5

Antje Traue is bosszúságot okoz Supermannek

Szép gyűlnek a szereplők a Superman: Man of Steelbe. Lois Lane után a második fontosabb női szerep is elkelt. Zod tábornok oldalán fog harcolni Faora. Nemrég úgy hírlett, hogy Ursa fog pusztítani a Földön és Olivia Wilde fogja megformálni. Faora szerepében Antje Traue domboríthat, a hölgyet a Pandorumban láthattuk és meg kell hagyni, megállta a helyét. Ezúttal is egy erős nőt játszhat, ráadásul az Acélembernek rúghatja szét a fenekét.

A karakter először az Action Comics 779 számában bukkant fel. Feora egy árvává vált metahumán volt, aki képes volt arra, hogy belenyúljon a molekuláris kötésekbe, ennek segítségével bármikor létre tudott hozni egy mutagén vírust, Zod tábornok pedig felettébb örült ennek.

A rendezői székben  Zack Snyder üldögél, a főhőst Henry Cavill kelti életre, szerelmét Amy Adams játszhatja, Zodot Michael Shannon alakíthatja.

6

[REC] 3 teaser poszter

Spanyolországban gőzerővel dolgoznak a [REC] horrorfranchise harmadik részén, a kamera mögött ezúttal csak Paco Plaza áll, az első két felvonást Jaume Balagueróval készítette. A REC 3: Genesis címre hallgató folytatásban már nem abban az első kettőben keresztül-kasul bejárt épületben fognak zajlani az események, hanem mérföldekkel odébb. A REC a harmadikkal sem fog lezárulni,  mivel a befejezés nyitva hagyja a kaput a betervezett negyedik részhez.

1

Stb… Busey a Piranha folytatásában, a köv. Oscar átadás, Enos zombikkal küzd

0me– Úgy tűnik, hogy Mireille Enos benne lesz a World War Z-ben.

– Gary Busey is játszani fog a Piranha 3DD-ben.

– 2012. február 26-án lesz a következő Oscar-díj átadás.

– Alex Winter elmondta, hogy kész a Bill és Ted 3 forgatókönyve.

– Emile Hirsch-t megnyerték a Savages filmhez.

– Ralph Fiennest szeretnék leszerződtetni a Szép reményekbe, de a színész eléggé elfoglalt, majd kiderül, hogy mi lesz a válasza.

– Adam Cozad írja át az Archangels forgatókönyvét.

– Isaiah Mustafa nagyon szeretné, ha ő lenne Luke Cage. Már találkozott a Marvel fejeseivel és bármire hajlandó, hogy övé legyen a szerep.

– Anthony Mandler rendezi a Die in a Gunfightot. A történet egy olyan fiatalemberről szól, aki apja legnagyobb ellenségének lányával keveredik romantikus viszonyba.

– Jaume  Balaguero, a [REC] első két részének a rendezője készítette a Sleep Tight thrillert, amelyhez egy kissé semmitmondó teasert dobtak ki.

0

Forman filmet készít Ponziról

Milos Formanról a Goya kísértetei (Goya’s Ghosts) óta nem igazán hallhattunk, pedig nem tűnt el. Elkészítette a Dobre placená procházka musicalt, amely még nem érkezett el hozzánk és hamarosan hozzálát a The Ghost of Munich-hez. Az Amadeusért és a Száll a kakukk fészkére (One Flew Over the Cuckoo’s Nest ) Oscarral jutalmazott veterán direktor azonban még egy filmben érdekelt lesz, Charles Ponzi olasz emigráns életét viszi a vászonra. A forgatókönyvet Christopher Weekes írta még 2009-ben és mindenki el volt ájulva tőle, azonban eddig még nem nagyon haladtak a projekttel. Forman színre lépésével reménykedhetünk, hogy minőségi munkát fogunk látni.

0

Tim Story rendezi a Think Like A Man-t

Tim Story, az Amerikai taxi (Taxi) és a Fantasztikus négyes (Fantastic Four) rendezője leszerződött a Hogyan gondolkodnak a férfiak filmre. A produkció Steve Harvey önsegítő könyvén fog alapulni. A főszerepet Kevin Hart fogja játszani.

