0

Ragadozó városok – a kulisszák mögött

Amikor évszázadokkal azután, hogy egy kataklizma, a Hatvanperces Háború elpusztította a civilizációt, felbukkan egy titokzatos fiatal nő, Hester Shaw (Hera Hilmar), aki megállíthatja Londont, a hatalmas, lánctalpakon gördülő várost, amely mindent elnyel, ami az útjába kerül. A dühödt, édesanyja kínzó emléke által motivált lányhoz csatlakozik a Londonból elűzött Tom Natsworthy (Robert Sheehan) és Anna Fang (Jihae), a veszedelmes bűnöző, akinek vérdíj van a fején. Philip Reeve hét év alatt írta meg első regényét, a Ragadozó városokat, amely 2001-ben jelent meg. „A nagy ötlet az volt, hogy lánctalpakon közlekedik egy város – meséli Reeve. – De aztán felmerült a kérdés: ugyan miért közlekedne egy város lánctalpakon? Egyszer csak rájöttem, ennek csak akkor van értelme, ha a nagy lánctalpas város kergeti a kisebbeket, aztán bekebelezi őket, és hirtelen összeállt a kép.” A regény hatalmas siker lett, több rangos díjat nyert, s végül tetralógiává állt össze.

Reeve művészeti egyetemi évei alatt Super 8-as kamerával kísérletezgetett, de aztán rájött, hogy egyszerűbb illusztrált regényeket írni, mint mozit csinálni. („Nem kell etetni a stábot meg beöltöztetni a színészeket” – mondja szarkasztikus humorával.) Ám ma már pontosan tudja, hogy a Ragadozó városokat a Jóisten is filmvászonra teremtette. „Háromfelvonásos szerkezete van és gigantikus díszletek között játszódik. Vétek lenne kihagyni, hogy ebből a sztoriból látványos akciómozi legyen.” Deborah Forte producer teljes mértékben egyetért a fentiekkel. „Philipben egy színész veszett el, nem kevésbé egy rendező is, ezért nagyon mozis módon képes írni. Elénk festi az egész univerzumot, amit elképzelt, látjuk, halljuk és érezzük minden rezdülését.” A producer szerint nem fért kétség ahhoz, hogy melyik filmes tudná vászonra álmodni Reeve világát.

Action Jackson

Peter Jackson és régi munkatársai, Fran Walsh és Philippa Boyens nem pont újabb fantasy filmre vitelére vágytak, amikor Forte megkereste őket a Ragadozó városok ötletével. „Rengeteg projekttel árasztottak el minket A Gyűrűk Ura után, és a többségük fantasy volt – mondja Boyens. – Pete írt nekem, hogy olvassam el a könyvet, de tovább nem ragozta, mert az őszinte véleményemre volt kíváncsi. Rögtön az első mondattól rákattantam a történetre. Aztán csak olvastam és olvastam, és azt kívántam, hogy beleszeressek a karakterekbe és jó vége legyen. Az is lett. Szóval visszaírtam Pete-nek: ‘Baszki, csináljuk meg.’” Jacksont azonnal rabul ejtették a Ragadozó városok merész ötletei és a fantasztikus látványvilága. „A társadalom a maga módján újjáépítette mindazt, ami elpusztult, csak a városok most már lánctalpakon közlekednek – magyarázza a producer. – Hatalmas metropoliszok szántják fel a földet. London nagyjából két kilométeres átmérőjű, és nála kisebb városokat kebelez be a Nagy Vadászmezőn, ami lényegében Európának felel meg.”

Reeve invenciózus módon új fogalmat alkotott a civilizáció romjain létrejött nem túl szép világ számára: ez pedig a városi darwinizmus. „Az a lényege, hogy a nagyobb város megeszi a kisebbet – magyarázza Jackson. – A kisvárosok pedig megeszik a náluk is kisebbeket, és így tovább. Amikor bekapcsolódunk a történetbe, ez már több mint ezer éve így megy, tehát jól bevált gyakorlatnak nevezhetjük. Viszont az a baj az egész rendszerrel, hogy egyszer vége szakad a táplálékláncnak. A nagyvárosok olyan sok kisvárost kebeleznek be, hogy már kénytelenek egymás ellen fordulni, vagy ki kell találniuk, mire vadásszanak ezután.” Jackson producercége, a Wingnut Films már 2008-ban megszerezte a Ragadozó városok filmes jogait, de a projektet takarékra kellett állítani, mivel A Hobbit-trilógia elkészítése minden energiát lekötött. Az első Hobbit-film elkészülte (2014) után Jackson és Fran Walsh nekiláttak a Ragadozó városok forgatókönyve megírásának, és régi munkatársukat, Christian Riverst szemelték ki rendezőnek.

