1

Röviden: Comet – A szerelem üstököse (Comet)

cometposztterRáférne a romantikus műfajra, hogy valaki megreformálja. Hollywood és azon túlmenően a világ rendezői és producerei is ragaszkodnak a jól bevett sémákhoz, ha pedig valaki megpróbálkozik valami mással (á lá Kétéjszakás kaland) a végére sikerül elrontania. Sam Esmail szinte a semmiből jött A szerelem üstökösével, amire nem kellett sokat költenie, nem állt mögötte egy nagyobb stúdió és nem jártak a nyakára a nagymenő producerek, hogy kezére rácsapván átírassák kényük-kedvük szerint a forgatókönyvet.

Dell (Justin Long) és Kimberly (Emmy Rossum) egy eseményen – csillagvizsgálóban meteoresőt nézve – találkoznak és az est alatt még többször összefutnak, elbeszélgetnek. A rendező nem csak erre az éjszakára összpontosít, ide-oda ugrál a történetben, a pár kapcsolatának egyes állomásait mutatja. Olvasd tovább

3

Pár szóban: Hazárdjátékos, Az elnémultak, Devil’s Knot, A szomszéd fiú, Tracers, A vasöklű férfi 2, Itthon édes otthon

gamblerkep1

Hazárdjáték (The Gambler): A film egy pontján Jim (Mark Wahlberg) kijelenti, hogy nem tartja szerencsejátékosnak magát, holott épp előtte tette fel ruletten az összes pénzét. A remake-nek, vagy ha úgy tetszik nevezzük új változatnak az elkészítése abszolút felesleges volt, ha Wahlberg nem áll be mögé producerként talán hozzá se kezdenek. Tipikusan olyan film, amelynek ha az elején elkap a hangulata, akkor érdemes végigülni, egyébként pedig nem kell erőltetni. Wahlberg egyetemi professzor karaktere ruletten és kártyán próbálja megszedni magát vagy inkább adósságát törleszteni, közben pedig rendszeresen kér kölcsönt…vagyis inkább elvárja, hogy adjanak neki pénzt. 50 % Olvasd tovább

0

Röviden: A Lazarus-hatás (The Lazarus Effect)

lazarus1Maréknyi fiatal tudós kísérletezés közben sokkal tovább jut, mint gondolnák. A Lazarus szer jóval hatékonyabbnak bizonyul: vissza tudják hozni a holtakat. Csakhogy úgymond kihúzzák a talpuk alól a szőnyeget, így kétségbeesésükben saját szakállukra, fű alatt fejeznék be a nagy munkát. Majd úgy adódik, hogy egyikük lesz a teszt alanya.

Alapvetően rengeteg irányba el lehetett volna indulni. Ám a cím hiába utal a Bibliából ismert Lázárra, eléggé úgy tűnik, hogy csak közönségcsalogatónak szánták az elnevezést. De akár nagy hangsúlyt fektethettek volna a moralizáló szövegekre. Játszhat-e az ember Istent? Parlagon hagyják a kérdést. Mutathattak volna érdekfeszítő és izgalmas kísérleteket. A forgatókönyvíróknak esze ágában sem volt túlbonyolítani vagy akár az Egyenesen át klasszikushoz hasonlóvá tenni irományukat. A Blumhouse produkciós cég is csak azzal törődött, hogy a szokásos alacsony költségvetési szintet tartsák és néhány ismert nevet leszerződtessenek.

Olivia Wilde még akár jó is lehetne, erősen benne van a karakterben, hogy megborzongasson. Jó kis lelki terror? Kivágják a kukába az elgondolást. Inkább egy erősen közhelyes, érdektelen, rém unalmas horrort prezentáltak. Az Oscarra jelölt Gelb jobban tenné, ha sürgősen műfajt váltana és messzire kerülné a horrort.

imdb: 5,2
rottentomatoes: 14 %

2

Röviden: Az élet könyve (Book of Life)

bookoflove10Tim Burton többször bizonyította, hogy a holtak világa nem annyira bús és szürke, nagyon is élettel teli. Xibalba, az Elfeledettek földjének ura viszont nagyon szeretné az Emlékezettek földjét uralni, ezért fogadást köt a La Muertével. Ha nyer, akkor világot cserélnek. Kinéznek egy lánykát, ha a romantikus lelkületű, álmodozó, torreádornak szánt Manolo veszi el, akkor La Muerte örülhet, ha viszont a bátor, hősies és harcos kedvű Joaquin nyeri el a szívét, akkor Xibalba vigadozhat.