A könyv tartalma:  Számos párkapcsolat fut zátonyra a rossz, vagy rosszul időzített kommunikáción. Azon, hogy a párok nem ismerik a másik gyengéit, hiányosságait – vagy csak nem akarnak ezekkel szembesülni. Steve Harvey és Denene Millner ezúttal a férfiak – sokszor tagadhatatlanul sajátos – szempontjait veszi sorba, az ő szemükkel és gondolataikkal próbálja szembesíteni a nőket. A kitűnő stílusban megírt kötet olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy Mi hajtja a férfiakat?, Mi mozgatja a férfiak cselekedeteit?, Miért hűtlenek a férfiak?, s nem utolsó sorban, miként szerezze meg a nő a hőn áhított karikagyűrűt. A szerző a nevét viselő Steve Harvey Morning Show-ban nap mint nap találkozott olyan nőkkel, akiknek az volt a problémája, hogy nem kaptak elég viszonzást, ezért csalódtak a férfiakban. Steve ezért elhatározta, hogy megismerteti a nőket a férfiak gondolkodásával. Amolyan férfi használati útmutatót tartanak a kezükben a kedves hölgy olvasók, akik ezen ismeretek birtokában vélhetően az irányítást is kezükbe vehetik párkapcsolataikban. A könyv 2009-ben abszolút No 1 volt az USA-ban, 3 hónapig vezetett minden bestseller listát, beleértve a The New York Times-t és az USA Today-t. Eddig 30 országban adták ki, 1,5 millióan vásárolták meg.(libri)

13

Újabb X-Men First Class előzetes

Ezúttal egy 160 másodperces trailer került a ki a netre. A történet a 60-as években játszódik, mint láthatjuk a mutánsok fontos szerepet töltöttek be a kubai rakétaválságban. A különféle képességekkel rendelkező embereket Charles Xavier és Erik Lensherr vezette, ám a két jó barát útja idővel különváltak, mivel céljaik mások voltak. Megismerhetünk néhány újabb mutánst, aki még nem bukkant fel egyetlen X-Men filmben sem és lesznek régi ismerősök is.

15

Zorró a jövőben

0zorroreborn

Utoljára Antonio Banderas játszotta el a maszkos igazságosztót, az első rész korrekt eredményt hozott, azonban a folytatás már nem hozta a vártakat, így nem vágtak bele a harmadik felvonásba. A 24 Frames oldal azt írja, hogy a Fox stúdió berkein belül egy rebootban gondolkodnak, ennek címe Zorro Reborn lenne.

A szokásostól eltérően nem Kaliforniában vagy Mexikóban zajlanának az események, hanem a posztapokaliptikus jövőben. Ráadásul a főhős nem köpenyes lovag lenne, aki igazságot szolgáltat, hanem egy olyan férfi, akit a bosszú hajt előre. A készítők a sci-fi téma mellett némi western beütést is adnának a produkcióknak, Sergio Leonét és a Nem vénnek való vidéket (No County for Old Men) emlegették. A rendezői széket Rpin Suwannath alá tolták be, a forgatókönyvet Lee Shipman és Brian McGreevy írták. Nem lepődnék meg, ha csak DVD-n adnák ki a művet.

23

Schwarzenegger benne lesz a következő Terminátor filmben

0asch

Hollywoodban 25 millió dolláros licitről indult a következő Terminátor projekt, amelyet Justin Lin rendezne és Arnold Schwarzenegger is benne lenne. Lin néhány hete már elmondta, hogy beszélt az egykori kormányzóval a filmről, ezek szerint sikerült meggyőzni őt. Forgatókönyvíró még nincs.

A Halcyon csúnyán befürdött a negyedik Terminátor filmmel, a cég becsődölt, ezért kénytelenek voltak megválni a jogoktól, amelyek a Pacificor befektetési társasághoz kerültek. Ők most hollywoodi stúdióval tárgyalnak egy új produkcióról, mint látható már van is rendezője a tervezetnek. A licit kezdetét vette, állítólag már bőven 35 millió felett járnak. Ki lesz a győztes? Majd kiderül, azonban ha 2018-ig nem valósul meg az új film, akkor a jogok visszakerülnek James Cameronhoz.

Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy miért erőltetik a franchise-t? Az első kettő részt szinte mindenki kedvelte, a harmadikat és a negyediket a többség utálta. Úgy gondolják, hogy a Halálos iramban rendezője többet tud kihozni a halálosztókból?

2

Walker a Vehice 19-ben

0pwA dél-afrikai Mukunda Michael Dewil írta a Vehicle 19 thriller forgatókönyvét, amelyet tavaly mindenki körbedicsért. Paul Walker képbe kerülésével indult be igazán a projekt, a színész nem csak a főszerepet vállalta be, hanem producerként is egyengeti a film útját. A rendezői székből Dewil osztogathatja az utasításokat, az úriember egyébként eddig csupán egyetlen alkotást készített, a Retributiont elvileg idén mutatják be.

