gyorsan tisztázódott, hogy ez egy animációs széria lesz. Bővebb tájékoztatást április elejére ígértek, ám ennél hamarabb futottak be az információk. Mint kiderült nem csak sorozat, de képregény is készül a The Governatorból, 2012-ben lesz látható az első rész, illetve ekkor vehetjük kezünkbe az első számot. Ráadásképp Stan Lee-t is bevonták a munkálatokba.

“A The Governator nagyszerű szuperhős,  aki nem más, mint maga  Arnold Schwarzenegger.  Arnold magánéletének egyes részeit is beleépítjük a cselekménybe, benne lesz felesége, Maria Shriver és a gyerekei. Belekerül az is, hogy a főhős egykoron kormányzó volt. Miután Arnold kiszállt a bársonyszékből eldöntötte, hogy bűnüldöző lesz és titkos high-tech bűnüldöző bázist épít ki a brentwoodi háza alatt.” – mondta Lee. A karakter rendelkezni fog egy spéci öltözékkel, amivel különféle dolgokra lesz képes. Ezen kívül adnak mellé néhány fiatalabb társat, az egyikük a 13 éves számítógépes zseni, aki Zeke Muckerbergnek hívnak.  A főellenség szervezetének neve: Gangsters Imposters Racketeers Liars & Irredeemable Ex-cons, azaz G.I.R.L.I.E. lesz.

9

Jelenet a Thorból

A Paramount közzétett egy jelenetet a Thor filmből. A Villámisten Földre érkezése utáni első percet mutatja be. Natalie Portmanék rátalálnak, Chris Hemsworth kissé dühös, majd Kat Denningstől sokkot kap.

25

Az Igazság Ligájában más Batman és más Superman lesz

Egyre inkább az az érzésem, hogy a Warner azt se tudja mihez kezdjen a DC szuperhőseivel. Talán megzavarodott attól, hogy a Marvel filmrészlege gőzerővel pörög és jövőre már érkezik a Bosszú Angyalai produkció. Ezzel szemben mit tudnak felmutatni  Christopher Nolan újraindította a Batman-franchise-t, ám a rendező leszögezte, hogy ő olyan világot mutat be, ahol nincs helye szuperhősöknek. Talán ezért gondolkodott el azon a stúdió, hogy megint újrakezdik az egészet. Nemrég bejelentették, hogy 2013-ban fut be az Igazság Ligája, amihez eredetileg azt tervezték, hogy a csapat tagjairól készítenek egy külön filmet. De egyelőre még sehol nem tartanak a Villám vagy a Csodanő tervezettel, Zöld Lámpás viszont nyáron be fog mutatkozni.

Felmerült a kérdés, hogy az Igazság Ligájában benne lesz-e Batman vagy Superman? És ha igen, akkor ki játssza? Snyder elmondta, hogy Nolan Sötét lovagjának és az éppen formálódó Superman projektnek nem lesz semmi köze a DC szuperhős csapatához. Azaz más fogja felhúzni az S-es ruhát és más fogja alakítani a Bőregeret.

6

Bryan Cranston lesz az Emlékmás gonosza

Bryan Cranston, a Totál szívás (Breaking Bad) sorozat sztárja lesz az Emlékmás remake gonosza. A főhőst Colin Farrell fogja eljátszani, aki szépen ki is gyúrja magát a szerep kedvéért. Len Wiseman, a Die Hard 4 és az Underworld rendezője készíti a filmet, amely Philip K. Dick műve alapján készül. Ebből a 90-es években már összehoztak egy alkotást Arnold Schwarzeneggerrel.

Az új változatban Farrell nem megy el a Marsra, hanem az Euroamerica országaiban és New Shanghai-ban zajlanak a történések. Hősünk egy gyári munkást fog játszani, aki úgy gondolja, hogy egy kém, csak azt nem tudja, hogy melyik oldalon áll. Cranston Vilos Cohaagent, Euroamerica vezetőjét alakítja, aki titkon New Shanghai lerohanását tervezgeti.

0

Pénteken jelenik meg az Üvegtigris 3 DVD-n és Blu-ray-en

0uv3Sajtóhír: A Katapult Film forgalmazásában április 1-jén, pénteken kerül a boltokba DVD-n a tavalyi év legsikeresebb hazai mozija, az ÜVEGTIGRIS 3, mely tartalmazza a film betétdalának, a Pyrogens zenekar Just You című nótájának nemrégiben elkészült videoklipjét is! A rajongók több dedikáláson is találkozhatnak majd a film készítőivel és szereplőivel.

Egy különleges, multikulturális zenekar, az angol, magyar-svéd-madagaszkári, roma és magyar zenészek alkotta banda, a Pyrogens készítette el 2010. novemberében az ÜVEGTIGRIS 3 Just You című betétdalát, amelynek nemrégiben elkészült klipje is megtalálható a film pénteken a boltokba kerülő DVD-változatán. A játékos, vidám hagulatú klipben az együttes tagjai örömmel léptek ki a megszokott zenekari sémákból s öltöttek magukra bohóc-jelmezt. A DVD-s debütálást követő napon, április 2-án újabb megtiszteltetés éri a csapatot, hisz a Quimby előzenekaraként játszhatnak majd Győrött.

Az egy lemezes, néhány extrát tartalmazó DVD ajánlott fogyasztói ára 2.990 Ft, míg a két lemezes, exkluzív csomagolású, limitált példányszámban kiadásra kerülő Rajongói Változat 3.990 Ft-os fogyasztói áron kerül majd a polcokra. Az ÜVEGTIGRIS 3 Blu Ray-kiadása – melynek ajánlott fogyasztói ára 4.990 Ft – igazi különlegesség lesz, hisz ez az első magyar film, mely 1080p-s képpel, és DTS High Resolution Audio (96 kHz/24 bit) hanggal jelenik meg Blu Ray-n. Mindhárom változat tartalmazza a szereplőkkel készített audiókommentárt valamint magyar és angol feliratot is.

0uv32A DVD-premier kapcsán az ÜVEGTIGRIS 3 rajongói több dedikáláson is találkozhatnak majd a film készítőivel és szereplőivel: április 1-jén, pénteken 16:30-17:30 között az Europark Saturn áruházában Pataki Ági, Rudolf Péter, Reviczky Gábor és Horváth Lajos Ottó várja a közönséget, aznap este 18-19 között pedig az Andrássy úti Alexandra Könyvesházban Pataki Ági, Rudolf Péter, Reviczky Gábor és a forgatókönyvíró, Búss Gábor Olivér dedikál majd. Szombaton 10:30-11:30 között a fóti Corában Pataki Ágival, Rudolf Péterrel, Horváth Lajos Ottóval és Szarvas Józseffel találkozhatnak az érdeklődők, aznap 17:30-18:30-kor az Arénabéli Tescóban ír majd alá Pikali Gerda, Pataki Ági, Búss Gábor Olivér és Szarvas József. Április 8-án, pénteken 16:00-17:00 között Szabó Erika és Horváth Lajos Ottó dedikál a budaörsi Tesco-ban, április 9-én, szombaton pedig 15-16 óra között a West Endben található MédiaMarktban várja Szabó Erika, Szarvas József és Horváth Lajos Ottó a rajongókat.

Ez a videóklip is rajta lesz: