Edem küldte az alábbi kritikát, köszönöm.
A 70-es években készült Richard Donner féle Superman – The Movie után, 3 évtized kihagyással került újra a mozivászonra minden idők legrégibb és legsikeresebb szuperhőse. Ez idő alatt sokan megpróbálták feléleszteni az ikont – Tim Burton, Nic Cage, Kevin Smith –, de ez csak a 2000-es évek elejei sikeres képregény adaptációk hatására sikerült Bryan Singer-nek (X-Men), aki 2006-ban mutatta be a Superman Visszatér-t c. filmet.
Nem is oly rég kért meg egy filmművészetis srác, hogy tegyem ki az általa készített videókritikát az oldalra. Állítása szerint nagyon hasznosnak bizonyultak a hozzászólások és sokat tanult belőle. Megcsinálta a következő kritikát is, amelyben a Másnaposok 2-ről esik szó.
Az alábbi kritikát BeniMan küldte, köszönet érte.
Szögezzük le mindjárt az elején a Szárnyas Fejvadász nem egy könnyen emészthető film. Talán ez az oka annak hogy 10 évenként ha egyszer találkozunk vele a Magyar tv csatornák kínálatában.
A film megértéséhez, megnézéséhez kell egyfajta érettség.
Ridley Scott rendező 1979-ben robbant be a köztudatba az Alien című filmmel, ami azonnal meghozta számára az elismertséget és a sikert. 3 évvel később 1982-ben gondolt egy merészet és filmre vitte Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művét melynek címe Szárnyas fejvadász lett.
Liam Neeson az Elrabolva akciófilmben feltúrta fél Párizst, hogy meglelje lányát. Az Ismeretlen férfiben Berlinben szaladgál, ezúttal önmagát keresi, kevésbé keményen, de ugyanolyan kitartóan. A színész Dr. Martin Harrist játssza, igen fontos konferenciára érkezik bájos nejével a német fővárosba, nem sokra rá csúnya autóbalesetet szenved, aminek következtében több napos kómába zuhan, magához térvén keserű szájízzel konstatálja, hogy szeretett felesége nem ismer rá, ennek tetejébe egy másik fickó mutatkozik be Martin Harrisként.
Többen kérték, hogy legyen filmes napló, amiben röviden, egy-két szóban, pár mondatban taglalom, hogy mit néztem meg legutóbb. Arra gondoltam miért ne lehetne ehelyett egy poszt, ahol nem csak én emlékezem meg arról, hogy mely produkciókat láttam, hanem Ti is. A hozzászólásokban mindenki leírhatja, hogy mit tekintett meg és ezt másoknak ajánlja vagy sem. Aki esetleg hosszabban értekezne – kritikaféleség kerekedik ki mondandójából – elküldheti mailben is, ami jó eséllyel kikerülhet a droid hasábjaira.
Egy lelkes filmművészetis, Szirmai Gergely is bemutatkozik a világhálón, megkért, ha lehetséges tegyem ki az alábbi videóban, amelyben a Paul sci-fi vígjátékról beszél, majd a Karib-tenger kalózai 4-et is szóba hozza. Állítása szerint mérhetetlen kritikai hullámra vágyik, szóval ha van véleményetek nyugodtan közöljétek, ebből tanul, fejlődik és később jobb lesz.
Baráti társaság egy vidéki, eldugott helyre érkezik, a fiatalok önfeledt szórakozásába, italozásába kezdenek, amibe némi meztelenkedés is vegyül. Mulatozásukba néhány nem túl szimpatikus egyén szól bele hegyes csákánnyal, éles machetével, csúnya nézéssel, elhanyagolt fogakkal. Ahogy telnek a percek úgy szaporodnak a hullák, még végül csak egy srác és/vagy egy lány marad életben, véres ruhával másznak vissza a civilizációba. Mindannyiunk számára ismerős ez a sablonsztori, megannyi slasherben dolgozták ás használták fel és még biztosan találkozni fogunk pár tucat hasonló filmben. Eli Craig is rengeteg hasonló művet láthatott, felmerülhetett benne, mi történne, ha egyszer a velejéig romlottnak tűnő alakok valójában totálisan ártatlanok lennének és nagyon értetlenül állnak a gyanúsítgatások előtt.