Ugorjunk vissza az időben. Huszonöt évvel ezelőtt Rivers rajongói levelet küldött Jacksonnek, amelyhez néhány sárkányos rajzát is csatolta, és munkát kért a rendezőtől. Jacksonnek tetszett a bemutatkozás, és felvette a fiatalembert. Rivers első munkája Jackson első filmjének, az Ízlésficam (Bad Taste) című horrorparódiának a storyboardja volt. Az együttműködés folytatódott, miközben mindketten szép pályát futottak be. Ennek egyik csúcsa az volt Rivers számára, amikor 2005-ben Oscar-t nyert a King Kong vizuális effektusaiért.

Riverst mindazonáltal derült égből villámcsapásként érte, amikor felkérték a Ragadozó városok megrendezésére. Készített ugyan előzetes terveket a projekt számára, ám kissé megijedt, amikor szembesült a vállalkozás valódi méreteivel. „Hogy a bánatba fogok ebből a regényből filmet csinálni – fogalmazódott meg benne az első kérdés. – Mitől lesznek hihetők a lánctalpas városok? Az irodalmat el lehet adni metaforákkal, de egy filmben mindent meg kell mutatni.” Szerencsére a forgatókönyvírók Oscar-díjas csapata – Fran Walsh, Philippa Boyens és Jackson – értett ahhoz, hogyan kell egy izgalmas történetet filmre adaptálni. „Nincs értelme olyan történetet elmesélni, ahol nem tudunk kötődni a hősökhöz – mondja Jackson. – Most a Ragadozó városokkal 1700 évet lépünk előre az időben, de az emberek továbbra is emberek maradnak. Vegyük például azt az ötletet, hogy leülünk valakivel vacsorázni az ókori Egyiptomból vagy Rómából. Biztos, hogy találunk közös nevezőt, pedig teljesen más társadalomból és kultúrából jött. A környezet drasztikusan változhat, de az emberi tényező ugyanaz marad.”

Friss arcok az összetett karakterek számára

A Ragadozó városok karaktereinek többsége a húszas évei elején jár, és a film alkotói már a munkálatok elején elhatározták, hogy a közönség számára kevésbé ismert arcokat szeretnének látni a főbb szerepekben.

Hester Shaw (Hera Hilmar)

„Ez az egyik legelképesztőbb modern hősnő, akivel csak találkoztam – mondja Rivers. – Gyermekkorában megsérült egy összecsapásban, amely az édesanyja életét követelte. Az arcán éktelenkedő sebhely örökre emlékezteti a szörnyű tettre. Hester született túlélő és a bosszúvágy hajtja előre.” „Hester karaktere azért olyan izgalmas, mert az ő személye a válasz az egész történetet átszövő nagy, misztikus kérdésre – veszi át a szót Boyens. – De közben ő maga nincs tisztában ezzel. Végül kiderül számára, hogy ő egy veszélyes titok nyitja, ami nem csupán a saját sorsát határozza meg, hanem az egész világ számára döntő jelentőségű.” Hester édesanyjának meggyilkolása után a „feltámadott”, félig ember, félig gép Sikoly gondoskodott a lányról. Mindent megadott neki, amit tudott, ám egy kiborg nem lehetett tökéletes mintakép egy gyermek érzelmi és közösségi fejlődése szempontjából. „Ha valakit Sikoly nevel fel, annak sajnos lesz egy pár pszichés problémája – magyarázza Jackson. – Azért izgalmas ez a hősnő, mert leghőbb vágya, hogy megöljön valakit. Az ilyen karakterek általában negatív hősök, nem szoktunk szimpatizálni velük. A cselekmény során azonban megértjük, mi vezérli őt, és eldönthetjük, igazat adunk neki vagy sem.”

