9

Részlet a Mortal Kombat websorozatból – Jax vs Kano

Április 12-én debütál a Mortal Kombat websorozat. Kevin Tancharoen rendezte a szériát, neki köszönheti a Mortal Kombat Rebirth kisfilm is, amely némiképp újraértelmezi a játék világát. Pletykák szerint, ha a sorozat siker lesz, akkor a Warner Tancharoenre bízza a következő mozifilmet is. Michael Jai White játssza Jax-et, Kanot pedig Darren Shahlayi kelti életre.

2

Képek a Frászkarika remake-ből

A DreamWorks remake-elés céljából elővette az 1985-ös Frászkarika horror-vígjátékot. A főszerepet Antony Yelchinre bízták, Colin Farrell a szomszéd-vámpírt alakítja, Imogen Poots lesz Yelchin barátnője és még Christopher Mintz-Plasse is felbukkan.

Yelchin egy átlagos srác, aki rájön, hogy az új szomszéd valójában egy vérszívó, ráadásul édesanyja is teljesen a bűvkörébe kerül. Segítséget kér egy vegasi bűvésztől, hogy valamiképpen vadásszák le a vámpírt. Az eredeti változatban egy öregedő horrorsztárral karöltve próbálták eltenni láb alól a szomszédot. A filmet Craig Gillespie, az Anyámon a tanárom (Mr. Woodcock) rendezője készítette.

15

Johnny English Reborn előzetes

Ha nem tudnám, hogy ez a Johnny English következő részének az előzetese, akkor a következő videó láttán azt hinném, hogy Mr. Bean tér vissza a mozikba. De nem, a világ legnagyobb kéme teszi tiszteletét a vásznakon ismét. Nem, nem James Bond, hanem Mr. English, akinek egy új ügyet kellene felgöngyölítenie, pedig inkább egy kolostorban zajló kiképzésére koncentrálna. No sebaj, a feladata szerint egy nemzetközi bérgyilkos szervezet tagjait kellene elkapnia, azok ugyanis azt tervezik, hogy kicsinálják a világ vezetőit, ami hatalmas káoszt okozna. A filmet Oliver Parker, a Dorian Gray és a St. Trinian’s – Nem apácazárda (St. Trinian’s) rendezője készítette.

3

A pap prológus

Hamarosan bemutatják A pap (The Priest) filmet, amelyben Paul Bettany játssza a vámpírokkal küzdő papot, aki az egyház tiltására elindul, hogy kiszabadítsa fiatal rokonát a lények fogságából. Genndy Tartakovsky, a Dexter laboratóriuma és a Samurai Jack rendezője készítette az alábbi animációs rövidfilmet, ami Scott Stewart alkotásának a prológusa.

4

Anonymus előzetes – Emmerich más műfajban próbálja ki magát

Roland Emmerich a katasztrófafilmek, a törés-zúzás, városrombolás szakavatott ismerője ezúttal középkori thrillert készített. Bizony, most nem lesz veszélyben sem a világ, sem az egyik város. A cselekményt az Erzsébet korabeli Angliába helyezte és azt az elmélete vette elő, hogy William Shakespeare valójában egy árva szót se írt le, nevében más valaki vetette papírra a  klasszikusokat. Lesz itt ármány, cselszövés, tiltott románc és a szokásos trónért folyó harcok: és mindez London színpadán. Rhyas Ifans játssza Edward de Vere-t, mellette David Thewlis, Derek Jacobi, Vanessa Redgrave lesz látható.

0

Megvalósulhat Redford régóta tervezett baseball filmje

Robert Redford 2005 óta próbálja megvalósítani a Jackie Robinsonról szóló filmjét és idén végre hozzá is kezdhetnek a forgatáshoz, persze csak ha minden rendben megy. A forgatókönyvet Brian Helgeland írta és a kamera mögé is be fog állni. Reméljük Redford kisegíti néhány tanáccsal kollégáját, nehogy véletlenül olyan rossz művet adjon ki a kezei közül, mint amilyen A bűn rendje (The Order) volt. Helgeland ezen kívül még két filmet dirigált, a Visszavágó (Payback) volt az első, ezt a Lovagergény (A Knight’s Tale) követte.