A tervek szerint nyáron kezdődne a forgatás Dél-Afrikában. Walker éppen a Halálos iramban: Ötödik sebességet reklámozza, aztán szusszan egyet és fejest ugrik a Vehicle 19 munkálataiba. Walker egy turistát játszik, aki kibérel egy autót, amiben tudta nélkül egy fontos tanú bújt meg, az illető igen fontos bizonyítékok birtokában van, ezekkel lecsukathatná a helyi korrupt zsarukat.

4

2 perces Zöld Lámpás tv spot

A Warner nem a szokványos fél perces tv spotokkal támad, hanem sokkal hosszabb videókkal. Érthető az igyekezet, hiszen bele kell húzni, hogy utolérjék a Marvelt. A film effektjei még mindig nem készültek el, a stúdió is belátta, hogy hiába dolgoztatják a számítógépmágusokat a hét minden napján 12 órában, ezért 9 millió dollárt csaptak hozzá a költségvetéshez és újabb szakembereket hoztak a fedélzetre. Nem a Zöld Lámpás effektjei készülnek lóhalálában, az Amerika Kapitány esetében is nagy nyomás.

5

Immortals előzetes

Még a görög isteneknek is szükségük van egy hősre. A titánok harcában Perszeusz menetelt előre, a Villámtolvajban pedig Percy Jacksonon múlt minden. Az Immortals fantasyben Thészeusz száll szembe a barbár hordákkal. A főhőst a következő Superman, Henry Cavill formálja meg, Hyperion királyt pedig Mickey Rourke kelti életre. Zeusz Luke Evans lesz, Isabel Lucas Athénét alakítja, még Kellan Lutz Poszeidónként tűnik fel, de jelen lesz Freida Pinto, Corey Sevier és Stephen Dorff is. A rendezői teendőket Tarsem Singh, A sejt (The Cell) alkotója látta el és Charley Parlapanides & Vlas Parlapanides forgatókönyve alapján dolgozhatott.

Hyperion azért dúlja fel seregével Görögországot, mert a régóta eltűnt Epirus nyilát keresi. Ezzel legyőzhetetlenné válna és még az isteneket is le tudná gyűrni. Azonban a kegyetlen király elkövet egy nagy hibát, Thészeusz édesanyját is megöli, a görög férfi pedig bosszúért kiált, sereget gyújt és szembeszáll a pusztító légiókkal. Kezében a világ és az emberiség sorsa. Az előzetes nemrég kikerült a netre, azonban elég gyér minőségben, ez már valamivel jobb. A projekt kezdetben War of the Gods címen futott, majd átkeresztelték Dawn of Warra, később Immortals lett belőle. Singh korábban elmondta, hogy a reneszánsz festészeti stílusában egy igazi kőkemény akciófilmet tesz le az asztalra. Úgy legyen.

1

UIP hírek

0uip

Vin Diesel túl keményen fogja kislányát

            Úgy érzi Vin Diesel, túl szigorú apa, és ezért néha lelkiismeret-furdalása van. Kislánya, a hároméves Hania például alig ehet édességet, és mindig bukósisakot kell viselnie, ha apukája biciklizni viszi, pedig azt borzasztóan utálja. – Biztos sokan úgy gondolják, rátelepszem a gyerekre, és bevallom, néha még nekem is ez az érzésem – vallja be az akciósztár. – De hát mit csináljak, ha a legjobbat akarom neki? Imádja például az édességet, különösen a gumicukrot, ami szerintem kilencven százalékban kőolajszármazékokból meg festékből készül, úgyhogy ha meglátom, már veszem is ki a kezéből. Persze nem örül neki, hiába magyarázom, hogy egészségtelen, és egyen helyette gyümölcsöt. A bukósisak-dolgot is minden alkalommal újra kell tárgyalni vele, ahányszor csak ráadom. Tényleg úgy néz ki benne, mint egy földönkívüli, pláne, mert nagyon csúnyán néz rám a pereme alól. Már most igaz nő, tudja, hogy mi áll jól neki, és a sisak esztétikai szempontból tényleg nem neki való.

            Vin Dieselt legközelebb a Halálos iramban-sorozat ötödik részében láthatjuk: a Halálos iram: Ötödik sebességben egy brazil dorgbáróval húz ujjat, miközben különleges ügynökök csapata is üldözi.