4

Box Office: “Vágtassunk.” Rango az élre tört

Észak-Amerikai box office. Új filmek:
Gore Verbinski animációs filmje nyitott az élen, a Rango az év legjobb nyitányát tudhatja magáénak. A 38 millió dollár szép eredmény, főleg, hogy egy 2D-s produkcióról van szó, bár jövő héten megérkezik a konkurencia az Anyát a Marsra „személyében”. George Nolfi rendezői debütálásához egy Philip K. Dick regényt választott, a Sorsügynökség főszereplőnek megnyerte Matt Damont. A romantikus thriller közel 21 millióval indult útnak, ami nem nevezhető kudarcnak, majd a következő napok eldöntik, hogy mennyire pártolnak el tőle a nézől. Harmadik helyen kezdett A szép szörnyeget (Beastly), amely a Szépség és a Szörnyeteg új verziója. Tavaly mutatták volna be, ám végül elpakolták a premiert 2011-re, nehogy ütközzön a film egyik szereplőjének, Vanessa Hudgnes fickójának (Zac Efron) az új filmjével, a Charlie St. Cloud-dal. A CBS Films hatodik bemutatója a költségvetéséhez képest nem kezdett rosszul és sok milliót fog verni a produkciós cég első művére, az Eszeveszett küzdelemre. 2007-ben már kész volt, de aztán valamiért mégsem küldték a filmszínházakba a Take Me Home Tonight vígjátékot. Úgy gondolták, hogy most van itt az ideje elővenni és bemutatni ország-világ előtt, hogy miképp sikerült. 2003 moziból csak 3,5 millió dollárt gyűjtött be, ami arra sem volt elég, hogy bekerüljön a Top 10-be.

8

Rango

Fegyvere van! Veszélyes! Por városkájának új sheriffje van, aki szeret vágtatni, de védi a rendet és az elesettekhez mindig van pár jó szava. A neve: Rango. Mindenki azt gondolja róla, hogy piszok jó fegyverforgató. Pedig valójában csak egy jó színészi képességekkel megáldott hawaii ingben flangáló kaméleon, aki eddigi életét egy akváriumban töltötte és mondhatni a saját maga által kitalált (bár mindenki számára ismerős) színdarabokat adja elő egy műanyag hal és egy fél barbi baba társaságában. Talán a sok szerep hatására, de nem igazán tudja, hogy kicsoda is valójában. Egy hős? Egy nagy jövő előtt álló színész? Egy senki? A problémáját fokozza, hogy hirtelen szabaddá válik, ezzel úgy elsőre nem tud mit kezdeni, míg egy fura útmutatásnak köszönhetően a nagy hőségben elindul a perzselő és veszélyes sivatagban. Túlélési esélyeit a folyamatosan felbukkanó éneklő-zenélő madárkák egyenlőnek tartják a nullával.

15

Stb…

Az eltelt néhány nap pár híre röviden, poszterek és videók.

– 2012. február 10-én kerül a mozikba a Baljós árnyak 3D, egy évre rá meg A klónok támadása.

– André Øvredal, a Troll Hunter rendezője Chris Columbusszal dolgozik egy forgatókönyvön, ami a Szörnyecskékhez és a Men in Blackhez lesz hasonló. A rendező Øvredal lesz.

– Mark Wahlberg még két folytatást akar A The Fighterhez.

– Vince Vaughn lesz az Insane Laws főszereplője és producere. Adott két jó barát, az egyikük fia beleszeret a másik lányába és teherbe is ejti.

Rachel Nichols a twitterén azt írta, hogy a G.I. Joe folytatásában csak Duke, Kígyószem és Strom Shadow tér vissza. 2012 augusztus 10-én mutatják be.

– Diane Lane lesz Martha Kent a Superman filmben.

– George Miller reméli, hogy 2012 januárjában hozzá tud látni a Mad Max 4 előkészületeihez. A járgányokat már megalkották.

– Anthony Hopkinst is megkörnyékezték egy szereppel a következő James Bond kapcsán.

– Biztossá vált, hogy Kristen Stewart lesz Hófehérke a Snow White and the Huntsmanben.

– Michelle Rodriguez azt mondta, hogy az Avatar folytatása a víz alatt fog játszódni.

–  Jennifer Lawrence, Hailee Steinfeld, Chloe Moretz, Emma Roberts, Saoirse Ronan, Abigail Breslin, Lyndsy Fonseca, Emily Browning, Shailene Woodley, és Kaya Scodelario közül dől el, hogy ki lesz Az éhezők viadala főszereplője.
Olvasd tovább

15

Filmek, amelyek Philip K. Dick művei alapján készültek


Philip K. Dick elismert sci-fi író volt, akinek művei jelentősen megváltoztatták a műfajt. A cyberpunk stílus előfutáraként tekintenek rá. Több regényt és novellát tett le az asztalra, amelyek nem kerülték el a filmesek figyelmét. Akadt olyan produkció, amely klasszikussá vált, készült szórakoztató akciófilm és felejthető alkotás is. Annak ellenére, hogy alkotásai igen népszerűek mégis elég kevés mozis verzió született. Ezeknek az elkészüléséről esik szó röviden az alábbiakban.

