Pont egy év múlva debütál a Szárnyas fejvadász 2 (Blade Runner 2) a mozikban, október 6-án esedékes az amerikai bemutató. A Warner úgy döntött, hogy szépen megosztják a közönséggel a film hivatalos címét. A következő felvonás a Blade Runner 2049 elnevezés alatt fog futni. Ezen kívül kidobtak egy képet is, amelyen Denis Villeneuve rendező, Ridley Scott producer és a főszereplők, Harrison Ford, illetve Ryan Gosling láthatóak.
Blade Runner
Ford nem olvasott még jobbat a Szárnyas fejvadász 2-nél
Ridley Scott új filmje a mozikban, az Exodus: Istenek és királyok kapcsán kell a hírverés, hiszen a nézői és kritikai vélemények nem kecsegtetőek. A rendező az MTV-nek adott interjút, a beszélgetés során kiderült, hogy a Szárnyas fejvadász 2 (Blade Runner 2) forgatókönyve elkészült és Harrison Ford is olvasta.
„Elküldtem neki a forgatókönyvet, amire úgy reagált, hogy ennél jobbat életében nem olvasott.” – mondta a direktor, majd folytatta Számomra nagyon is fontos, hogy mi történt az első részben, mivel én nem egy olyan folytatást akarok, ami tömve van akcióval és rengeteg remek effekttel. „ – hozzátette, hogy az első filmmel egy nagyon is hihető jövőképet mutattak be és annak hangulatán nem szándékozik változtatni.
Szárnyas Fejvadász (Blade Runner, 1982)
Az alábbi kritikát BeniMan küldte, köszönet érte.
Szögezzük le mindjárt az elején a Szárnyas Fejvadász nem egy könnyen emészthető film. Talán ez az oka annak hogy 10 évenként ha egyszer találkozunk vele a Magyar tv csatornák kínálatában.
A film megértéséhez, megnézéséhez kell egyfajta érettség.
Ridley Scott rendező 1979-ben robbant be a köztudatba az Alien című filmmel, ami azonnal meghozta számára az elismertséget és a sikert. 3 évvel később 1982-ben gondolt egy merészet és filmre vitte Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című művét melynek címe Szárnyas fejvadász lett.