A Hestert megformáló színésznőt nem volt könnyű megtalálni. Olyasvalakit kerestek, aki erős és mégis esendő, titokzatos lélek és veszedelmes indulatok fűtik, jogos bosszúvágy vezérli, mégis képes az irgalomra. A film alkotói sokáig tanácstalanok voltak, mígnem bemutatkozó videó érkezett Izlandról, Hera Hilmar színésznőtől, akire például a Joe Wright által rendezett Anna Kareninából emlékezhetnek a filmbarátok. „Tökéletes volt – mondja Rivers. – Viszonylag ismeretlen, de magával ragadó tehetség, gyönyörű és törékeny, akinek – szörnyű ezt mondani, de – nagyszerűen mutat az arcán az a bizonyos nagy sebhely.” A színésznő bemutatkozása olyan erőteljes volt, hogy a producerek az első Skype-interjú alapján azonnal szerződtették, anélkül, hogy személyesen találkoztak volna vele. „Hera Ingrid Bergmanra emlékeztet – mondja Boyens. – Klasszikus szépség, aki fiatal kora ellenére nemzedékek tapasztalatait hordozza a vállán, amit bölcs megértéssel és nyugalommal visel.”

A film cselekménye kezdetén Hester fél évet tölt el a kietlen pusztaságban. A színésznő alaposan felkészült, hogy minél árnyaltabban érzékeltethesse a remetelét elszigeteltségének lelkiállapotát. „Szeretek teljesen összeolvadni a karakteremmel a felkészülés során – mondja Hilmar. – Hogy teljesen bele tudjam élni magam Hester szerepébe, kerestem Új-Zélandon egy igazán isten háta mögötti helyet, ahol csak magamra számíthatok és ki vagyok téve a zabolátlan természet kénye-kedvének. Mindezt azért, hogy megtapasztaljam, fizikai és mentális értelemben mit jelent a puszta túlélés.”

Tom Natsworthy (Robert Sheenan)

Tom karaktere sok szempontból Hester ellentéte. Soha nem tette ki a lábát a lánctalpakon gördülő Londonból, ezért fogalma sincs arról, hogyan fest a külvilág. „A srác teljesen be van gubózva – mondja Jackson. – Nem tudja, milyen érzés a gyepen szaladgálni, és úgy nevelték, hogy rettegnie kell bármitől, ami a lánctalpas városon kívül van.” Tom szülei meghaltak egy balesetben, s az árva fiút a Vének Társasága vette a szárnyai alá, hogy London becsületes polgára lehessen. „Tom kényelmes életre rendezkedett be – mondja Rivers. – Azért egy kis pimaszságért sem megy a szomszédba. Jószándékú gyerek, hisz a rendszerben, ami London.” Tom világa azonban a feje tetejére áll, miután találkozik Hesterrel és ennek köszönhetően a gördülő erődítmény falain kívül találja magát. A film alkotóinak olyan színészt kellett találniuk, aki ragyogó humorral képes eljátszani egy lassan öntudatra ébredő lázadót. „Tom a mi emberünk kell legyen, mert a közönség rajta keresztül lép be ebbe a különös világba, az ő szemével lát mindent” – magyarázza Rivers.

A karakter megformálásához szükséges tehetséget Robert Sheenan ír színészben fedezték fel a film alkotói. „Robbie ellenállhatatlanul vicces és mindenbe beleüti az orrát, tehát tökéletes Tom – jellemzi a színészt Boyens. – Hihetetlen lelkesedéssel és extra adag pozitív energiával vetette bele magát a munkába.”

Szerelem a lánctalpas városok korában

„A történet mélyén egy love story lapul, de kezdetben még csak igen halvány jelek utalnak erre – magyarázza Jackson. – Elég furán indul be a buli: egy női orgyilkos meg akar ölni valakit, amit megakadályoz egy naiv fiatalember. Ők ketten, a gyilkos meg a megmentő viszonylag sokáig nem bíznak egymásban.” „Tom és Hester kezdetben akár a tűz és víz, semmiképpen nem passzolnak, de egymásra vannak utalva, és nem tudnak mit tenni, idővel szerelem szövődik közöttük” – mondja Sheenan.

Thaddeus Valentine (Hugo Weaving)

A lehengerlő főgonosz szerepére a film alkotói azt a színészt kérték fel, akit hosszú évek óta a legjobban ismertek: Hugo Weavinget. Ő játszotta Elrondot, a tündék királyát A Gyűrűk Ura- és A Hobbit-trilógiában, s már csak ezért is nagy örömmel utazott ismét Új-Zélandra. Thaddeus Valentine London főrégésze, az egész város csodálja vakmerő expedíciói és nagyszabású felfedezései miatt. Valentine alacsony sorból származik, de felvitte az isten a dolgát, miután a Főpolgármester kiváltságokkal halmozta el. A városlakók azt remélik, hogy a főrégész megmutatja nekik a szebb jövőbe vezető utat. Valentine a múltban kutakodik, amely a mi jelenünk. „Ez a jövő sötét középkora – magyarázza Weaving. – A technológia és a tudomány eltűnt, sőt, általában minden tudás elveszett. A régészek ősi cuccokat ásnak elő a föld alól, amiket újrafazoníroznak és megpróbálják ismét az ember szolgálatába állítani őket. Újraalkotják a technikát és a tudományt. Valentine azzal szerzett magának hatalmas tekintélyt, hogy egy csomó dolgot elővarázsolt már a múltból.”

