29

Neeson jelenetét kivágták a Másnaposok 2-ből

Liam Neeson pár perc erejéig tűnt volna fel a Másnaposok 2-ben, a színész egy bangkoki tetoválót játszott volna (valószínű, hogy ő készítette Stunak az új és első tetkóját). Todd Phillips rendező a Varietynek elmondta, hogy a vágószobában elértek ehhez a ponthoz, ám az azt követő perceknek nem lett volna sok értelme, ezért szükségessé vált, hogy Neeson visszatérjen és újraforgassák a jelenetet. De ezt nem lehetett összehozni, mivel Neeson már A titánok harca folytatásának a munkálatain vesz részt, nem ér rá. Ezért Phillips úgy döntött, hogy felhívja Nick Cassavetest és vele vették fel újra ezeket a perceket.  A kivágott cameo minden bizonnyal a film extrái között fog helyet kapni.

14

Pence lesz a fiatal Ra’s Al Ghul a Batman 3-ban

A Hollywood Reporter értesülése szerint Josh Pence fogja játszani a fiatal Ra’s Al Ghult a Batman harmadik részében, amelynek a The Dark Knight Rises címet adták. A karaktert 30 évvel ezelőtt megtörtént eseményekben láthatjuk, ezek a jelenetek minden bizonnyal Thalia Al Ghulhoz fognak kapcsolódni. Egyelőre nem tették közzé, hogy ki játssza a hölgyet, pletyka szinten Marion Cotillard neve merült fel, ám terhessége miatt szinte biztos, hogy nem fogja tudni vállalni.  A Batman: Kezdődikben Ra’s Al Ghult Liam Neeson formálta meg.

Pence A közösségi hálóban a Winklevoss ikrek közül Tylert játszotta, később az effektmesterek Armie Hammer fizimiskájával helyettesítették az övét. Nyaktól lefele viszont Tyler formálta meg Tylert.

13

Tim Miller rendezi a Deadpool filmet

Robert Rodriguez rendezhette volna a Deadpool filmet, ám még a tervezés korai fázisában elhagyta a projektet. A készítők egy vígjátékokban jártas direktort kerestek a helyére, mert a képregényfigura első önálló filmjét inkább poénos elemekkel akarják telerakni, de azért helyet kapna az akció is. Érthetetlen módon a feladatra Tim Millert választották ki, akiről eddig még nem hallhattunk. Nem is meglepő, hiszen az úriember a speciális effektek terén mozgott otthonosan és bizony még egyetlen filmet sem vezényelt le. Többek között dolgozott az X-Menen, a Fenegyereken (Daredevil) és az Éjszaka a múzeumban (Night at the Museum) alkotásokon is. Szeretném azt mondani, hogy a készítők tudják mit csinálnak, de a Wolverine produkciót elnézve (amelyben csúnyán elbántak Deadpoollal) csak reménykedni tudok, hogy valóban tanultak a hibákból, mint ahogy azt állítják.

A főszereplőt Ryan Reynolds fogja megformálni, esze ágában sincs megválni a projekttől és még a a forgatókönyvbe is besegített, amelyet egyébként Rhett Reese és Paul Wernick, a Zombieland írói vetettek papírra.

A főhős Wade Wilson egy szájmenésben szenvedő zsoldos, akinél miután rákot diagnosztizáltak jelentkezett az X-Fegyver programba, ahol mesterségesen beleültették Wolverine öngyógyító képességét. A kísérlet részben sikerrel járt, hiszen teste valóban gyorsabb ütemben regenerálódik, de külseje teljesen eltorzult.

0

Maguire a Pí életében

Ang Lee fogja rendezni a Pí élete (Life of Pi) filmet Yann Martel bestseller könyve alapján. A direktor kisebb csatát vívott a stúdióval, a vita tárgya a költségvetés volt, de végül megállapodásra jutottak. Ezt követően leszerződtette az ismeretlen Suraj Sharmát, aki Piscine “Pi” Molitor Patelt fogja megformálni. A srác 227 napig hánykódott a tengeren egy mentőcsónakban, társasága egy hiéna, egy zebra, egy orángután és egy bengáli tigris volt. Irrfan Khan játssza az öregebb Patelt, Tobey Maguire pedig most lépdelt fel a fedélzetre. Maguire egy író lesz, aki erről a kalandról készít interjút Patellel.

“Nagyon boldog vagyok, hogy Tobey csatlakozott a filmhez. Egyike a kedvenc színészeimnek, akivel volt alkalmam együtt dolgozni és örülök, hogy harmadjára is együtt tevékenykedhetünk.” – mondta Lee. A színész és a rendező közösen munkálkodott a Jégvihar (The Ice Storm) és a Pokol lovasai (Tide With the Devil) filmeken.