0

Csuklyások – BlacKkKlansman – a kulisszák mögött

A számos díjjal kitüntetett Spike Lee rendező egy valódi amerikai hős igaz történetét meséli el. A hetvenes években járunk, Amerikában egyre nőnek a társadalmi feszültségek, mert erőre kaptak a hátrányos megkülönböztetés ellen küzdő polgárjogi mozgalmak. Ron Stallworth (John David Wasington) az első afroamerikai nyomozó a Colorado Springs-i rendőrségnél. Érkezését kétkedve, sőt nyílt ellenszenvvel fogadják a testület tagjai. Stallworth elhatározza, hogy nevet szerez magának és övéinek, bizonyítván rátermettségét, ezért veszélyes küldetésre adja fejét: úgy dönt, beépül a Ku Klux Klanba és leleplezi őket. Telefonon kapcsolatba lép a szélsőséges szervezettel, fehér fajgyűlölőnek adva ki magát, és hamarosan eljut a legbelső körig. Még a Klan Birodalmi Varázslójával, David Duke-kal (Topher Grace) is sikerül kapcsolatot kiépítenie, aki nagy becsben tartja Ront, amiért a Fehér Amerika felemelkedésének szenteli életét. Ahogy egyre bonyolultabbá válik a fedett nyomozás, Stallworth tapasztaltabb kollégája, Flip Zimmerman (Adam Driver) vesz részt a személyes találkozókon a Klan tagjaival, s fontos információkat szerez nagyszabású terveikről. Stallworth és Zimmerman együtt vágnak neki, hogy legyőzzék a KKK-t, amelynek valódi célja, hogy tompítsa erőszakos retorikáját a szélesebb szavazóközönség megnyerése érdekében.

Életre kel a hihetetlen igaz történet

Ron Stallworth, a Colorado Springs-i rendőrség első afroamerikai nyomozója először azzal tüntette ki magát, hogy magát álcázva részt vett Kwame Ture, a Fekete Párducok Pártja vezetőjének előadásán. (A Black Panthers Party /1966-1982/ az amerikai feketék szélsőbaloldali mozgalma volt. Kezdetben fegyveres csoportjaik alakultak azzal a céllal, hogy szembeszálljanak a rendőri brutalitással, ez több halálos áldozattal járt mindkét oldalon. Később széles körű radikális társadalmi programot dolgoztak ki a feketék felemelkedése érdekében. Az FBI a legnagyobb belbiztonsági kockázatnak tekintette a Párducokat, és nem válogatott az eszközökben, amikor fellépett ellenük. – a ford.) A fiatal nyomozó élete nem sokkal ezután vett éles fordulatot. Az újságban belebotlott egy hirdetésbe, amelyben a Ku Klux Klan ordító betűkkel toborzott új tagokat. Stallworth számos veszélyes kapcsolatfelvétel után bekerült a KKK belső köreibe, még a legfőbb vezetővel, David Duke-kal is jó kapcsolatokat ápolt. Duke magától soha nem jött rá, kicsoda Stallworth és milyen származású. 2014-ben a nyugdíjas Stallworth kiadta emlékiratait Black Klansman címmel, és mindenki elámulhatott azon, hogyan lett egy fekete nyomozó a KKK tagsági igazolvánnyal rendelkező tagja. Hollywood majdnem azonnal lecsapott a történetre, ajánlatokkal halmozva el a szerzőt. Stallworth azonban óvatos volt, mert nem akarta, hogy élettörténete rossz kezekbe kerüljön.