Valentine múltbeli kutakodása azzal is jár, hogy komolyan elkezdett gondolkodni a jövőről, és e téren nem kimondottan a köz javát tartja szem előtt. „Valentine erkölcstelen dolgokra is képes, ha ezzel valamilyen magasabb célt szolgálhat – magyarázza Rivers. – Ellenzi a guruló városállamok állandó háborúját, és majdhogynem meg is tud győzni minket arról, hogy igaza van.” A főrégész titkolja, kicsoda ő valójában és milyen tervei vannak, s a karakternek ez az alattomos vonása igencsak izgalmas volt Weaving számára. „Romantikus és hősies államférfiúnak ismerik a londoniak, valójában azonban kívülálló, afféle magányos farkas – magyarázza az ausztrál színész. – Vérbeli kalandor, roppant független lélek és kegyetlenül vág az esze, mint a borotva. Ugyanakkor nyugtalanítóan bonyolult problémákkal küzd. Mindez kiderül a cselekmény kibomlásával, ahogyan a múltját is megismerjük és megértjük, miért lett ilyen. Amikor minden kiderül vele kapcsolatban, rájövünk, hogy igen sötét alakkal van dolgunk.”

A stáb egyetértett abban, hogy Weavingnél jobban senki nem tudta volna eljátszani ezt az ellentmondásos karaktert. „Hugo csodálatos higgadtsággal jeleníti meg a főrégészt – magyarázza Jackson. – Valentine-nak torzak az erkölcsei, de magasan a többiek fölött áll, és ez a fölény hatalmas nyugalommal ajándékozza meg. Amikor Hugo leás a karakter lelke mélyére, meglepő leletek bukkannak elő.”

Katherine Valentine (Leila George)

Thaddeus Valentine lánya, Katherine London legfelső köreihez tartozik. Kedves és jószívű, de az elit kiváltságos tagjaként nem találkozhatott az élet kegyetlenségével. A szerepre Leila George ausztrál színésznőt kérték fel, aki a patinás Lee Strasberg színház- és filmművészeti intézet elvégzése után most szerepel először mozifilmben. „Katherine tele van élettel, most ismerkedik a világgal és örül, hogy mindenki kedveli – mondja a színésznő. – Minden vágya, hogy segíthessen másokon. Burokban élt idáig, és éppen hogy csak elkezdi felfogni, hogy az apja is emberi lény. Eszmélkedése azonban másra is kiterjed. Derengeni kezd neki, hogy titokban egy csomó mocskos dolog lappang a világban. Érzi, hogy valami nagyon nem stimmel, és nekiáll kideríteni a valóságot, hogy változtathasson a dolgokon.”

Katherine eszmélése azonban megváltoztatja apjával kialakított kapcsolatát. „Amikor először találkozunk Valentine-nal és Katherine-nel, irigylésre méltónak tűnik a kapcsolatuk – magyarázza Weaving. – Erősen kötődnek egymáshoz. A lány gyakorlatilag az apja tükörképeként nőtt fel. Ez a kapcsolat azonban töredezni kezd, amikor Katherine sejteni kezdi, hogy az apja rosszban sántikál, és a világ sokkal bonyolultabb, mint addig gondolta.” „A történet fő szálán az fut, hogy hőseink leásnak a múltba és felszínre hozzák az igazságot – mondja Boyens. – A cselekmény a két női főszereplőnek köszönhetően bontakozik ki, ami szerintem remek dolog. Katherine számára úgyszólván brutális a felismerés, hogy semmi nem igaz, amiben addig hitt. Nagyon gyorsan el kell döntenie, mit tesz az új tudás birtokában. Eddig védve volt mindentől, de most már kockáztatnia kell.”

