2

Szörny Egyetem logo

A Pixarnál is izzítják a folytatásokat. Tavaly a Toy Story döngette meg a kasszákat, idén a Verdákon (Cars) van a sor, jövőre pedig a Szörny Rt. (Monsters Inc) második felvonása fut be. A Monsters University címre keresztelt előzményfilmben azt mutatják be, hogy az egyetemen miképp ismerkedett meg a kis zöld egyszemű Mike Wazowski és nagy kék James P. ‘Sulley’ Sullivan, majd hogyan tanulták meg az ijesztegetést.

14

Lőj a vadászra (Avenging Force, 1986)

 

Két elgyötört férfi vonszolja magát a bűzös mocsárban, az egyikük kissé véresebb állapotban halad előre. Az életük forog kockán, vadásznak rájuk. Egy nindzsának kinéző fickó véres karddal nyomul utánuk, de vannak társai is. Egy szado-mazo ruházatú alak szigonyos jóember, egy shotgunos és egy indián álarcot viselő egyén próbálja megakadályozni, hogy az áldozatok megússzák a következő perceket. A Pentagramm vadásztársaság sikerrel jár, az úriemberek szövetsége az alkotmányra hivatkozva próbálják jobbá tenni az országot. Ennek érdekében többek között melegeket, kábítószereseket, négereket és egyéb nekik nem tetsző figurákat, illetve szimpatizánsaikat próbálják eltünteti a színről. Egyik célpontjuk Larry Richards (Steve James) politikus és családja, akinek a segítségére siet régi jó barátja, Matt Hunter (Michael Dudikoff) ex-ügynök. Matt Hunter? Ismerős valahonnan ez a név? A Tomboló terrorban Chuck Norrist is ugyanígy hívták, a Lőj a vadászra ennek folytatása lett volna, de az elpusztíthatatlan szakállast más filmhez szólította a kötelesség (és a szerződ), így lemondtak a második részről, de arra már nem vették a fáradtságot, hogy a karakter nevét is megváltoztassák.

0

A Red Sox tulaja filmbe fektet némi pénzt

John Henry, a Boston Red Sox tulajdonosa és felesége Linda Pizzuti Henry némi pénzt invesztálnak  a Lucky Them filmbe. A főbb szerepekben Marisa Tomei, Thomas Haden Church, Allison Janney és Alec Baldwin fognak tündökölni. A fogatókönyvet a The Last Exorcism horror írója, Huck Botko vetette papírra, Emily Wachtel segített be neki. Botko ezen kívül a rendezői teendőket is bevállalta. Botko készített már néhány rövidfilmet, tavaly a The Virginity Hit vígjátékot, előtte 6 évvel a Mail Order Wife-ot dirigálta, egyiknek sem volt nagy visszhangja.

A történet egy rockújságírónőről szól, aki nyomára szeretne bukkanni volt barátjának. Ha minden jól megy – márpedig miért ne menne – akkor a forgatáshoz még idén hozzá fognak látni.

11

Smithék sci-fiben játszanak, rendező Shyamalan

M. Night Shyamalan Az utolsó léghajlítóval (The Last Airbender) tovább rombolta nimbuszát, de ennek ellenére még mindig van, aki bízik benne. Ez a valaki Will Smith, aki rábízta a One Thousand A.E. sci-fi rendezését és nem csak producerként jegyzi a filmet, hanem a főszerepet is eljátssza. A sztár nagyon bízhat Shyamalanben, ugyanis feleségét is bevonta a munkálatokba, Jada Pinkett Smith szintén producerként veszi ki a részét a filmből, sőt fiúk, Jaden az egyik főszereplőt fogja játszani. Smithnek nagy köszönetet mondhat Shyamalan, hiszen a sok negatív kritika és az egyre kevesebb rajongótábor ellenére van aki még bátran rábíz egy nagyobb költségvetésű tervezetet, Jaden pedig továbbra is apja segítségével halad a sztárrá válás útján.

A forgatókönyvet Gary Whitta, az Éli könyve írója veti papírra, amibe Shyamalan is belepiszkál. A történet 1000 évvel később játszódik a kihalt és veszélyekkel teli Földön, egy űrhajó csapódik be, egy srác és apja tartózkodik a fedélzeten, akik ezek után sok nehézségbe ütköznek.

1

Penélope Cruz saját csillagot kapott

Penélope Cruz, a május 19-én hazai mozikba kerülő A Karib-tenger kalózai – Ismeretlen vizeken sztárja végre kiérdemelte saját csillagát a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Az átadó ceremóniára Johnny Depp is elkísérte a gyönyörű spanyol színésznőt.