Aztán jött a QC Entertainment és megszerezte a filmjogokat, majd beszállt a Monkeypaw is, amely Jordan Peele Tűnj el! című filmjét jegyzi, végül csatlakozott hozzájuk Jason Blum cége, a Blumhouse is. Ezzel újra együtt volt a rendkívül nagy sikerű Tűnj el! produkciós csapata, és mindannyian egyetértettek abban, hogy Spike Lee az egyetlen rendező, aki tökéletesen vászonra tudja vinni Stallworth történetét. „Úgy éreztem, ezt a filmet a Jóisten is Spike Lee számára találta ki, annyira passzolt hozzá a stílusa – magyarázza Peele. – Furán vicces, feszült, felemelő. Műfajilag pontosan behatárolható, miközben az élet írta. A könyvvel együtt elküldtem a forgatókönyvet Spike-nak. Pár nappal később már jobban ismerte a forgatókönyvet, mint én. Igazi mester ez a csávó.”

Lee felkérte Kewin Wilmottot, a Texasi Egyetem filmtanszakának professzorát, aki régi munkatársa, hogy mondjon véleményt, hogyan lehetne megfilmesíteni Stallworth történetét, egyben miként értékeli David Rabinowitz és Charlie Wachtel első forgatókönyv-változatát. Végiggondolták, Stallworth története segítségével hogyan lehetne összekötni múltat és jelent, azokat a momentumokat hangsúlyozva, amelyek ma aktuálisabbak, mint valaha. A történet ugyan a hetvenes években játszódik, Lee és Wilmott azonban nem történelmi alkotásnak tekinti a Csuklyásokat. „Tudtuk, hogy mit kell tennünk – kortárs történetet kell elmesélnünk, hogy az emberek ráismerjenek arra az őrült világra, amiben élünk” – mondja Lee. „Ez a történet egy olyan emberről szól, aki szembeszáll a legszörnyűbb gyűlölettel, ami csak országunkat sújtja – magyarázza Ray Mansfield producer. – És ezt úgy teszi, hogy közben a szeme sem rebben – ha ez a történet nem lenne igaz, senki nem találná hihetőnek.” „Ron Stallworth egy kicsit megváltoztatta társadalmunkat – veszi át a szót Shaun Redick producer. – Volt elég vér a pucájában ahhoz, hogy tegyen értünk valamit.”

Összeáll a nyertes csapat

Miután a projekt zöld utat kapott, Lee és Wilmott elkezdtek dolgozni a forgatókönyvön, amelyben valódi figurák és fiktív karakterek egyaránt szerepelnek. Spike Lee ekkor már tudta, ki fogja játszani Ron Stallworth-t: John David Washington, a fiatal színész, aki profi rögbijátékosként kezdte pályafutását, és addigi legnagyobb projektje a Nagypályások (Ballers) című HBO-sorozat volt.

Egyébként Lee bízta Washingtonra első filmszerepét is: hatévesen édesapja, Denzel Washington oldalán szerepelt a rendező egyik leghíresebb munkájában, a Malcolm X című életrajzi filmben. (Denzel Washingtont Oscarra jelölték alakításáért, míg a bűnözőből lett iszlám hitű emberjogi aktivista ábrázolása rendkívül éles viták kereszttüzébe került. Lee egyszer tréfásan megjegyezte, a bemutató után Washingtonnal a kezük ügyében tartották az útlevelüket, arra az esetre, ha hirtelen el kellene hagyniuk az országot. – a ford.).

„Spike Lee nagyon sajátosan tudja tálalni, ha új projektbe fog, és fel akar kérni valakit egy szerepre – meséli John David Washington. – Fölhívott, és csak ennyit mondott: ‘Van egy forgatókönyvem a számodra. Olvasd el.’ Úgy is tettem, és teljesen lepadlóztam tőle, hiszen ez igaz történet. Ron kiskorom óta a példaképem volt, mert erőt adott a színesbőrű embereknek. Lee pedig rám bízta, hogy eljátsszam őt.”