Bevis Pod (Ronan Raftery)

Akkortájt, amikor Hester Shaw Londonba érkezik, Katherine Valentine találkozik egy alacsony beosztású mérnökkel, Bevis Poddal. Bevis először nem bízik a lányban. Kíváncsi és őszinte fiatalember, amivel magára vonta Thaddeus Valentine haragját. Alacsony társadalmi státusza miatt azonban sokat nem tehetne, ha nem történne váratlan fordulat. „Bevist arra kondícionálták, hogy ne lógjon ki a sorból – magyarázza Rivers. – Ám lehetőséget kap arra, hogy segítsen Katherine-nek, és ezzel neki is beleszólása lesz a dolgokba. Veszélybe sodorja magát, hogy jobbá tehesse a társadalmat. Katherine és Bevis összefognak, egymásból merítve erőt.”

Ronan Raftery (Legendás állatok és megfigyelésük, 2016) ír színész alakítja Bevist. „Nem elégedett a városban uralkodó állapotokkal és neheztel az elit tagjaira – mutatja be karakterét Raftery. – Tisztában van azzal, hogy hazugságokkal kábítják a londoniakat és a jövevényeket is.” Bevis nincs túlságosan elragadtatva, amikor Katherine betoppan hozzá az alsó szinten. „Katherine az Egyes Szintről érkezetett, ezért Bevis erős fenntartásokkal, majdhogynem ellenségesen fogadja – mondja Raftery. – A lány testesíti meg számára a társadalmi egyenlőtlenségeket, amiket utál, de hamar rájön, hogy Katherine nem olyan, mint a felső szinten lakó sznobok. Tetszik neki, hogy a lány olyan erős személyiség. Teljesen maga irányítja a sorsát és kész szembeszállni bárkivel, nem törődve a következményekkel.”

Sikoly (Stephen Lang)

A Ragadozó városok világának egyik legizgalmasabb karaktere a félig ember, félig robot Sikoly. A több száz éves lény a Lopakodók utolsó hírmondója, olyan halott, akit életre keltett a technológia. „Gyilkológépek voltak – magyarázza Jackson. – Annak idején a csatatéren összeszedték a holttesteket, és könyörtelen, szinte legyőzhetetlen katonákat gyártottak belőlük. Kiirtották belőlük az emberség maradékát is. Emberi agy működött a fémkoponyában, de a részvétet és a lelkiismeretet kitörölték. A Lopakodók a kapott parancsot mindig végrehajtották. Aztán véget értek a háborúk, és a mi Sikoly-unk jobb híján fejvadász lett.” A 2,7 méter magas gyilkológép több egyszerű robotnál. „Valamilyen szinten programozott gép, de az idő múlásával egyre több emberi vonás kerül benne felszínre, mintha emlékezne, milyen érző lény volt a halála előtt – mondja Hilmar. – Lassan rátalál ember mivoltára, ami roppant izgalmassá teszi a karaktert.” Sikoly „megemberesedése” érdekes módon abban érhető tetten legkézenfekvőbben, ahogyan a többi géphez viszonyul. „Az a hobbija, hogy rendbehozza a különféle tönkrement robotokat és egyéb gépezeteket, amiket a romok közül kipiszkál – folytatja Jackson. – Kínos műgondddal restaurálja őket és addig nem nyugszik, míg újra működőképesek nem lesznek. Ez egyszerre szomorú és megható dolog, ha szabad ilyen kifejezéseket használnom.”

Bár Sikoly digitálisan generált karakter, az alkotóknak szükségük volt egy színészre, aki a mozgásrögzítő technológia segítségével életre kelti a melankolikus kiborgot. „Azt akartuk, hogy Sikolynak lelke legyen, ehhez pedig hús-vér szereplőre volt szükségünk” – magyarázza Rivers. Stephen Lang lett az ideális választás, aki az Avatar főgonoszaként lett világhírű, és lenyűgöző alakítást nyújtott a Vaksötét című thrillerben is. „Minden szőrszálam égnek állt, amikor Sikolyhoz értem a forgatókönyvben – mondja Lang. – Azonnal éreztem, hogy egyenesen nekem találták ki ezt a karaktert. Ijesztő gyilkológépnek teremtették, de mostanra – mint afféle elfuserált, zúzdaérett terminátor – szörnyen szánalomra méltó figura lett.” Langot megragadták az ellentmondások, amelyek Sikolyt jellemzik. „Ahhoz képest, hogy eredetileg mindent kipasszíroztak belőle, meglepően gazdag személyiség. Kitörölték a memóriáját, de közben az őrületig megszállottan hajtja valami. Szívtelenné akarták tenni, mégis akkora szíve van, hogy mindenki belefér, aki rászolgál e megtiszteltetésre.”