Az Emlékmás forgatókönyvét Dan O’Bannon és Ronald Shusett, A nyolcadik utas: A Halál írói szállították le Dick novellája (Emlékárusítás kicsinyben és nagyban) alapján. De nem találtak támogatót a filmhez, így a projekt jégre került. A 80-as években Dino De Laurentiis karolta fel a tervezetet, aki Richard Dreyfusst akarta a főszerepre, majd Patrick Swayze nevét emlegették. Először úgy volt, hogy David Cronenberg ülhet a rendezői székbe, ő már William Hurt-öt akarta főhősnek. Cronenberg úgy egy évig forgolódott az Emlékmás körül, ez idő alatt 12 forgatókönyv vázlat jött létre. Az egyiknél Ron Shusett azt mondta a rendezőnek, hogy így képzelte volna el Dick is a filmet, de ők igazság szerint egy „Indiana Jones a Marson” történetet akartak. Miután a Dűne megbukott, Laurentiis elvesztette lelkesedését a film iránt, főleg azért, mert csődbe ment. Ez remek alkalmat szolgáltatott Arnold Schwarzeneggernek, aki szeretett volna bekerülni a filmbe. A testépítő izomember meggyőzte a Carolcot, hogy érdemes megvenni a jogokat, majd elérte, hogy 10 millió dollár legyen a fizetése és még a profit 15 %-ából is részesedett. Ráadásul még azt is kijárta, hogy mindenben övé legyen a végső szó. A fedélzetre hozta Paul Verhoevent, a Robotzsaru ugyanis Arnie-t teljesen lenyűgözte. Verhoevennek megengedte, hogy a Robotzsaru operatőrét, dizájnerét, effektesét és még a főgonoszt megformáló Ronny Coxot is magával hozza. Ekkor már jó 42 szkriptvázlat készült, amiből végül Gary Goldman ollózott össze egy normális verziót. A 65 millió dollárba került film 261 millió dollárt termelt világszerte. 1990-ben A remake jövőre érkezik, Len Wiseman lesz a rendező, Colin Farrell formálhatja meg a főhőst. Annyi biztos, hogy itt nem mennek el a Marsra.
A film a XXI. században játszódott, Schwarzenegger Doug Quaidet alakította. A férfi befizet a jó mókának tűnő szórakozásra, ám egy pillanat alatt hirtelen nagyon keresett személy válik belőle, mindenki őt üldözi.

18

Xavier Gens szeretné megcsinálni a Fenegyerek új verzióját

2003-ban került a mozikba a Fenegyerek képregényfilm, amiben Ben Affleck játszhatta a címszereplőt. Korrekt eredményt ért el az alkotás, közel 180 millió dollárt termelt és a második rész s is szóba jött. Mark Steven Johnson a Born Again történettel folytatta volna és Mr. Fear lett volna a főgonosz. Némi idő elteltével azonban Affleck már nem nagyon szerette volna magára ölteni a kosztümöt, de 2008-ban Jason Statham jelezte, hogy nyugodtan bízzák rá a főszerepet, adjanak neki egy esélyt.  Még Frank Miller is támogatta a színészt. Ám a Fox bejelentette, hogy nem lesz folytatás, újrakezdik az egészet.

Egyelőre még nem szerződtettek le senkit a képregényhős megformálására és még rendező sincs, de Xavier Gens, a Hitman rendezője elárulta, hogy ő bevállalná a filmet. “Ha lehetőségem lenne megcsinálni a Fenegyerek filmet, akkor az teljesen másmilyen lenne, mint az első. Sokkal inkább drámaibb irányba vinném el a karaktert. Számomra nagyon fontos, hogy bemutassam, hogy miként válik hőssé. Mint például Richard Donner-féle Superman.  Láthatjuk, hogy nem lesz belőle azonnal szuperhős, szerintem felettébb fontos, hogy ne kapkodjuk el és maradjunk a realitás talaján. Szintén nagyon fontosnak érzem, hogy a rendező úgy alkossa meg a karaktert, ahogy azt jónak látja, a stúdió ne szóljon bele. A sötét lovag is úgy készült, ahogy Nolan akarta. ” – mondta Gens, hozzátéve, hogy Sam Worthington nagyszerű lenne Fenegyerekként. Nincs konkrét elképzelése, hogy ki lenne a gonosz, Gens szerint ez a történettől függ.

3

The Fields poszter

Kikerült a világhálóra a The Fields thriller első posztere. A produkció főszereplője Sam Wothington lesz, mellette a Watchmen óta nem sok minőségi munkát vállaló Jeffrey Dean Morgan játszik és Chloe Moretz is felbukkan.

Morgan egy new york-i nyomozót játszik, akit áthelyeznek egy másik helyre. Itt megismerkedik a Worthington által megformált detektívvel és együtt próbálnak meg felderíteni egy sorozatgyilkosságot. Ami Canaan Mann rendezte a filmet, aki Michael Mann lánya. A forgatókönyvet Donald F. Ferrarone írta, az úriember korábban a DEA (Kábszer-ellenes ügyosztály) tagjaként akciózhatott.