Nagy SW-hangoló: George Lucas-portré – 6. rész

írta Nikodémus

Néhány hét múlva újabb fejezet íródik a Star Wars-mitológia nagykönyvébe, ám amíg december 18-án, a VII. rész intrójaként felzengenek John Williams felejthetetlen taktusai, bepótoljuk lemaradásunkat, és sorra vesszük, mi történt eddig abban a bizonyos, messzi-messzi galaxisban. Ezúttal újabb átvezető rész jön, annak minden bájával és nyűgével: prequel után, sequel előtt.

Tényleg itt a vége?…

A (film)történelem mintha groteszk vigyorral ismételné önmagát: Lucas ismét ott ült globális franchise-jának császári trónján, és a csömör kerülgette. Tizenkét évnyi megfeszített munka után – melynek során viszont jóval kevesebb akadállyal kellett megküzdenie, mint legutóbb – szusszanni akart, és élvezni az életet. Ehelyett újból keserű volt a gyümölcs, ám ezúttal nem magánéleti okokból – a csalódott rajongóknak kellett magyarázkodni. A marketinggépezet közben soha nem látott fordulatszámon pörgött (A sith-ek bosszúját például a 2005-ös Monacói Nagydíjon a Red Bull-csapat egyéni festéssel promotálta), Lucas pedig elszántan hajtogatta (ahogy szűk két évtizede is): nem lesz folytatás. A maradék pénzügyi lehetőségeket persze azért kihasználta szakállasunk: milliónyi csecsebecse, videójáték és OT-újrakiadás mellett megpendítette egy animációs és egy élőszereplős sorozat lehetőségét is – hátha ezúttal jobban fog sikerülni a tévés debütálás.

…ami egy hirtelen döntés okán mégiscsak mozisra sikerült. Történt ugyanis, hogy a(z egykori) kánonban a II. és a III. rész közé pozícionált Clone Wars rajzfilmsorozat előkészítését megtekintve Lucasnak annyira megtetszettek a látottak, hogy azt javasolta, a 90 perces pilotot mozifilmként mutassák be. Howard Roffman, a Lucas Licensing elnöke meg is jegyezte: George néha szokatlan módszerekkel dolgozik. A Genndy Tartakowsky által készített – egyébként kiváló – klónháborús minisorozat alapján formálódó projektet ez a kívánság újabb kihívás elé állította. Lucas 3D-zni akart (természetesen a Lucasfilm Animation melózott vele), de nem realisztikus figurákkal. Bizonyos értelemben Tartakowsky stílusát próbálták koppintani – persze bevallatlanul – a stilizált, mégis egyéni stílusú, jól felismerhető figurákkal és látványvilággal. S közben a japán animére, mangára és egy hatvanas évekbeli tévésorozatra hivatkoztak. A rajongóknak be lett ígérve az akcióorientáltság (még a kameramozgást is ebben a modorban modellezték), a 2008. augusztus 15-én, jelentős hírveréssel megtámogatott mozipremier azonban nem hozta Lucas elvárásait. A gyerekek szerették (vették is buzgón a vonatkozó Happy Meal-menüt meg a Hasbro-játékokat), de a nyolc évesnél idősebb nézők rendre értetlenkedtek: reménytelenül vékonykának találták a sztorit, kimódoltnak a fordulatokat, és gügyögőnek a hangvételt („Sky-guy” / „Sky-srác?”…). A klónok háborúja az epét hányó kritikák ellenére hétszeresen hozta vissza 8,5 millió dolláros előállítási költségeit, az október 3-iki, Cartoon Network-re való költözés után pedig még 5 évadon át követhettük figyelemmel a Dave Filoni felügyelte, hullámzó minőségű sorozatot.