Lang a ragadozó madaraktól merített ihletet a karakter megformálásához. „Megfigyeltem, hogy ezek a tollas állatok milyen türelmesen cserkészik be a zsákmányukat. Kidolgoztam egy nyugalmi pozíciót Sikoly számára, ami az emberekre nem jellemző. Amikor akcióba lendül, ebből a nyugalmi pozícióból indítja a támadást. Ez olyasmi nála, mint egy névjegy, csakis rá jellemző.” A színész az imádkozó sáskák és a hattyúk viselkedését is tanulmányozta, de kellett még egy impulzus Sikoly mozgáskultúrájának kidolgozásához. Ez pedig egy YouTube-videó volt, amelyben Rudolf Nurejev a Hattyúk tavában látható. „Amikor Nurejev táncol ebben a balettben, a keze nem mozdul meg, ami embertől teljesen idegen mozzanat. Hátul tartja a kezét, ettől olyan, akár egy összehajtogatott madár. Rendkívüli báj jellemzi ezt a gesztust, ugyanakkor van benne valami nyugtalanítóan robotszerű is.”

Sikoly hangjának megtalálása jelentette a következő kihívást. „Amikor a könyvben Sikoly megszólal, mindig csupa nagybetűvel van írva, amit mond – magyarázza Lang. – A meghatározás szerint olyan a hangja, mint amikor körömmel kapirgálják az iskolai rajztáblát. Ez tök poén egy regényben leírva, de sajnos nem tud működni filmen.” A szükséges hatás elérése érdekében a hangosztály kifejlesztette a Lopakodó Hangtorzítót, amely brutálisan robotszerűvé tette Lang hangját, és egy füldugasz is csatlakozott hozzá, hogy a színész hallja magát, amikor irtózatos géphangon beszél.

Hester és Sikoly – Gépember az embertelenségben

Amikor a kis Hester édesanyját megölik, Sikoly menti meg. Bonyolult és szokatlan kapcsolat alakul ki közöttük. Sikoly számára, mondja Lang, Hester kezdetben nem több fényes csecsebecsénél. „Sikoly az elején nem tudja, mihez kezdjen a lánnyal, de beilleszti az életritmusába, mert úgy programozták, hogy rendnek mindig muszáj lenni – magyarázza Lang. – Lassan valahogy összeszoknak, bár kettejük kapcsolatát nem lehet klasszikus, érzelmileg átforrósodott családi kötelékként jellemezni. Felmerül a kérdés: Hester fogja emberré tenni a félig zombi gépet, vagy a gyilkos kiborg dehumanizálja majd az embert?” Hilmarnak jó sok jelenete volt Langgal, és időbe telt, amíg megszokta, hogy színésztársa mozgásérzékelős szkafanderben vonaglik előtte. „Lényegében egy idétlen szürke pizsamában játszott, ami tele volt tapasztva érzékelőkkel – mondja a színésznő. – Legszívesebben elröhögtem volna magam az egészen, de észnél kellett lennem. Stephen olyan gyönyörűen keltette életre a sokat szenvedett Sikolyt, hogy a hülye szürke érzékelős pizsama már nem tudta elrontani a hatást.”

Anna Fang (Jihae)

A Ragadozó városok egyik legszínesebb karaktere Anna Fang, a félelmet nem ismerő pilóta. Hírhedett ellenálló, akinek vérdíjat tűztek ki a fejére. Megépítette saját testre szabott repülő szerkezetét, a Rémráját, szomjazza az igazságot, és képes hirtelen úgy lerúgni a rosszak fejét, mintha sosem viselték volna a nyakukon.  „Történetünk kezdetén Anna Fang az ügyeletes főgonosznak tűnik – tisztáz egy bocsánatos félreértést Jackson. – De amikor jobban megismerjük, lassan kiderül, oka van annak, hogy ilyen könyörtelen, és ő lesz az egyik kedvencünk.”

Anna Fang a Városellenes Liga vezetője, akiket terroristaként mutat be London propagandája. „Úgy vélik, hogy a városoknak nem egymást kellene kergetniük és felzabálniuk, hanem az emberek telepedjenek le, és műveljék kertjeiket – magyarázza Jackson. – Ez alapjában nem rossz elképzelés, de nagyon kemény társaságról van szó, akiket Anna vezet, és tudni lehet róla, hogy nem cicózik.” Fang szerepére a dél-koreai származású rockzenészt, Jihaét kérték fel. Bár színészként még nem próbálta ki magát, készen állt a feladatra. „Könyörtelen, félelmet nem ismerő hadvezér, aki ugyanakkor részvétet érez az elnyomottak iránt” – jellemzi karakterét a zenész.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *