FilmDROID 
Először egy kis lamúr, majd jöjjön az akció (most nem az xxx filmekről beszélek). D.J. Caruso a Disturbiával bizonyította, hogy milyen kellemesen tudja kezelni a helyzetet, illetve milyen szépen tud átváltani az egyik műfajból hirtelen a másikba. A jószomszédi romantikából egy idő után izgalmas thrillerbe csaptak át a történések. Ezúttal sci-fi köntösbe csomagolták a produkciót, kiderül, hogy bolygónkon lapul egy másik planéta néhány túlélője és ellenséges űrlények keresik őket… Ahelyett, hogy letarolnák a Földet inkább pár tagjukat ideküldenek, hogy azok végezzenek a bujkáló ex-Lorienlakókkal. Azzal már ne is törődjön senki, hogy fizimiskájukat, ugyan próbálják álcázni, de úgy közlekednek, hogy még egy mezei fakabátnak is gyanús lenne. Mi nézők az egyik üldözöttért szurkolhatunk, aki a negyedik túlélő egyed és éppen új helyre költözik testőrével, ahol aztán annak rendje és módja szerint belepistul a helyi szépen mosolygó különc lányba és összehaverkodik az ufóhívő lúzer sráccal. Hogy teljes legyen a kép még egy cuki kiskutyát is befogad. Igazi hős legény ő, aki még kigyúrt testét is megmutatja, hogy a tinicsajoknak meglegyen az esti erotikus fantáziálgatása. Szóval a produkció első felében alig tér el a szokványos gimis művektől, a végére azonban végre az effektmágusok is bevethetik magukat, aminek – valljuk be – itt volt már az ideje.
kritika
Maci Laci (Yogi Bear)
Maci Laci, Foxi Maxi, Cukorfalat és Mormogiék jól elvannak a maguk kis 20-25 percet kitevő epizódjaikban, nem kiáltott egyik karakter sem mozifilmért. Azonban a trükktechnika fejlődésével a producerek lehetőségei is kibővültek, határtalan pénzéhségüket már nem kellett kisebb keretek közé szorítani. Így a kövér és lusta macsek, Garfield is tiszteletét tette a vásznakon, majd megérkeztek a vékony hangon éneklő mókusok Alvinnal az élen, sőt még Scooby-Doo sem kerülhette el sorsát. Maci Laci Bubuval karöltve lépdelt fel a vászonra az effektmágusok hathatós támogatásával, bár ne tették volna.
The Warrior’s Way
Cowboyok a nindzsák ellen és mindez a vadnyugaton! Elsőre könnyedebb filmre gondol az ember, ám anno Charles Bronson főszereplésével készült a Vörös nap, ami komolyabb film, ám a témában született más stílusú alkotás, elég csak a Vadnyugati szamurájra gondolni. A Warrior’s Way elején elhangzik a legenda szó, ezt követően pedig a narrátor belekezd egy „Réges-régen” kezdetű mondatba. Ezen a ponton válik nyilvánvalóvá, hogy az elkövetkezendő másfél óra meseszerű lesz, amelyet nem animációs formában regélnek el és az is biztossá válik, hogy egy könnyedebb, viccesebb művet fogunk látni.
Tony Blair háromszor
írta Nikodémus
Élő, a politikából származó figuráról mindig kockázatos filmet készíteni, főleg akkor, ha nem csupán kerekké zárt, leegyszerűsítő, s így hamis történetet szeretnénk. A téma persze sokféle lehet – felemelkedő és/vagy elbukó tehetség, a nagy machinátor avagy a széplelkű ifjú rosszul végződő kalandja a hatalommal –, de a sokszorosan szájbarágott tanulságot már meglehetősen unjuk. Hollywoodnak tehát ritkán sikerül a dolog, s most is elsősorban két hűvös angol úr mutatja meg, hogyan kell jó politikai filmet csinálni: Peter Morgan író és a háromszor is az angol miniszterelnök bőrébe bújó Michael Sheen.
Lőj a vadászra (Avenging Force, 1986)
Két elgyötört férfi vonszolja magát a bűzös mocsárban, az egyikük kissé véresebb állapotban halad előre. Az életük forog kockán, vadásznak rájuk. Egy nindzsának kinéző fickó véres karddal nyomul utánuk, de vannak társai is. Egy szado-mazo ruházatú alak szigonyos jóember, egy shotgunos és egy indián álarcot viselő egyén próbálja megakadályozni, hogy az áldozatok megússzák a következő perceket. A Pentagramm vadásztársaság sikerrel jár, az úriemberek szövetsége az alkotmányra hivatkozva próbálják jobbá tenni az országot. Ennek érdekében többek között melegeket, kábítószereseket, négereket és egyéb nekik nem tetsző figurákat, illetve szimpatizánsaikat próbálják eltünteti a színről. Egyik célpontjuk Larry Richards (Steve James) politikus és családja, akinek a segítségére siet régi jó barátja, Matt Hunter (Michael Dudikoff) ex-ügynök. Matt Hunter? Ismerős valahonnan ez a név? A Tomboló terrorban Chuck Norrist is ugyanígy hívták, a Lőj a vadászra ennek folytatása lett volna, de az elpusztíthatatlan szakállast más filmhez szólította a kötelesség (és a szerződ), így lemondtak a második részről, de arra már nem vették a fáradtságot, hogy a karakter nevét is megváltoztassák.
London Boulevard
A London Boulevard tipikusan azt „Azt hitte” kategóriában tartozik. William Monahan A tégla forgatókönyvéért átvehette a sokak szerint nem (többek szerint meg igen) megérdemelt Oscarját, ám a díjnak annyira megörülhetett, hogy úgy gondolta maga is le tud vezényelni egy olyan művet, ami a gengszterek világába kalauzolja el a nézőt. Azt hitte, hogy elbír a feladattal. Részünkről pedig semmi okunk nem volt kételkedni ebben, ha úgy gondolja, hogy elbír a nagy feladattal, hát had csinálja.
Mithcell (Colin Farrell) alig lépett ki annak az intézmények a falai közül, amelynek vendégszeretetét élvezte az elmúlt években és máris visszatérhetne egykori munkájához. Azonban a férfi nem szeretne újra börtönbe kerülni és ahhoz sem fűlik a foga, hogy megint az alvilágban tevékenykedjen. Éppen ezért tisztességesebb meló után néz, fel is veszik egy fiatal, szomorú és összetört sztár mellé testőrnek. Ám a múltja csak utánanyúl, nem akarja elereszteni a férfit, a helyi gengszterfőnök magasról tesz Mitchell nagy terveire, a kegyetlen vezér újra a csapatban akarja tudni.
Sorsügynökség (The Adjustment Bureau)
David Norris (Matt Damon) az álom politikus: fiatal, jóképű, idealista. Elise Sellas (Emily Blunt) az álom barátnő: gyönyörű táncosnő, bohém, spontán, felszabadult. Norris szenátori kampánya kitűnően halad, úgy tűnik testhosszal fog nyerni. Egy utolsó pillanatban kipattant botrány mégis megfordítja a szerencséjét. Akkor találkozik Elise-szel, amikor teljesen padlón van, és a lány egy fergeteges beszédre inspirálja, mielőtt eltűnik az életéből. Mikor véletlenül újra találkoznak, Norris nem akarja hagyni, hogy megint elveszítse a lányt. Ám titokzatos férfiak mindent bevetnek, hogy elválasszák őket. Norris ebbe nem nyugszik bele, és Elise-ért szembeszáll a sorsával.
Álomháború (Sucker Punch)
Az akció-és kalandfilmekben főleg a férfiak dominálnak, az évtizedek alatt leginkább csak a muszklik mérete változott. A nők háttérbe szorulva nézhették, hogy az ellenkező nem aratja le az összes babért ebben a műfajban. Akadt ugyan néhány próbálkozás, amelyekben a hölgyek próbálták bizonyítani, hogy képesek ebben a világban boldogulni, ám elég kevés siker akadt, főleg pénzügyileg, ami arra késztette volna a producereket, hogy nőket tegyenek meg főszereplőnek. Lara Croft is csak egy filmben tudta bizonyítani, hogy képes sok embert becsábítani a mozikba és Charlie angyalai sem tudták másodjára megismételni az első felbukkanásukkor elért eredményt. Zack Snyder, aki eddig csak hozott anyagból dolgozhatott ezúttal saját agyszüleményét adaptálta a vásznakra, ismét azzal próbálkozott, hogy tömegével csábítsa azokat a mozikba, akik el tudják fogadni a nőket úgy, hogy padlóra küldenek jó néhány ellenfelet. A rendező talán vágyott is már egy ilyen produkcióra, a 300-ban már-már lefolyt a vászonról a tesztoszteron és úgy látszott, hogy a bátor spártai katonák úgy is helyt állnak, ha befeszítik hasizmukat és arról visszapattan a bősz perzsai sereg.