Flip Zimmerman szerepére, aki személyesen találkozott a KKK tagjaival Stallworth helyett, az Emmy-jelölt Adam Drivert kérték fel (Csajok, Star Wars: Az ébredő Erő, Paterson, Logan Lucky, Star Wars: Az utolsó Jedik). Zimmerman tapasztaltabb nyomozó, mint Stallworth, de azért neki is alaposan feladja a leckét, hogy agresszív rasszistákkal kell megtalálnia a közös hangot. Flip már csak azért is nehéz helyzetbe kerül, amikor a KKK embereivel barátkozik, mert ehhez újra kell gondolnia, milyen viszonya fűződik zsidó származásához. „Amikor szembekerülsz a feneketlen gyűlölettel, mindent át kell értékelned magadban – mondja Driver. – Flip igencsak hajlamos az önreflexióra, ami nagyon izgalmassá tette a karakter megformálását.”

Topher Grace játssza a KKK vezetőjét, David Duke-ot, akit a színész úgy jellemez, hogy Amerika történelmének egyik leggonoszabb embere. Bár Grace nagy megtiszteltetésnek tartotta, hogy Lee-vel dolgozhat, annak már kevésbé örült, hogy hetekig tanulmányoznia kellett a gyűlölet ideológiáját. „Ez volt életem legpocsékabb hónapja – meséli a színész. – Egyfolytában a Duke-ról készült felvételeket néztem és a beszédeit hallgattam. A rádióműsorát is hallgatnom kellett – ami még mindig megy –, mert a filmben egy csomó olyan jelenet van, amikor az ő hangja szól. A hangja nem öregedett, tehát nagyon hasonló ahhoz, amilyen a hetvenes években volt. Elolvastam My Awakening (Ébredésem) című önéletrajzát is, ami voltaképpen a Mein Kampf sajátos átirata. Nagyon fárasztó volt, mert jó vastag könyv, alig tudtam átrágni magam rajta.”

Grace megnézte Duke nyolcvanas évek eleji szerepléseit is, amikor visszatérő vendég volt Phil Donahue beszélgetős műsorában. „Felkaptam a fejemet, mert folyton olyanokat mondott, hogy ‘Amerika az első’ meg ‘Tegyük újra naggyá Amerikát’. Fura volt, mert ezeket a szlogeneket pár éve hallottam először.” (Donald Trump hangoztatta ezeket a szlogeneket elnökválasztási kampányában és azóta is. – a ford.)

A történet fontos szereplője Patrice, a lelkes politikai aktivista, akivel Ron titkos munkája során találkozik. A rendező Laura Harriert (Pókember: Hazatérés) szerződtette a szerepre. „Rendkívül ritka, ha egy forgatókönyvben erős nőalak fordul elő, aki ráadásul színesbőrű és teljesen életszerű, árnyalt figura – magyarázza Harrier. – Ennél többre nem is vágyhattam színésznőként.”

A felkészülés során Harrier alaposan utánanézett, hogy a Coloradói Egyetemen milyen szerepet töltött be a Fekete Diákok Szövetsége a történet idején, és elolvasta Angela Davis önéletrajzát is. (Angela Davis afroamerikai polgárjogi aktivista, az Amerikai Kommunista Párt tagja 1964-1991 között. Egy négy halálos áldozattal járó fegyveres börtönszabadításban való közvetett részvétele miatt bekerült az FBI által keresett bűnözők Top Tenjébe, elfogták, de végül nemzetközi nyomásra felmentették. A kommunista blokk sztárja lett, Leonyid Brezsnyevtől Lenin-rendet vett át. Rövid ideig kapcsolatban állt a Fekete Párducokkal. Jelenleg a Kaliforniai Egyetemen a társadalomtudományok professzora. – a ford.)

Harrier találkozott Kathleen Cleaverrel is, aki jelenleg az Emory Egyetem jogászprofesszora, annak idején pedig a Fekete Párducok egyik vezetője volt. „Spike meghívta őt a házába, mi pedig mind odamentünk, és arról kérdezgettük, milyen tapasztalatokat szerzett, amikor a Párducok élén állt, és milyen volt a viszonya a férjével, Eldridge Cleaverrel, a Párducok másik vezetőjével.”

