Amikor évszázadokkal azután, hogy egy kataklizma, a Hatvanperces Háború elpusztította a civilizációt, felbukkan egy titokzatos fiatal nő, Hester Shaw (Hera Hilmar), aki megállíthatja Londont, a hatalmas, lánctalpakon gördülő várost, amely mindent elnyel, ami az útjába kerül. A dühödt, édesanyja kínzó emléke által motivált lányhoz csatlakozik a Londonból elűzött Tom Natsworthy (Robert Sheehan) és Anna Fang (Jihae), a veszedelmes bűnöző, akinek vérdíj van a fején. Philip Reeve hét év alatt írta meg első regényét, a Ragadozó városokat, amely 2001-ben jelent meg. „A nagy ötlet az volt, hogy lánctalpakon közlekedik egy város – meséli Reeve. – De aztán felmerült a kérdés: ugyan miért közlekedne egy város lánctalpakon? Egyszer csak rájöttem, ennek csak akkor van értelme, ha a nagy lánctalpas város kergeti a kisebbeket, aztán bekebelezi őket, és hirtelen összeállt a kép.” A regény hatalmas siker lett, több rangos díjat nyert, s végül tetralógiává állt össze.
Christian Rivers
Újra mozgásba lendült a Ragadozó városok projekt
2009-ben Peter Jackson vette kezelésbe a Ragadozó városok (Mortal Engines) regényfranchise-t filmverzióját. De ebből nem lett semmi, mivel inkább visszatért Középföldére és jó időre margóra került a projekt. Ám Jackson ismét foglalkozni kezdett az adaptációval, bár a rendezői teendőket mégsem ő fogja ellátni. Christian Rivers, a Weta effektmestere kapta a lehetőséget, hogy levezényelhesse a fantasy-t. A forgatókönyvet Jackson és Fran Walsh írják.
A közleményekben röpködtek az egymást dicséri szavak, a lényeg nagyjából annyi, hogy Rivers nem csupán lélegzetelállító látványt képes kiadni kezei közül, de az érzelmekre is nagy hangsúlyt tud fektetni. Ő a legalkalmasabb, hogy Philip Reeve szerző képzeletvilágát be tudja mutatni a vásznakon.
A Ragadozó városok története a jövőben játszódik. Egy rövid, de pusztító háborút követően a technológia teljesen átalakult. Számítógépek már szinte nincsenek is. A városokat hatalmas kerekekre építik, így gurulva kebelezik be a többi a települést. London is újra mozgásba lendül, hiszen több energiára van szüksége.
Peter Jacksonról röviden
Pénteken mutatták be a District 9 filmet, melynek egyik producere Peter Jackson, az ő munkásságáról írok pár sornyit.
Jackson Ray Harryhausen filmjein nőtt fel, ezen kívül nagy rajongója volt a Monty Python Repülő Cirkusza és a Viharmadarak sorozatnak. Miután a család egyik barátja egy Super 8-as kamerával ajándékozta meg Jackson a barátaival együtt rövidfilmeket kezdett forgatni. 9 évesen a King Kong ramake-jével próbálkozott, amihez saját maga által gyártott figurákat és stop-motion technikával forgatott. Nem volt filmes képzettsége, de elég hamar megtanulta, hogyan tud olcsón speciális effekteket és maszkokat gyártani, így nagy tapasztalatokra tett szert. Tiniként nagy rajongójává vált J.R.R. Tolkien munkásságának, miután megnézte a Gyűrűk ura animációs filmet. Mikor abbahagyta a sulit fényképészként dolgozott egy újságnál, közben pedig egy vámpír filmen dolgozott, amit végül nem fejezett be.
Ezek után egy 16 mm-es kamerával hozzákezdett egy sci-fi rövidfilmhez, amit nem fejezett be, később ebből saját pénzből, négy év alatt egy 90 perces produkciót hozott össze. A Bad Taste-ban saját haverjai színészkedtek ingyen, a forgatás pedig hétvégeken zajlott, mivel csak ekkor értek rá teljesen. Jackson szerepelt is az alkotásban, van egy olyan jelenet, ahogy saját magával harcol. Végül a filmet befejezték, köszönhetően annak, hogy az új-zélandi kormány is besegített a finanszírozásba. 1987-ben pedig még Cannes-ban is bemutatták a produkciót, ahol nagy sikert aratott és el is keltek a jogok, 20 országban mutatták be. Ma már kultfilmként tekintenek a Bad Taste-re. Ez után néhány forgatókönyvön kezdett ügyködni, dolgozott pl a Rémálom az Elm utcában folytatásának a forgatókönyvén, de ebből nem lett semmi, a több szkriptje pedig nem jutott el a megvalósításig és a Hullajó is átírásra szorult még ekkor.