Röviden: GasLand (2010)
„Meg tudod gyújtani a vized?” Ez áll a GasLand Oscar díjra jelölt dokumentumfilm poszterén, és tényleg ez a meghökkentő kép maradt meg bennem Josh Fox író/rendező tévés megjelenéseiből, ahogy az interjúalanyai egy öngyújtóval lángra lobbantják a csapból kifolyó vizet.
Röviden: Inside Job (2010)
AzInside Job kapta idén a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscart, ennek ellenére, tudtommal, nincs magyarországi forgalmazója (DVD-n már kapható). Pedig ez a film mindenkit érint, aki az elmúlt három évben nem egy kő alatt élt, és hallott a gazdasági válságról. Hacsak nem politikus vagy bankár, mert akkor nem lehet neki újat mondani. A hivatalos szinopszis szerint: „Charles Ferguson Oscar díjra jelölt rendező filmje, mely elsőként világít rá a megdöbbentő igazságra a 2008-as pénzügyi válság mögött. A globális gazdasági válság, ami több mint 20 trillió dollárba került, és amelynek eredményeként emberek milliói veszítették el állásukat és az otthonukat. Az Inside Job alapos kutatáson és az üzletág bennfenteseivel, politikusokkkal és újságírókkal készített interjúkon keresztül mutatja be a csaló üzlet felemelkedését, és lerántja a leplet a mérgező összefonódásról a politikusok, a szabályozók és az egyetemi professzorok között.”
A mestergyilkos (The Mechanic)
Charles Bronson szűk szemein keresztül vizslatta a világot, bajusza mögül olykor hamiskásan mosolygott és több éves tapasztalattal a háta mögött lazán emelte tüzelésre fegyverét. A mestergyilkosban egy érzelemmentes fickót játszott, aki profi módon végzi munkáját, azaz embereket tesz hidegre. A film nem volt hatalmas siker, még csak klasszikus sem vált belőle, ráadásul Bronsonnak vannak egyéb emlékezetes művei, azonban valamiért úgy gondolták, hogy mégis ebből készítenek remake-et. Miért? Egészen egyszerű a válasz: a forgatókönyvön nem kellett sokat agyalni és bizony a nézőnek sem erőlteti meg az agyát.
A Föld inváziója – Csata: Los Angeles (Battle: Los Angeles)
Elgondolkodott már azon valaki, hogy a legamerikaibb filmeket nem is hazafiak csinálták? Wolfgang Petersen német rendező, az Elnök különgépe köthető a nevéhez és mivel az ország első számú emberéről szólt, aki az Air Force One fedélzetén szállt szembe a terroristákkal az emberek szinte önként és dalolva battyogtak be a mozikba. Roland Emmerich is német honból származik és nem esik nehezére, ha a csillagos-sávos zászlót kell lengetni. Mel Gibsont egy ilyen hatalmas lobógóval küldte harcba A hazafiban és talán az utóbbi 20 év egyik legjobb inváziós produkcióját szállította le, amiben az Elnök maga is bepattan egy vadászgépbe, hogy az idegeneket megkínálja néhány rakétával. Ezt követően az egész világ boldogan ünnepelte a függetlenség napját. Vagy említsük meg a Scott fivéreket, az angol testvérpár közül Ridley A sólyom végveszélyben tette le az asztalra, Tony pedig a Top Gunnal büszkélkedhetett. Jonathan Liebesman dél-afrikából érkezett az Álomgyárba és olyan filmet prezentált, ahol a jenki zászló lebegtetése nélkül is lefolyik a vászonról a hazafiasság és a tökösség.