0

Csuklyások – BlacKkKlansman – a kulisszák mögött

A számos díjjal kitüntetett Spike Lee rendező egy valódi amerikai hős igaz történetét meséli el. A hetvenes években járunk, Amerikában egyre nőnek a társadalmi feszültségek, mert erőre kaptak a hátrányos megkülönböztetés ellen küzdő polgárjogi mozgalmak. Ron Stallworth (John David Wasington) az első afroamerikai nyomozó a Colorado Springs-i rendőrségnél. Érkezését kétkedve, sőt nyílt ellenszenvvel fogadják a testület tagjai. Stallworth elhatározza, hogy nevet szerez magának és övéinek, bizonyítván rátermettségét, ezért veszélyes küldetésre adja fejét: úgy dönt, beépül a Ku Klux Klanba és leleplezi őket. Telefonon kapcsolatba lép a szélsőséges szervezettel, fehér fajgyűlölőnek adva ki magát, és hamarosan eljut a legbelső körig. Még a Klan Birodalmi Varázslójával, David Duke-kal (Topher Grace) is sikerül kapcsolatot kiépítenie, aki nagy becsben tartja Ront, amiért a Fehér Amerika felemelkedésének szenteli életét. Ahogy egyre bonyolultabbá válik a fedett nyomozás, Stallworth tapasztaltabb kollégája, Flip Zimmerman (Adam Driver) vesz részt a személyes találkozókon a Klan tagjaival, s fontos információkat szerez nagyszabású terveikről. Stallworth és Zimmerman együtt vágnak neki, hogy legyőzzék a KKK-t, amelynek valódi célja, hogy tompítsa erőszakos retorikáját a szélesebb szavazóközönség megnyerése érdekében.

Olvasd tovább