Jerome Turner szerepére az alkotók Harry Belafonte énekest és polgárjogi harcost kérték fel. „A szerepem nem túl nagy, a rám eső forgatás sem tartott sokáig, de elég intenzív pillanatokat éltünk át. Örültem, hogy benne lehetek egy Spike Lee-filmben. Amikor megnéztem a kész filmet, elégedetten láttam, hogy nagyon fontos témához sikerült érdemben hozzászólnom.”

2017. szeptemberében Lee a színészeit kéthetes intenzív felkészülésre hívta össze, ami a forgatókönyv olvasópróbájával kezdődött. A gondos felkészülésre azért volt szükség, hogy minden olajozottan menjen, amikor a kamerák forogni kezdenek. „Minden aspektust meg kellett vizsgálnunk, hogy legyen miből összeállni a matériának – magyarázza Lee. – Szántunk rá elég időt. Kidolgoztuk, amit lehetett, hogy ne a forgatáson kelljen vacakolnunk a részletekkel.”

Stallworth New Yorkba utazott texasi otthonából, hogy konzultáljon Lee-vel és Willmott-tal, de főleg azért, hogy tanácsokkal segítse ifjabb Washington felkészülését. „Nagyon szívesen válaszolt bármilyen kérdésre, például hogy milyen volt a közhangulat akkoriban, hogyan zajlott a nyomozás, mi után kutatott, milyen érzés volt nyomozónak lenni, miféle kapcsolatokat épített ki – meséli Washington. – Azon igazán meglepődtem, hogy milyen sok támogatást kapott az osztály munkatársaitól, ahol dolgozott.” Stallworth az összes színésznek a rendelkezésére állt, még a KKK tagsági kártyáját is megmutatta, amit a mai napig a tárcájában hord. „Maga David Duke készítette és postázta, miután telefonon rákérdeztem, hogy hol a kártyám – meséli Stallworth. – Amióta csak megkaptam, azaz 1978. januárja óta magamnál tartom.” „David Duke és még egy csomóan ma tagadják, hogy mindez megtörtént volna – mondja Grace. – Pedig ez a sztori már történelem. Beléptettek egy feketét a Ku Klux Klanba, ami mindent elmond arról, milyen istentelen barmok ezek.”

Gyűlölet és humor

Ront először a Fekete Párducok egyik karizmatikus vezetője, Kwame Ture előadására küldik fedett nyomozóként, mivel felettesei attól tartanak, hogy a gyűlés etnikai feszültségeket kelthet. Ron második feladata már teljesen önálló küldetés: válaszol a KKK újsághirdetésére, amelyben új tagokat toboroznak, és kapcsolatba lép a szervezet helyi vezetőjével, Walter Breachway-jel (Ryan Eggold). Mivel személyesen nem találkozhat vele, hiszen rögtön lelepleződne, Flip Zimmerman lép a helyébe, és együtt kezdenek el nyomozni. Kezdetben azonban nem ugyanúgy viszonyulnak a küldetéshez.

„Flip kezdeti módszertana roppant egyszerű: nem tekinti személyes ügynek a munkáját, és szerinte a végeredmény utólag igazolja a menet közben alkalmazott eszközöket – magyarázza Driver. – Kicsit értetlenül nézi, hogy Ron mennyire odavan az ügyért, és nem nagyon érti, mi jó sülhetne ki az egészből. De ahogy telik az idő, ő is egyre több felelősséget érez a küldetésért.”

Ron és Flip kapcsolata sokkal összetettebb, mint a hagyományos zsaruhaveros filmekben. „Feltártuk, milyen mélyebb viszony van közöttük, ami sokkal több, mint amit a zsarufilmek műfaji protokollja szerint megszoktunk – mondja Willmott. – Ronnak túl kell tennie magát azon a durva niggerezésen, amit a telefonban hall, amikor a Klan tagjaival beszél. Amikor rájön, hogy Flip zsidó, de még nem sikerült rendesen feldolgoznia, hogy milyen származású, szorosabbá válik a kapcsolatuk.”