Takashi Miike minden kétséget kizáróan az egyik legőrültebb kortárs rendező, még japán viszonylatban is. A kilencvenes évek direct-to-video hullámával tört be a filmiparba, és rendesen megtanult gyorsan dolgozni, mert a mai napig évente két-három filmmel áll elő. Ezeknek sajnos csak egy töredéke jut el Nyugatra, és még kevesebb hozzánk Magyarországra. Az IMDb a védjegyei között első helyen sorolja, hogy a filmjei „gyakran provokatívak, megdöntik az extrém erőszak és a szex tabuit”, a legtöbben valószínűleg az Ichi the Killer (2001) vagy az Audition (2000) c. filmekből ismerhetik a rendezőt. Én eddig mindkettőt elkerültem az extrém erőszak miatt, de volt szerencsém néhány másik alkotásához, amelyek a második védjegyéről tettek tanúbizonyságot: „A filmjeinek gyakran van kétértelmű vagy teljesen bizarr befejezése.” Az első pont a Gozu (2003) volt, amit teljesen gyanútlanul vettem ki a tékából – amikor még léteztek ilyenek – és aminek nem csak a befejezése bizarr, hanem az elejétől a végéig annyira megrázóan furcsa, hogy David Lynch ehhez képest egyszerű, mint egy faék.
Eddie Morra (Bradley Cooper) még nem tudja, hogy csak az agya kapacitásának a 10 %-át használja ki. Azt viszont kapisgálja, hogy nem írónak termett. Emberünk úgy néz ki, mint egy hajléktalan, hosszú haját mintha hetek óta nem mosta volna, kinézete sem túl bíztató, lakásába boldogan költöznének be a patkányok, ha lehetne. Halomban állnak a mosatlan edények, barátnője is szakított vele, innen már tényleg egyenes út vezet az utcára, amit kénytelen lesz új otthonának hívni. A megváltás egy pirula képében érkezik, az NZT képes arra, hogy az elmét teljesen felszabadítsa, egy szem segítségével leteszi a berendelt könyvet kiadója asztalára. Nagyon nincs is más választása, Neonak még ott volt a lehetőség, hogy visszatérjen megszokott életéhez, de Morrának igazán már élete sem volt, így a bogyó már tényleg az utolsó utáni lehetősége volt. Hamarosan nagyobb adaghoz jut hozzá, egyre több pénzre tesz szert, ám csak ideig-óriág fenékig tejfel az új élete.
Az alcímet fordíthatnánk úgy is, hogy „zavarosabb vizeken”, és valószínűleg közelebb járnánk a valósághoz. Hacsak nem ez lesz valaki első Kalózok filmje, akkor ezeknek a vizeknek egy molekulája sem lesz ismeretlen. A Disney persze tudja, hogy tutira megy, és már a premier előtt bejelentették az ötödik részt, amely ötlet annyira vonzó, mint egy három napos vízihulla.
Jonathan Hensleigh nem a személy, akitől komolyabb filmet vár az ember. Az Armageddon vagy a Jumanji forgatókönyvírójától és A megtorló rendezőjétől pont, hogy nem számítunk egy maffiafilmre, ám ez mégis bekövetkezett. Mondhatni kissé vicces is, hiszen A megtorló főhőse a bűnözők kiírtásával foglalkozott, ráadásul ennek folytatásában (amit már nem ő készített és nem is Thomas Jane nyomult benne) Ray Stevenson játszott, aki a Kill the Irishman központi alakja. Hensleigh kedvenc filmjei közé tartozhat A keresztapa, erősen érződik, hogy megpróbált megfelelni az elvárásoknak, ennek érdekében fajsúlyos figurákat gyűjtött össze. Paul Sorvinot el tudjuk képzelni olasz gengszterként? Christopher Walkenből kinézzük, hogy kiválóan meg tud formálni egy uzsorást? És Stevenson tud kőkemény arcot vágni és úgy feszíteni egy film alatt, hogy el tudjuk hinni róla, hogy félelmetes maffiózó? És Robert Davi, a B filmek közismert színészének van olyan fizimiskája, hogy elhiggyük, hogy kegyetlen bérgyilkosként ténykedik. Ha ezek mindegyikére a válasz igen, akkor ezzel a produkcióval biztosan elégedett leszel.
Kit szeretünk és kitől félünk egyszerre a legjobban? Az édesanyánktól. Bizony. Ki más tud úgy lehordani, hogy meg se tudsz mukkanni és még akkor is elszégyelled magad, ha nincs igaza? Hát ő. Folyamatosan tanít, oktat, szeretget, megdorgál, az van, amit ő mond, nincs mese. Réges-régen készült a Mother’s Day horror, amiben a bűnöző testvérek nem féltek mástól, csakis édesanyjuktól és az igazán nehéz időkben hozzá tudnak fordulni. Mert csináljanak is bármilyen butaságot, ő mindig tárt karokkal fogadja őket… már ha otthon van. Darren Lynn Bousman vette elő az alkotást, csöppet átírta, szépen átoperálta, úgy, hogy a Fűrészben bemutatott kegyetlen kínzást és vérmennyiséget kihagyta belőle. Szóval a kényesebb gyomrúak is be tudják fogadni a látottakat, ami nem jelenti azt, hogy az érzékenyebbek vagy szívgyógyszert szedő személyek is leülhetnek a film elé. Állítólag az eredeti mű igen keményre sikeredett, a remake erőszak faktora azonban nem lendül be a piros mezőbe.
FilmDROID