A ReelFX produkciós cég nem csak a felszín feletti életet mutatja be, de a holtak világába is elkalauzol minket. Az animáció nem a megszokott Disney/DreamWorks-féle képi világ, még ha nem is egyedi, de mindenképpen üdítő és változatos. Egyúttal képesek megtölteni élettel és humorral a karaktereket. A kaland és a romantika mellett a halál is helyet kap a történetben, de gyerekek számára bőven fogyasztható. Ráadásul a tanúságok – a család, szeretet, stb – sincsenek leerőltetve a torkunkon. Ötletes, szórakoztató, bájos és magával ragadó animáció. 80 % Olvasd tovább

1

Röviden: Hamupipőke (Cinderella)

hamupipokeMár mindenki kívülről fújhatja, hogy az Alice Csodaországban milliárdos bevétele után adta ki az ukázt a Disney, hogy élőszereplős filmet kell gyártani a klasszikus mesékből. Nem szolgahű másolatokról volt szó, hanem a jól ismert történeteken csavarintottak egyet. Legalább lehetett látni és érezni, hogy tényleg próbáltak kicsit kreatívak lenni. Effektekbe csomagolt drága, sok százmillió dollárt hozó fantasy-k. A Shakespeare-től eltávolodó képregényfilmben és akcióban utazó és bizonyító Kenneth Branagh nyúlhatott Hamupipőkéhez. Történet? A jól ismert sztorit mutatják be mindenféle fordulat vagy csavar nélkül. Ezúttal nem is próbálkoztak máshogy prezentálni az alapanyagot, egyszerűen csak újra végigvezetnek minket énekelgetések nélkül a bejáratott cselekményen. Habár eléggé ismerős, mégsem lehet lerágott csontnak nevezni. Meséről van szó, amelyet ha jól tárnak elénk újra és újra élvezhető lesz. Branagh érti a dolgát, Lily James aranyos és bájos, Cate Blanchett remekül hozza az utálnivaló mostohát. Olvasd tovább

0

Röviden: A fekete ruhás nő 2.: A halál angyala (The Woman in Black: Angel of Death)

feketeruhasnoKicsit felemásra sikeredett a legendás Hammer Films feltámasztása és az is látszik, hogy továbbra is a régi klasszikusokhoz hasonló horrorokat próbálnak készíteni. Az újabb alkotások egyik legjobban sikerült darabja volt A fekete ruhás nő, amely az Eden Lake-ért megérdemelten körbedicsért James Watkins és a Harry Potter skatulyából kibújni vágyó Daniel Radcliffe forgatott. A trendnek megfelelően megérkezett az újabb rész, természetesen újra a lápvidék felé vesszük az irányt.

Zajlik a világháború, Londont gyakran bombázzák. Éppen ezért Eve Perkins tanítónő néhány gyerkőccel együtt vidékre és azon belül is a már jól ismert „házba” utazik. Azonban itt sem nyugodhatnak meg, mert feltűnik a színen az ijesztő szellem és jó néhány furcsaság történik.

Tom Hooper rövidfilmeken, illetve sorozatokon edződött és mindez erősen nyomot hagy, látszik munkáján, hogy milyen múlttal bír. Úgy forgatott, mintha minden jelenet az utolsó lenne és elég gyakran próbálja megijeszteni a nézőt. Mintha kötelezőnek gondolta volna, hogy két percenként rémisztőnek szánt pillanatokat csempésszen művébe. Sajnos ezek jó részével nem éri el célját, de azért akad jó néhány jelenet, amely jól sikerült. Manapság gótikus horrorba ritkán vágnak bele, Guillermo fel Toronak is hiányzik a régi korszak és a Crimson Peakkel szeretne emléket állítani a régi horroroknak. Hooper becsülettel próbálkozik megteremteni a hangulatot, ebben nem vall kudarcot és egyúttal csapnivaló rendező lenne, ha egy sejtelmes, ködös lápvidéken nem tudná megteremteni az atmoszférát. Ha a forgatókönyvíró kissé megerőltette volna magát és előállt volna néhány eredeti ötlettel, a felesleges rémisztgetésekre egészen élvezhető film is születhetett volna. Sajnos közepesnél semmiképpen sem jobb. Olvasd tovább

1

Röviden: Joker (Wild Card)

jokerposterIsmerősen cseng? „Fiatal voltam, kellett a pénz.” A Halálos fegyver klasszikus szövegét némiképp át lehetne formálni az „Öreg vagyok, szükségem van némi dollárra”. William Goldman 2 Oscart vihetett haza… még a 70-es években, majd 2003 óta, a sokak által csapnivalónak tartott Álomcsapda után nem nem igazán volt köze egyetlen filmhez sem. De a 80-as években a regényéből készült Burt Reynolds főszereplésével a Las Vegas-i zsaru miatt még mindig benne volt a tüske, mivel szerinte a filmet csúnyán elrontották.

