Maci Laci (Yogi Bear)

Maci Laci, Foxi Maxi, Cukorfalat és Mormogiék jól elvannak a maguk kis 20-25 percet kitevő epizódjaikban, nem kiáltott egyik karakter sem mozifilmért. Azonban a trükktechnika fejlődésével a producerek lehetőségei is kibővültek, határtalan pénzéhségüket már nem kellett kisebb keretek közé szorítani. Így a kövér és lusta macsek, Garfield is tiszteletét tette a vásznakon, majd megérkeztek a vékony hangon éneklő mókusok Alvinnal az élen, sőt még Scooby-Doo sem kerülhette el sorsát. Maci Laci Bubuval karöltve lépdelt fel a vászonra az effektmágusok hathatós támogatásával, bár ne tették volna.

Legalább pozitív, hogy a címszereplőt nem szakították ki megszokott lakhelyéről, a Jellystone Parkból. Maci Laci ahelyett, hogy a többi medvéhez hasonlóképpen vadászna inkább azon töri a kobakját, hogy miképp tudná megkaparintani a kedves átogatók elemózsiás kosarait. E miatt többször is összeütközésbe keveredik a vadőrrel. Ám a vidám kis park és az itt élő állatok élete veszélybe kerül, mivel a gonosz polgármester el akarja adni a területet.

William Hanna és Joseph Barbera két kiváló szakember volt, akik tudták hogy mi kell a népnek. Kicsik és nagyok együtt nézték végig az egyes rajzfilmsorozat epizódokat, közösen élvezték azokat és nagyokat nevettek a vicces fordulatokon, poénokon, helyzeteken. A filmesek azonban egyszerűen képtelen voltak érdekessé, élvezhetővé, hangulatossá tenni a mozis verziókat, nem tudtak kiizadni magukból úgy az alkotást (nem csak ezen mű esetében), hogy az másfél órát normálisan kitöltsön. Talán itt lenne az ideje elfogadni azt a tényt, hogy a közkedvelt rajzfilmfigurák csak 20 percben működtek jól, bár a kicsik torkán sajnálatos módon sok mindent le lehet nyomni. Vagy költeni kéne egy normális forgatókönyvíróra. Talán a 10 éven aluliak még élvezik is, de könyörgöm, a családi film pont azért családi, mert nem csak a néhány éves gyerekek ülnek be rá és a felnőttebbek bizony nem fogják élvezni, esetleg azzal lehetnek elégedettek, hogy a csemetéik a legvégén elégedett arccal állnak fel a székből.

Érdekes módon a 80-as években készült Roger nyúl a pácban volt az, ahol legjobban működtek együtt a hús-vér és a rajzolt karakterek (Robert Zemeckis akkor még tudott mesélni). A Maci Laciban sokszor látszik úgy, mintha a vadőr vagy a többi színész nem a CGI teremtményre nézne, hanem valahova máshova, mondjuk mögé vagy éppen mellé. Nem tudom, hogy mekkora probléma, de a békaszájú teknős rövid jelenléte lesöpri a címszereplőt a vászonról. És ha már karakterekről van szó: Tom Cavanagh mintha néha nem találná a helyét, szomorú tekintete mintha nem csak a helyzetének szólna, esetleg rájöhetett, hogy miben is vállalt szerepet. A polgármestert játszó Andrew Daly ugyan unszimpatikus, ám ezzel együtt totálisan idegesítő is. Még a láthatóan pár kilót felszedett Anna Faris (biztos megunta a koplalást, jól tette) a legkedvelhetőbb, legszerethetőbb karakter ebben a félresikerült produkcióban. 20 %-nál többet nem érdemel a film, megnézésre csak akkor ajánlanám, ha a produkció iránt érdeklődő illető még nem múlt el 10 éves.

imdb: 4,0
rottentomatoes: 13 %

Büdzsé: 80 millió dollár
Amerikai bevétel: 100,2 millió dollár
Eddigi összbevétel: 200,4 millió dollár