A nyomozás előrehaladtával Ron már magával David Duke-kal, a Klan legfelső vezetőjével beszél telefonon, aki új stratégiát dolgozott ki, hogy elfogadhatóbbá tegyék a szervezetet: cukiságkampányba kezdenek, vagyis visszavesznek a gyűlöletbeszédből, ami sokak számára taszítóvá teszi a KKK-t. „A hetvenes években még a régi kép élt a rasszistákról, nagyjából az, hogy sörhasú, amúgy derék délvidéki suttyók – magyarázza Grace. – David nagyon ért a médiához és nagyon intelligens. Mindig háromrészes öltönyben mutatkozik. Átrajzolta a régi imázst, azt sugallva, hogy a rasszisták kulturált polgárok is lehetnek.”

Stallworth és Duke telefonbeszélgetései annyira sokkolóak, hogy szinte kabaréba illenek – a forgatókönyv lefegyverző humorát Grace roppant eredetinek találta. „A forgatókönyv és a forgatás hangulata meglepett, mert nem erre számítottam. Ilyen filmek esetében mindenki halálkomolyra veszi a figurát, mert a téma is halálkomoly. Spike és Jordan Peele viszont pontosan tudják, hogy a humornak mekkora vonzereje van. Sokkal jobban be tudja vonni a nézőt a történetbe, mint a komolykodás.”

Bár a Csuklyások messze nem vígjáték, Lee és Willmott ösztönösen ráéreztek arra, hogy a humor szálait is bele kell szőni a történet szövetébe, mert enyhíteni kell az extrém feszültséget. „Jordan Peele érdeme, hogy időben szólt: humort bele! – árulja el Willmott. – Az a helyzet, hogy ez a film eléggé borzasztó dolgokat taglal, a faji kérdést, a Klan ideológiáját és azt, milyen szörnyűségeket műveltek ezzel az országgal. Mindezt szórakoztatóvá kellett tenni, hogy befogadhassa a közönség. Az, hogy egy néger csávó beépül a csuklyás fanatikusok közé, hihetetlenül humoros és abszurd.”

Grace számára nehéz volt egy olyan gyűlöletes figurát eljátszani, mint amilyen Duke – például abban a felkavaró jelentben, amikor a KKK rendezvényén a tömeg ujjong az Egy nemzet születése című film megtekintése közben. (D. W. Griffth 1915-ös, háromórás némafilmje /The Birth of a Nation/ a mozgókép fejlődésének jelentős mérföldköve az alkalmazott formanyelvet illetően, egyébként igen ellentmondásos alkotás. Az észak-amerikai polgárháborút és az utána következő eseményeket mutatja be dramatizált formában. Griffith ábrázolásában a feketék civilizálatlan vademberek, akiket nem lehet integrálni a társadalomba, míg a Ku Klux Klan a fehér Amerika megmentőjeként tündököl. A film jelentős anyagi sikert hozott, de több nagyvárosban tüntettek ellene az afroamerikaiak. – a ford.) A nehéz pillanatokon Lee segítette át a színészt. „A forgatáson néha előfordult, hogy le kellett állnom, annyira magam alatt voltam – folytatja Garce. – Ilyenkor Lee odajött, és azt mondta, öreg, ne parázz. Nekem is nehéz napom van, de azért vagyunk itt, mert el akarunk mondani valami fontosat.”

A rendezőt egyébként nem viselte meg érzelmileg a film témája. „Ami érzelmileg igazán megviselt, az a 4 afroamerikai lány című Oscar-jelölt dokumentumfilmem elkészítése volt – mondja a rendező. – Alabamában 1963-ban a Ku Klux Klan fölrobbantott egy baptista templomot, négy kislány meghalt, én pedig ’96-ban interjúkat készítettem a szülőkkel. Na, attól kikészültem.”