A legújabb hollywoodi csillag letételére 2011. április 1-én, délelőtt 11:30-kor került sor a Hollywood Boulevard 6834-es szám alatt, az El Capitan Színház előtt. Az átadáson jelen volt A Karib-tenger kalózai Jack Sparrow-ja, Johnny Depp, valamint a film producere, Jerry Bruckheimer és rendezője, Rob Marshall is. Az Oscar-díjas Penélope Cruz már többször is bebizonyította, hogy mennyire sokoldalú színésznő, hiszen lenyűgöző karakterek tucatjait alakította már, ráadásul ő lett az első spanyol színésznő, akit Oscarra jelöltek, és aki meg is kapta a hőn áhított aranyszobrocskát.

Olvasd tovább

0

Hutcherson és Hemsworth Az éhezők viadalában

Általában a férfi főszerep szokott gyorsabban elkelni, ám Az éhezők viadala esetében másképp volt, de nem is csoda, hiszen rengeteg név került szóba. Korábban már kiderült, hogy Gary Ross rendezheti a népszerű regény filmverzióját, majd Jennifer Lawrence-t választották ki Katniss Everdeen megformálására. Végül Josh Hutchersont szerződtették le Peeta Mellark szerepére, Liam Hemsworth pedig Gale Hawthorne lesz.

A könyv tartalma: Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal… (libri)

15

The Governator előzetes – Arnie, a szuperhős

Arnold Schwarzenegger visszatért. No nem úgy, ahogy elképzeltük, hanem animációs formában, így legalább még képes hihetően leverni bárkit. 2012-ben jön a The Governator sorozat, amihez konkrétan Schwarzi külalakját használták fel, ezen felül gyerekei és felesége is benne lesz. Miután az Osztrák Tölgy átadta kormányzói posztot szuperhősnek áll, spéce járművel és felszereléssel küzd a gonosz ellen, háza alatt pedig titkos bázis található, ahol tizenéves zsenik segítik.

Az egykori akciósztár elviekben ma tart egy sajtókonferenciát, ahol bejelenti mi lesz a következő filmszerepe. Kíváncsian várjuk, remélhetőleg az Expendables második részében is ott lesz.

Update: 2013-ra ígérik a 3D-s animációs moziváltozatot.

14

Az első 14 perc a Trónok harcából

Az idei év legvártabb sorozata a Trónok harca (Game of Thrones), sokan talán úgy vannak vele, ha ez nem lesz jó, akkor az már a vég. A széria húzóneve Sean Bean, aki már rutinosan forgatja a kardot, mellette a 300-ból és a Terminátor sorozatból ismert Lena Headey lesz látható. Charles Dance számára sem ismeretlen terület a szandálos-középkori dolog, idén a Király! és az Ironclad filmekben lesz látható. John Bradley-től sem állnak távol a kosztümös alkotások, ő a Borgiákban is fel fog bukkanni. A Trónok harca az HBO égisze alatt készült, április 17-én adják le. Intrikák, harcok, dráma, lovagok, királynők, renegátok és hazugok… ez jellemzi a sorozatot.

7

Üvegtigris 3 nyereményjáték

A Budapest Film és a Filmpartners jóvoltából DVD-ket, pulóvereket, sapkákat és kulcstartókat nyerhettek. 2 db Üvegtigris 3 DVD, 3 db pulóver (kettőhöz jár egy-egy kulcstartó, egyhez szilikon karkötő) és 2 db sapek (egyikhez szilikon karkötőt adok) keresi gazdáját. Neked csak annyit kell tenned, hogy az alábbi kérdések helyes válaszait elküldöd nekem (fentebb a kapcsolatnál megleled) április 4 12.00 óráig, eddig tart a játék. A helyes választ adók között kisorsolom a nyerteseket, majd e-mailben megbeszéljük a továbbiakat. Mindenkinek köszönöm, aki részt vesz a játékban.

1.) Ki játssza Nikit az Üvegtigris 3-ban?
a:) Szabó Erika
b:) Ruttkay Laura
c:) Csuja Imre

2.) Ki utazik Laliékkal Budapestre az ellopott kocsiban elbújva/letakarva?
a:) Csoki
b:) Róka
c:) Sanyi

3:) Mi a válasz az ideges Dr. Csopkai Ferenc által feltett kérdésre: Itt mindenki hülye?
a:) Easy Rider, öcsém.
b:) Itt? Mindenki!
c:) Miről beszélsz?