Nem csak Robinsonra fektetnek nagy hangsúlyt, hanem a Brooklyn Dodgers baseball csapat  igazgatójára, Branch Rickey-re is. Rickey volt olyan bátor, hogy leszerződtette az első fekete bőrű játékost Robinsont, akinek ezt követően keményen meg kellett küzdeni azért, hogy kivívja a társai és a nézők elismerését.

Redford játssza Rickey-t, akinek döntésében pénzügyi szempontok is szerepet játszottak, hogy a csapathoz hozta Robinsont. Egyelőre még nem szerződtettek le senkit a híres sportoló eljátszására. A színész számára nem ismeretlen a baseball, réges-régen, az 1984-es Őstehetségben maga is megformált egy játékost.

18

Bardem lesz a Setét torony főszereplője

Nagyszabású franchise-ba kezdett bele az Universal, tavaly közzétették, hogy filmet készítenek Stephen King népszerű hét részes Setét torony könyvsorozatából. Ron Howard elárulta, hogy olyasmiben törik a fejüket, ami eleddig nem volt. Az első filmet egy sorozat követné, majd jönne a második rész, amelyet szintén egy sorozatban folytatnának, végül befutna a harmadik és egyben utolsó mozis felvonás. Tehát a regényeket 3 filmben és két sorozatban dolgoznák fel. A főszereppel kapcsolatban szóba jött Viggo Mortensen, Christian Bale és Javier Bardem neve is, ám végül az utóbbi, azaz Bardem írhatja alá a szerződést. Az Oscar-díjas színésszel a tárgyalások legvégén járnak és most már biztos, hogy ő fogja eljátszani Rolandot, a főhőst. Ez azt jelenti, hogy Bardem jó időre kivonja magát a “piacról”, hiszen legalább 5 évig csak ezzel a figurával kel és fekszik, más alkotásban nem nagyon tud főszerepet vállalni, így a 23. James Bond projekt egyik gonoszát sem fogja tudni eljátszani.  Bár még az is megeshet, hogy az első rész nagyot zakózik és akkor a készítők kukázhatják a folytatásra vonatkozó elképzeléseiket. Erre azonban ne is gondoljunk. Az is jelzi, hogy Bardem biztosan elkötelezi magát a tervezett mellett, hogy a rendező, Howard már  a mellékszereplőkre koncentrál.

Szeptemberben indul az első rész forgatása Howard vezénylete alatt, aki ezt követően a sorozatot is megcsinálja. Akiva Goldsman jegyzi a forgatókönyvet és producerként is kiveszi a részét a munkálatokból.

King Setét torony regényeinek a főhőse Roland, aki már régóta egy boszorkánymester nyomában lohol, végezni akar vele, így eljuthat a Setét Toronyhoz. A feketébe öltözött fickó több csapdát is állít Rolandnak és különös módon figyel arra, hogy üldözője ne veszítse el a nyomát.

3

Maggie Grace az Elrabolva 2-ben

Maggie Grace is visszatér az Elrabolva 2-ben (Taken 2). Nem lett volna túl nagy baj, ha kihagyják, ugyanis a lényeg nem ő, hanem az édesapját eljátszó Liam Neeson. A történetről még mindig nem tudni semmit, de remélhetőleg nem játsszák el ismét, hogy a lányt elrabolják, Neeson pedig elindul és kicsinálja az adott ország városának alvilágát és titkosszolgálatot. Illetve az nem probléma, ha Neeson bulldózerként tör előre, csak találjanak ki mást, ami után a veterán ex-ügynök beveti minden tudását, hogy megoldja az ügyet.  A forgatás év végén vagy 2012 elején veszi kezdetét, a rendezői poszton Olivier Megaton, A szállító 3 (Transpoter 3) rendezője fog tevékenykedni.