Ez a film nem a múltról szól, hanem nagyon is a jelenről

Spike Lee Szemet szemért (Do the Right Thing) című filmjét 1989-ben Arany Pálmára jelölték a cannes-i fesztiválon. 2018. májusában ugyancsak Arany Pálmára jelölték a Csuklyásokat, emellett Spike Lee elnyerte a zsűri nagydíját és az ökumenikus zsűri díját. A díjeső és a magasztaló kritikák azt mutatják, hogy Ron Stallworth története ma aktuálisabb, mint valaha.

„A téma sajnos nem megy ki a divatból – mondja Washington. – Ugyanazon dolgok ellen küzdünk ma is, mint akkor. Ezért is tölt el elégedettséggel, hogy annak idején a bűnügyi osztály különböző származású tagjai együtt dolgoztak azért, hogy Ron elérhesse célját. Ha ez sikerült Colorado Springsben a hetvenes évek közepén, akkor igazán összejöhet ma is. Ez rólunk, az összetartásról és az emberségről szól. Nem kitaláció.”

A film aktualitását erősíti, hogy amerikai bemutatója augusztus 10-ére esett. Egy évvel korábban zajlott a fehér nacionalisták charlottesville-i tüntetése, ahol zavargások törtek ki, egy neonáci az ellentüntetők közé hajtott, és egyikük, Heather Heyer életét vesztette.

„Hülyét csináltunk David Duke-ból” – Ron Stallworth a nyomozásról

– Mi volt a nyomozás legizgalmasabb aspektusa?

– Az, hogy hülyét csináltunk David Duke-ból. Ez azért akkora poén, mert mesterdiplomát szerzett politikatudományból a Louisianai Egyetemen. A vitázás bajnoka volt. Abban a szerepben tetszelgett, hogy ő határozza meg a feltámadott és megreformált KKK új arculatát, ő az az új vezető, aki soha nem használja az N-szót (nigger – a ford.). Nyilvánosan tényleg soha ki nem ejtette a száján, miközben privát körben persze sokat mondogatta. Ez az új imázshoz tartozott, ahogyan az is, hogy nyilvánosan soha nem vette fel a Klan palástját. Ügyesen reklámozta a Klant, ugyanúgy önálló márkaként használva a saját nevét, ahogyan Donald Trump ma a sajátját. Szóval nem volt kimondottan tökkelütött ember, nekem meg csak érettségim volt, mégis le tudtam győzni intellektuálisan, őt, aki egyetemi diplomát szerzett. Ez a tény a mai napig felvillanyoz.

– A filmet nézve sikerült egy kicsit visszautazni az időben?

– Fel-felnevettem, amikor láttam a vásznon azokat az eseményeket, amelyeknek részese voltam. Nagyon élénken élnek bennem ezek az események. Szürreális élmény volt, hogy ott ültem a nézőtéren, és figyeltem, amint kibontakozik életem egyik korszaka, és kimondják a nevemet, mert valaki úgy gondolta, hogy érdemes ezt a történetet elmesélni. Mégpedig azért, mert politikai állásfoglalás ezzel az országgal kapcsolatban. Pedig én csak egy könyvet akartam megírni. Föl sem merült bennem, hogy ez valamiféle kinyilatkoztatás akarna lenni az etnikai viszonyokról, Trump Amerikájáról vagy bármi ilyesmiről. Lee óriási érdeme, hogy összekötötte a szálakat és az egészet megfelelő kontextusba helyezte.

– Milyen volt Spike-kal dolgozni?

– Nagyon őszinte ember. Nem játssza meg magát. Ami a szívén, az a száján, és nem érdekli, mások mit gondolnak. Az egyik producer úgy fogalmazott, hogy ez a film Lee projektje, és mind az ő világában élünk. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy valami értékeset látott a sztorimban, ezért filmet csinált belőle, és roppant elégedett vagyok a végeredménnyel. Végül is ki tiltakozna, ha Spike Lee akarna filmet csinálni az életéről?

UIP Dunafilm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *