3

Röviden: Szeretők, utazók

szeretokutazokEz egy vicc, bár sokkal inkább hasonlít egy bohózatra. Kész csoda, hogy egy Benny Hill-hez hasonló alak nem tűnt hirtelen fel a játékidő alatt, de az sem okozott volna meglepetést, hogy a repülőgép fedélzetén Hill egykori komédiái közül vetítenek valamit. Pedro Almodóvar legutóbbi filmjével (A bőr, amelyben élek) elég magasra tette a mércét a döbbenet tekintetében, ennél nagyobb meglepetéssel és ötlettel az elmúlt években nem szolgált egyetlen hollywoodi mesterember sem. A Szeretők, utazók inkább egy laza ujjgyakorlat Almodóvartól, filmje cselekményének nagy része egy bajba jutott utasszállító fedélzetén történik, mivel akad egy kis műszaki probléma, ezért Toledo felett kell körözniük, míg megkapják az engedélyt a leszálláshoz. Még szerencse, hogy nagyobb pánik és káosz nem tör ki, mivel az utasokat előre bealtatózzák. Ám a problémát nem lehet csak úgy józanan és higgadtan kezelni, előkerül a pia és még némi drogot is találnak. Ennek köszönhetően mindenkiből előtör az őszinteségi roham, megtudjuk, hogy a személyzet tagjai kikkel kavarnak és mely nemet szeretik. De nem csak a pilóták és a légikisérők állnak kapcsolatban egymással, de kiderül, hogy az utasok némelyike között is van ilyen-vagy olyan összeköttetés. Akad itt női médium, aki el akarja veszíteni szüzességét és szado-mazo-t kedvelő díva is. Sok színes karakter felvonás, mintha csak cirkuszban lennénk. A rendező elsősorban a szexualitásra hegyezte ki a poénok többségét, jó néhány karakter meleg és ők gyakran próbálják szállítani a poénokat, de láthatóan Almodóvar inkább csak kifigurázza őket. Antonio Banderas és Penelope Cruz neve gyakorlatilag csak a marketingre kellett, a két színész csupán az elején vált néhány mondatot egymással, annyi szerepük van, hogy az ő számlájukra írható a bekövetkező gond. Több ismert spanyol színész is helyet kapott a szereplőgárdában, bár túlságosan megerőltetni magukat nem kellett. A drámai helyzetben a karakterek eldiskurálnak egymással, kiderül róluk néhány érdekesség, megtudjuk, hogy egyikük magánélete sem fenékig tejfel, de komolyan nem igazán vehető egyikük sem. A Szeretők, utazók néhol közönséges, helyenként alpári, eléggé öncélú, sztereotípiákat alaposan kifigurázza és nem túlságosan emlékezetes, de egy repülőgép utasterében soha nem emelték ki így a színeket. 60 % Olvasd tovább

5

Női szervek (The Heat)

noiszervek

Felesleges hosszú mondatokon keresztül taglalni a buddie akció-vígjátékok jellemzőit, a lényeg, hogy legyen két teljesen különböző figura, az sem árt, ha esetleg az elején alaposan utálják egymást, a későbbiek folyamán majd szépen összecsiszolódnak. Tegyünk egy öngyilkos hajlamokkal küzdő forrófejű nyomozót egy öregebb, családos, nyugdíjra gondoló kolléga mellé (Halálos fegyver) vagy egy mogorva zsarut párosítsunk egy új szerepre készülő sztárszínésszel (Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő). Sajnos a műfaj manapság képtelen emlékezetes produkciót kitermelni magából, bár nem is igazán akarnak ezzel foglalkozni, inkább képregényfilmekben vagy remake-ben gondolkodnak. Olvasd tovább

7

Másnaposok 3 (The Hangover Part III)

tn_1masnaposok3

Az előző részekről itt és itt olvashatsz.