Grace hamarosan fel fog bukkanni az Alkonyat negyedik részében, a Breaking Dawn-ban, majd a Lockout sci-fiben domboríthat. Utóbbinál Luc Besson a producer, akárcsak az Elrabolva esetében. Valaki adjon egy igazi főszerepet ennek a lánynak, ne csak mellékszereplőként élje életét.

0

Sorozatban tér vissza Black Dynamite

2009-ben jelent meg a Fekete gyémántok (The Black Dynamite) exploitation – vígjáték (paródia), amely a 70-es években játszódott és Michael Jai White formálta meg  a főhőst. A film alig hozott valamit a mozikban, bár bizonyára DVD-n kelendőbb volt, mivel bejelentették a folytatást. Ami nem filmként, hanem animációs sorozatként érkezik el, ebben is az ex-CIA-s, kung-fu mester, nőfaló Black Dynamite fog állni a középpontban. A rendezést Carl Jones, a The Boondocks sorozat producere és írója vállalta magára. Az első részben megismert színészek visszatérnek, hogy ők szólaltassák meg karaktereiket. Még 2009-ben – mikor a széria ötlete felmerült –  úgy volt, hogy a Cartoon Network-ön adják le a részeket, azonban most úgy néz ki, hogy az Adult Swim fogja sugározni. A sorozat 2012-ben kerül a képernyőkre.

2

The Lords of Salem poszter

Rob Zombie sikeresen remake-elte a Halloween horrort, ám a folytatás után kirakták a szűrét a franchise háza tájáról. Zombie azonban nem az az ember, aki e miatt otthon sírdogál, elment koncertezni és ez alatt megírta a következő forgatókönyvét, a The Lords of Salemet. Hogy mi lesz A massza (The Blob) feldolgozásával? Semmi, lemondott róla, lehet örvendeni.

A zenész-rendező a Haunted Films berkein belül láthat hozzá új horrorjához, ahol teljes kreatív szabadságot vívott ki magának. Nem szólnak bele se a szkriptbe, se a szereposztásba, se semmibe. A történet a jelenbeli, modern Salemben játszódik, ahol pár 300 éves boszorka jelenik meg.

0

Schwarzenegger sheriffet fog játszani?

0schwÁllítólag Arnold Schwarzenegger egy sheriffet fog játszani Kim Ji-woon hollywoodi filmjében. A The Good, The Bad and The Weird rendezője a The Last Stand akció-thrillert fogja elkészíteni, amelyről azt mondják, hogy a Tolvajtempó (Gone in 60 Seconds) és a Délidő (High Noon) ötvözete lesz. Eredetileg Liam Neesont nézték ki főszereplőnek, de év elején úgy döntött, hogy elhagyja a fedélzetet. Meg lehet érteni, Neeson folyamatosan dolgozik és úgy döntött, hogy egy kicsit le fog pihenni, de év végén visszatér az Elrabolva 2 (Taken 2) kedvéért.

A történet egy drogbáróról szól, aki egy 200 mérföld/órás sebességre képes Gumpert Apollóval menekül a hatóságok elől. Az egyetlen akadály a “kocsija” és Mexikó között egy országhatár melletti kisváros sheriffje és annak képzetlen helyettesei. Ezek szerint Schwarzenegger nem rohangál, hanem halálos iramban üldözi a bűnözőt.

Schwarzenegger utoljára 2003-ban, a Terminátor 3-ban játszott főszerepet, ezt követően egy-két mellékfigurát játszott el, a The Expendables-ben jelenléte a film egyik csúcspontja. Egyelőre hivatalosan nem erősítettek még, hogy az Osztrák Tölgy valóban játszani fog a The Last Stand-ben, egy lengyel hírportál szellőztette meg a hírt, valószínűleg hamarosan kiderül, hogy igaz-e a hír.