Az új változatban Jason Statham veti be az ökleit és teszi próbára szerencséjét a Black Jack asztalnál. Karaktere, Nick Wild afféle testőr lenne, de amúgy szívességként és persze néhány ropogós bankóért cserébe bevállal egy-két ügyet. Természetesen van lelkiismerete és jó szíve miatt morogva ugyan, de belemegy, hogy segít egyik hölgyismerősének bosszút állni egy helyi gengszteren, ami után sürgősen el kellene hagynia Vegast. De ehhez tőkére lenne szüksége.

Van itt egy-két jól kivitelezett bunyó és kaszinózás, ahogy megszokhattuk Statham ismét tökös és néhány cinikus megjegyzésre, poénra, beszólásra is futja. A mellékkarakterek vagy a főhősünk oldalán állnak vagy arra jók, hogy begyűjtsenek tőle néhány kemény maflást. De akcióból kevés van, a szerencsejáték szál sem túl erős, ennek ellenére mégis megvan a maga bája, hangulata. Kicsit olyan, mintha egy hosszabb sorozatepizód lenne.

Olvasd tovább

0

Röviden: Vice

viceJulian Michaels létrehozza a tökéletesnek látszó utópiát, a remekbeszabott programot, amelynek keretein belül minden ügyfél azt teheti és úgy, ahogy szeretné Megvalósíthatják álmaikat, szórhatják a golyókat vagy orgiázhatnak kedvükre. A vendégek embernek látszó robotokat nyüstölhetnek, élhetik ki rajtuk vágyaikat, a robotok viszont nem tehetnek kárt az emberben.

Nem is lenne rossz, sőt a nyitány láttán – a vágás nélküli akciójelenet – még reménykedhetünk is. Azonban a cégtől lelécelő robotnő kalandja enyhén szólva sem érdekes vagy izgalmas. Willis megint unottan darálja néhány mondatát és Thomas Jane sem örül túlzottan, hogy bevállalta a Vice-t. Brian A. Miller szemérmetlenül próbálja a Feltámad a vadnyugat, az Emlékmás és a Szárnyas fejvadász egyes elemeit újrahasznosítani, de mindhiába, ócska B film a végeredmény. Ambyr Childerskét kellene szorítanunk, de azon kívül, hogy karakterért nem írták meg rendesen, abszolút nincs kisugárzása. Lehetett volna jó néhány dologgal feldobni a filmet, de láthatóan a szökött robotnő ötletén kívül más nem volt a tarsolyban. Olvasd tovább

1

Röviden: Amnézia (Before I Go To Sleep)

amneziaRemek téma az amnézia, ha egy rendező érti a dolgát és a forgatókönyv láttán sem fog ki rajta olyan film születhet, amely után a néző nem kívánja, hogy bárcsak ő is elfelejtené az eltelt másfél-két órát. Rowan Joffe thrillerében Christine minden emlékek nélkül ébred, fogalma sincs, hogy ki az a férfi, aki mellette alszik. Majd a másik helyiségben falra ragasztott képeket lel, amelyeken saját magát látja, de mégsem ugrik be, hogy mikor és hol készülhettek a fotók. A férfi felvilágosítja, hogy ő a férje és évekkel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett, ennek következtében minden reggel emlékek nélkül ébred.

Nicole Kidman és Colin Firth nem szívesen fog visszaemlékezni 2014-re. Hiszen pár hónappal ezelőtt került a mozikba közös filmjük, A háború démonjai, amely nem sok figyelmet generált, az Amnézia viszont alig érdekelt valakit. Tény, hogy a thrillerből nem lesz klasszikus, de azért nem vészes az alkotás. Joffe nem foglalkozik sokat a bevezetéssel, a múltat letudja a férj pár mondatával, amit pár perccel később Christine pszichológusa told meg újabb információval. De hogyan deríthet ki újabb dolgokat valaki, ha kitörlődött memóriával ébred nap, mint nap? Erre is van megoldás, ami alapján a nő agyalhat, nyomozhat, gyanúsíthat. Kiben bízhat?

Az Amnézia eléggé feszes thriller, legnagyobb hátulütője, hogy kevés izgalmas izgalommal és meglepetéssel szolgál. Olvasd tovább

0

Röviden: Ha maradnék (IF I Stay)

hamaradnekMia élete majdnemhogy tökéletes. Megértő, laza, egykoron punk szüleivel, aranyos testérével él és akad egy zenész barátja is és nagyon úgy fest, hogy felveszik a Julliardra. A felhőtlen öröm-boldogságot egy autóbaleset töri ketté. A lány testéből kilépve magatehetetlenül szemléli mi történik körülötte. Családja állapota enyhén szólva is kritikus és nem tud kommunikálni senkivel, hiába érkeznek a kórházba érkező ismerősök, barátok, rokonok.