Lábadat lógatod az ágyad szélén, csúnyán hasogat a fejed, egy marék fájdalomcsillapítóért rimánkodsz és miközben esküdözöl, hogy soha többet nem iszol (de legalább egy hétig biztosan) megpróbálod felidézni a szépen indult tegnap estét. Majd a későbbi beszámolók alapján a kirakósdi minden darabja a helyére kerül és előfordul, hogy a pár órával ezelőtt véghezvitt tetteidet még nagyon sokáig emlegetik. Voltál már másnapos? Todd Phillips 2009-ben szabadjára engedte fantáziáját és macskajajjal küzdő főszereplőit nehéz helyzetbe sodorta. A közönség hahotázott, dőltek a kasszába a milliók. Az elégedettségnél csak a profit volt nagyobb, ami általában folytatást szül. A következő rész ugyan másolta elődjét, de még így is korrekt darab volt, azonban abszolút nem hiányzott a harmadik felvonás, de a Farkasfalka újra eljött. Olvasd tovább

0

Girls, Guns and Gambling

Gunsgirlsgambling

Nem túl szerencsés John Smith néven mászkálni egy olyan Isten háta mögötti kisvárosban, ahol a kaszinó és a település egy része egy törzsfőnök kézen van, a maradékot pedig egy Farmer nevezetű fickó uralja. Smith angol kalandor és katona volt, aki az Új Világban meghódította Pocahontas szívét, de néhány katona társa nem nézte jó szemmel, hogy az indiánokkal cimborál és a bennszülöttek sem kedvelték túlzottan, kétszer elkapták és halálra ítélték, de a jóember sínylődött tatárok és kalózok fogságában is. Olvasd tovább

3

Röviden: Csáposok (Grabbers, 2012)

0grOlykor előtérbe kell helyezni a piálni szerető embereket. Oltári nagy klisé, hogy egy alkoholista karakter a játékidő egy bizonyos pontján szájához emeli a szeszt, majd meggondolja magát, néhány pillanat erejéig rámered az üvegre, majd kiönti a drága nedűt. Ő mostantól józan lesz. És bizony egyes esetekben a gondolkodásban is segít, tudnának erről mesélni a Bélák is A legényanyában. Mindenesetre nagy általánosságban elmondható, hogy az italozás nem old meg semmit, nem hárítja el a gondokat. A Csáposokban azonban a pia védelmi eszközként funkcionál. Egy ír, partmeni kisváros zsaruja nap, mint nap alaposan felönt a garatra, unatkozik szegény, nem történik semmi. Az sem villanyozza fel, hogy új kollégát kap, Lisa Nolan áthatóan lelkes és örül, hogy eme helyen állhat munkába. Hamarosan rálelnek egy csápos lényre, a helyi biológus némi vizsgálódás után arra a következtetésre jut, hogy a szörnyikének vérre és vízre van szüksége az életben maradáshoz. Néhány támadása azért volt sikertelen, mert ittas személyre próbálta rávetni magát. Ergo facto a részeg embernek nagyobb az esélye a túlélésre, inni kell, mint a homok. Nem is azzal van itt a gond, hogy a falu lakói ne kedvelnék a piát, hanem inkább azzal, hogy a szolgálatban lévő két rendőr nem szeretné, ha a pánikhangulat törne ki és még segítségre sem számíthatnak Éppen ezért valami olyasmit kell kitalálni, amivel be tudják csődíteni a lakosokat a helyi vendéglátó egységbe. Mint sejteni lehet, a film is inkább vicces, mint félelmetes, de a hatalmas szörnyet a kisköltségvetés ellenére is korrekt módon alkották meg, akárcsak az apróbb lényeket, Richard Coyle és Ruth Bradley párosa is jól működik, megvan közöttük az a bizonyos szikra. Ugyanakkor elmondható, hogy a többi karakterrel sincs semmi probléma. A 75 %-ot adok rá, megkockáztatom, hogy hangulatban a Tremors-ra hajaz. Hangulatban és szórakoztatásban könnyedén kenterbe ver pár nagyobb költségvetésű űrlényes-szörnyes-inváziós filmet.

4

Gerard Butler kétszer: Mavericks – Ahol a hullámok születnek / Kispályás szerelem

Nem biztos, hogy mindenki azt várná Gerad Butlertől, hogy akcióhős legyen, ám az tuti, hogy minden ember, aki jegyet vár filmjeire arra vágyik, hogy a játékidő letelte után azt mondhassa, hogy az eltelt másfél-két óra megérte az árát. Más részről ha Butler visszapörgeti magában az elmúlt éveket, láthatja, hogy sokkal jobb lenne neki, ha minőségi akciófilmekben vállalna szerepet, hisz a Támadás a Fehér Ház ellen (amerikai) bevétele minden utóbbi időben készült filmjének eredményét maga mögé utasítja. Tavaly két produkcióval próbálkozott, egy drámával és egy romantikus vígjátékkal, egyik sem volt az igazi.

mavericks

Jay Moriarty gyerekkora óta arról ábrándozott, hogy hatalmas hullámokat fog „meglovagolni”. Rendszeresen figyelte, szorgosan tanulmányozta a tengert, gondolatban osztott-szorzott, tudta és érezte, hogy alaposan meg kell ismernie a vizet, a hullámokat, mielőtt szörfdeszkára pattanna. 16 évesen beírta magát a sport nagykönyvébe, sajnálatos módon pár év múlva 22. születésnapja előtt elhunyt. A Mavericks – Ahol a hullámok születnek a felkészülési időszakot meséli Moriarty életéből. A közelében élő Frosty Hesson tanítja ki minden lényeges, apró dologra a szörföléssel kapcsolatosan, még esszéket is írat vele. Moriarty kitartó és akaratos, de sajnos el kell viselnie, hogy több tini folyamatosan szívatja és beszól neki, illetve édesanyját is noszogatnia kell, hogy a piálásai után fel tudjon kelni és elinduljon dolgozni. Olvasd tovább

4

Eleven testek (Warm Bodies)

eleventestek

Danny Boyle mondta nem is oly rég, hogy a zombirajongók alaposan be tudnak rágni, ha valaki változtatni mer a szabályokon, összekoccan a szemöldökük, ha valaki arra mer gondolni, hogy esetleg mással próbálkozna a műfajon belül. Minden szörnyűséges lénynek, vérszomjas teremtmények, ádáz szörnynek megvannak a fanatikus kedvelői és ők bizony manapság folyamatosan átkozódhatnak, hiszen Hollywoodban a stúdiók éppen azon munkálkodnak, hogy kissé csiszoljanak, alakítsanak az évtizedes (évszázados) hagyományokon. De mégis van valami közös ezekben az újabb produkciókban: A tiniszerelem. Komolyan, már csak az hiányzik, hogy a jeti lejöjjön a hegyről, megborotválkozzon és belezúgjon az első útjába kerülő szőkeségbe. Olvasd tovább

3

Született gengszterek (Stand Up Guys)

szuletettgengszterek

Christopher Walken és Al Pacino gengsztereket játszanak? Még szép, hogy érdekel. Ugyanakkor nem egy komolyabb hangvételű filmről van szó, ezt az elején könnyedén leszűrhetjük, amikor Val (Pacino) kisétál a börtönkapun, ahol régi jó barátja, Doc (Walken) várja obelixesen felhúzott gatyával, szóval majdnem melléig ér a ruhadarab. Val 28 évet húzott le a rácsok mögött, érthető, hogy kicsit élni akar, a következő órákban ide-oda ráncigálja Doc-ot, aki ugyan kissé morózusan, de követi őt. Amúgy is el kell végeznie egy melót az egyik helyi maffiózó számára: Ki kell nyírnia a frissen szabadult cimborát. Olvasd tovább

13

Személyiségtolvaj (Identity Thief)

szemelyisgtolvajposzter

Sokszor és sok helyen elmondták már ha csörög a telefon és a vonal túloldalán az illető egy bizonyos bank vagy cég munkatársaként mutatkozik be és adategyeztetés címén próbál kihúzni néhány személy információt belőlünk még véletlenül se mondunk egyetlen adatot, csak ha teljes mértékben bebizonyosodtunk róla, hogy az illető valóban az, akinek mondja magát. Előfordulhat, hogy a következő nap egy üresen kongó bankszámlára nézünk tátott szájjal vagy pár hét múlva néhány keménylegény becsönget, hogy legyünk már oly kedves rendezni a pár száz mérfölddel odébb összehozott hatalmas számlát. Olvasd tovább