Lucasnak azonban volt még néhány régóta dédelgetett álma, amit az OT után nem tudott beteljesíteni – nekiállt hát mindkettőnek. Már 1988 óta fantáziált egy második világháborús repülősfilmről: az amerikai hadseregben szolgáló, kizárólag színesbőrűekből álló pilóta-különítmény történetét eredetileg egy 3-4 órás eposzként képzelte el. A Red Tails grandiózussága az Arábiai Lawrence-ére hasonlított volna, végül a folyamatosan cserélődő írók után a 2007-ben leigazolt John Ridley véglegesítette a forgatókönyvet, alapvetően a fiktív sztori középső harmadára, a légicsatákra koncentrálva. Samuel L. Jackson imádta az elkészült szkriptet, ezért felmerült, hogy meg is rendezi és a főszerepet is eljátssza. Ebből nem lett semmi, ahogy abból sem, hogy valamelyik nagy stúdió égisze alatt jöjjön ki a film: Hollywood összes nagyjátékosa irtózott attól, hogy egy kizárólag feketékről szóló filmet finanszírozzon. Nincs piaca, állították. Lucas újra a hetvenes évek elején érezte magát, és ha már így adódott, saját pénzét tette bele a filmbe. Anthony Hemingway bérrendezőnek lett felkérve, a húzónevek inkább a stábban voltak: többek között Terrence Howard és Cuba Gooding Jr. vállalt szerepet a készülő filmben. A Lucasfilm utolsó független produkciója Csehországban, Olaszországban, a horvátoknál és Angliában forgott a 2009-es év folyamán, a csatajeleneteket teljes egészében zöldvászon előtt felvéve. A vágáshoz egyszerre használtak egy prágai stúdiót, a Lucasfilm főhadiszállását és egy speciális, járművön mozgó vágószobát. Habár a Red Tails támogatására facebook-kampány is indult (részben polgárjogi ügyet kerekítve a dologból), a 2012. januári bemutató sajnos igazolta a nagy stúdiók óvatosságát: a film épphogy visszahozta 60 milliós gyártási költségét, szakállasunknak pedig bugyutaságig menő didaktikusságot felhánytorgató kritikákkal kellett szembesülnie.

Nem mintha ez túlságosan izgatta volna: vágylistáján újabb tétel mellé került pipa, jöhet a következő. Csaknem 15 éve gondolkodott egy „csajos Star Wars”-mozin, amit adoptált lányainak szánt. A Strange Magic animációs musicalként fogant meg fejében, jórészt Shakespeare Szentivánéji álom-jának hatására. Az előzmény-trilógia megvalósításával párhuzamosan zajló ötletelésnek volt olyan pillanata, amikor a kreatív csapat teljes egészében énekes produkciót képzelt el. Ezt – és néhány meglehetősen költséges jogdíjjal rendelkező dal felhasználását – végül elvetették. A Lucasfilm Animation által renderelt, neves színészekkel (Evan Rachel Wood, Alan Cumming, Alfred Molina) szinkronizált végtermék azonban – hiába lelkesedett a rendező, Gary Rydstrom, felidézve a Fantasztikus labirintus izgi bemutatóját – megbukott a mozikban. Mintha alkotói sem fűztek volna hozzá nagy reményeket: idén januárban mutatták be, és első hétvégi 5,5 milliós bevételével minden idők legrosszabbul induló animációs filmje lett. De legalább Lucas lányai elégedettek lehettek: apu csinált nekik is egy filmet.

*

George Lucas ekkor már abban a tudatban egyengette legújabb projektjét, hogy az valószínűleg az utolsó lesz a Lucasfilm égisze alatt. Már akkor sejteni lehetett valamit, amikor 2012. júniusában Kathleen Kennedy, minden idők egyik legsikeresebb producere (E.T., Indiana Jones, Vissza a jövőbe, Schindler listája, Jurassic Park, Hatodik érzék, Lincoln) ült a Lucas-birodalom vezérigazgatói székébe, ám a további fejleményekre a legmerészebbek sem gondoltak. 2012. október 30-án robbant a hír, hogy a Walt Disney Company 4,05 milliárd dollárért megvette a szakállas cégét, annak minden kapcsolt részével – és legfőképpen két aranytojást tojó tyúkjával: a Star Wars és az Indiana Jones összes jogaival együtt. A deresedő, pocakosodó (és a rosszmájúak szerint egyúttal látványosan kiégő) szakállas ezzel a húzással csodálóit és kritikusait is alaposan meglepte. Ő, aki évtizedeken át, annyi önellentmondó nyilatkozaton túl is fennen hangoztatta, hogy az SW-t édesgyermekének tekinti, most elengedte a legendát.

A saga Anakin Skywalker élettörténete; nem lesz hatnál több Csillagok háborúja-film, szögezte le Lucas a prequelek idején. Vele már nem – a mítosz most nélküle folytatódik.

(Vége.)

Forrás:
Robert Schnakenberg: Híres filmrendezők titkos élete – Amit tanáraink soha nem meséltek el, HVG Könyvek, Budapest, 2012
Köbli Norbert: George Lucas és az egyszemélyes filmkészítés, film.mindennapi.hu
Vaskó Péter: A császár új ruhája, FilmVilág, 2005. július, filmvilag.hu
Wikipedia.org

Immár nyugdíjasként (Robert Redforddal, Sundance Fesztivál, 2015)