Könnyes dráma képe lebeghet szemünk előtt, de hozzá kell tennem, hogy a Ha maradék a young adult adaptációk sorát gazdagítja. Nem lenne ezzel semmi probléma, ha RJ Cutler biztos kézzel nyúlt volna a filmhez. Egy biztos, nem Chloe Moretzen múlott, hiszen ő csak azt tette, amire a direktor utasította. A kórházban ugyanis többször inkább egy sértődött tini képét mutatja és nem úgy viselkedik, mint aki egy komoly tragédián esett át. Ráadásképpen eléggé zavaróak a sablonos jellemek is, minden egyes szereplőt elképesztően szimpatikusan és szeretnivalóan akartak bemutatni. Cutler az eseményeket sodrát flashbackekkel szakítja meg, bemutatván Mia életét, amiből azért nem hiányzik a humor sem és pont a múltat bemutató jelenetek sikerültek a legjobban.

Egyértelmű, hogy a film a fiatalabb korosztálynak készült, ők odalesznek a látottakért. Valószínűleg húszon túl már nem lesz nagy hatása.

Olvasd tovább

0

Röviden: Bőrnyakúak 2. – Tűzvonal (Jarhead 2: Field of Fire)

jarhead2Eléggé nagy átverés, hogy egy régebbi ismertebb film címét felhasználják valamiféle B kategóriás, DVD-n kidobott olcsósághoz. Világos, hogy így próbálják feltornászni az eladott darabszámot, de nem igazán fair dolog, hogy az első résznek és az úgy nevezett folytatásnak gyakorlatilag semmi köze egymáshoz. A 2005-ben bemutatott Bőrnyakúak háborús dráma volt, Sam Mendes rendezésében és minőségi szereposztással. Ezzel szemben a Tűzvonal alcímre hallgató következő felvonást Don Michael Paul dirigálta. Nem ismerős a neve? Segítek. Félholt, Lake Placid: Final Chapter (ami A szörny 4. része). És keressük Jamie Foxx, Chris Cooper vagy Jake Gyllenhaal nevét se. Ennek ellenére mégis sikerült egy nézhető filmet összehozni.

Háborús akciófilmet kapunk, ahol Chris Merrimette egysége egy tálibok által eléggé keresett afgán nőt biztonságos helyre próbálnak juttatni. Eléggé meglepő, de a tévéfilmeken edződött Berkeley Anderson és Ellis Black forgatókönyvírók hanyagolták a csillagos-sávos zászló lengetését, az amerikai katonák nagyon is hús-vér emberek, nem holmi fegyverrel rohangáló, ellenfelek ezreit lekaszáló szuperhősök. Véreznek, fáj, ha eltalálják őket és a film végét nem mindenki ússza meg. Egészen elviselhetőek az elénk tárt akciók, a tempó is egészen kellemes, de a katonaruhába bújtatott színészek oltári gyenge hozzáállásán túl kell tennünk magunkat, megkockáztatom, hogy Stephen Lang az egyenruha felhúzása közben többször is azon gondolkodhatott, hogy most éppen melyik filmben kell tisztet alakítania.  60 % Olvasd tovább

1

Röviden: The Prince

princeHa valaki azt mondja a 90-es évek végén, hogy egy rapper lesz Bruce Willis kenyéradója, körberöhögöm. Ha 2011 táján megemlítik, hogy 50 Cent filmjeiben Willis előszeretettel fog szerepet vállalni, többször is meggondolom, mielőtt úgy kezdenék bele a Nononono-ba, mint Shia LeBeouf. Sajnos ő sem nézi már, hogy mire ír alá. De ne csak őt sajnáljuk, John Cusack is régóta nem foglalkozik azzal, hogy miben vállal szerepet, Jason Patrick-nek a Féktelenül 2 lehetett volna pokoli lecke, de nem tanult belőle és mostanra már neki is ides mindegy, hogy miben játszik. Patrick karaktere, Paul egykoron rettegett bérgyilkos volt, de fegyverét szögre akasztotta és autószerelőként tevékenykedik. Amikor lányának nyoma vész, kénytelen visszatérni arra a környékre, ahol tetteit elkövette.

Nem mondom, vannak tehetséges rendezők a B kategórián belül, akik megpróbálnak stílusos vagy éppen élvezhető filmet produkálni az eléjük rakott forgatókönyvnek kinéző papírhalomból. Brian A. Miller nem ilyen. Semmi egyediség nincs a The Prince-ben, a színészek egytől egyig rosszak ebben az Elrabolva koppintásban. Paul magabiztosan jön és megy, ellentmondást nem tűrően közli, hogy mit akar, csak éppen Patrick unottan, már-már álmosan alakítja a fickót. Az akciójelenetek egyszerűen rosszak és a végén  Mátrix „light” (nevezzük csak így) egyszerűen szánalmas. Olvasd tovább