6

Röviden: Silent Hill – Kinyilatkoztatás

Soha nem kerültem a Silent Hill játék közelébe, de ha minden igaz egy jófajta túlélőhorror, amiben egy rémálomszerű helyen kell kikerülni különféle lények sokaságát. Film is készült belőle néhány éve, amely ugyan nem hozott kiemelkedő eredményeket, de mégis láttak fantáziát a folytatásban. Majd jött Michael J. Bassett, aki az utóbbi idők egyik legélvezetesebb dark fantasyját szállította le (Solomon Kane). Megszámlálhatatlanul sokszor hangzott már el: „Menj el oda” vagy „Ne tedd be oda a lábad.” Akármelyik is hangzik el, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az illető így is-úgy is elmegy arra a bizonyos helyre. Arnold Schwarzenegger megfogadta a saját maga által adott tanácsot és szépen elment a Marsra. A Silent Hillben hiába mondják, csak eljut a főszereplő Silent Hillbe, a folytatásban pedig már egy vérrel írt üzenetben szólítják fel Heathert, hogy jobb lenne, ha megjelenne a városban.

Bassett azt gondolta ki, hogy az első felvonásban látott kislányt mégis kijut a címbéli helyről, édesapja pedig folyton költözik vele, nehogy a sötétség erői visszaszerezzék. A lány tinivé serdül, de folyamatosan rossz álmoktól szenved, ráadásul ha egyedül van olykor furcsa, komor és ijesztő hellyé változik a világ. Nem túl vidám az élete és a suliban sem az a barátkozós típus, amikor apját elrabolják úgy dönt, hogy csak azért is visszatér abba a városkába, ahova nem kéne. Ebben a pillanatban Bassett eléri, hogy a tisztelt néző leginkább egy játékosnak érezze magát,csak éppen billentyűzetet nem ad hozzá, hogy a megszokott gombokat nyomogatva próbáljon elrejtőzni vagy kiutat keresni a rá váló csúnyaságok és félelmetes lények elől. Azonban hiába menetel Heather előre a sötétben és hiába küldenek a nyakába sok horrorisztikus (játékból ismert?) teremtményt mégsem tud félelmetessé válni, ráadásul a vége felé felbukkanó hölgyemény is inkább egy heavy-metalos – Nauda herceg ötvözetének tűnik. Szóval a rendező-forgatókönyvíró belepakolt úgy próbálta élvezhetővé tenni a horrorfolytatást, hogy Heatherre ráereszt mindenféle teremtményt, amelyek láttán a Silent Hill programot kedvelők sorra pipálhatják ki fejükben az ismerős momentumokat. De egy mezei mozizó csupán rémüldözni vagy éppen kikapcsolódni tér be a vászon elé, az alapanyagot nem ismervén csak egy közepes, viszonylag jó fordulatszámon pörgő átlagos kísértetház-szerű horrort fog látni és kapni. 50 %

3

Röviden: Amíg alszol (2011)

Az utóbbi időben leverten, kialvatlanul ébredsz? Korábban viszonylag tűrhetően fogadtad a vekker csörgését, nemrég vidáman mosolyogtál munkába menet, de furcsa hangulatban és szétszórtan kezded a napodat, pedig egyedül laksz, nincs ki lefárasszon? Szétnéztél már az ágy alatt?

César egy barcelonai apartmanban látszólag megbízhatóan végzi a dolgát portásként. Azonban a férfi édesanyján kívül senki nem tudja, hogy számára az az öröm, ha másokat mogorvának vagy éppen letörtnek lát. Különösképpen az egyik lakó életvidám természete szúrja a szemét, ezért éjszakánként az ágya alatt várja, hogy Clara elaludjon. Miért nem szól Césas édesanyja senkinek? Súlyos beteg, kórházban fekszik, megszólalni sem tud.

Olvasd tovább

1

Röviden: Deadfall

0dfEgy testvérpár (Eric Bana és Olivia Wilde) rablás után balesetet szenved egy álmos kisváros közelében. A hófödte, didergős időben különszakadnak, a nőt egy frissen szabadult ex-bokszoló (Charlie Hunnam) veszi fel, aki a szüleihez tart. Szülei otthon zsörtölődnek (Sissy Spacek, Kris Kristofferson), míg a rendőrőrsön egy rendőrcsaj (Kate Mara) próbálja elérni, hogy főnöke, aki egyben apja (Treat Willams) is végre ne vegye őt semmibe.

Egy több szálon futó filmet nem elég érdekessé tenni, ismert nevekkel teleszórni, de kell hozzá tehetséges rendező is, hogy a részletekre figyeljen és ne csússzon ki az irányítás a kezei közül. Hogy mi ment félre? A színészek teszik a dolgukat, az újonc Zach Dean történetében pedig megvan a lehetőség, hogy valaki abból jó filmet kreáljon. Ki gondolta volna, hogy pont a Pénzhamisítók rendezőjén, Stefan Ruzowitzky-n fog elbukni. Ruzowitzky egyszerűen egyik szállal sem tudott mit kezdeni (vagy nem is akart?). Mintha már az elején megbánta volna, hogy leszerződött erre a filmre, így kedvtelenség hiányában ásítozva levezényelte a produkciót. Ezáltal alkotása is olyan lett, amilyen: lapos és unalmas. Hasonló filmek végén a szereplők útjai végül keresztezi egymást, ekkorra általában már magas fordulatszámon pörög a feszültség és aggódhatunk egyes karakterek sorsáért. Jelen esetben épp, hogy kicsit feljebb tekernek az adrenalinon. 30 %

1

Röviden: Outpost: Black Sun

 Az előző részről itt esett szó.

Négy évvel ezelőtt Ray Stevenson harcedzett kis csapatot vezetett Kelet-Európába, de még a sokat látott zsoldosok lába is megremegett, amikor egy régi náci bunkerben kénytelenek voltak tartani magukat a Führer feltámadt, élőholt katonáival szemben. Még Stevenson összekoccantott szemöldöke sem állította meg az ellenfelet. Steve Barker beígérte a folytatást, ami váratott magára egy ideig, de végül csak összehozták a második részt, ami sokkal jobban sikerült, mint az első. Persze Barkerék nem vívtak ki maguknak nagy költségvetést és A helyőrség 2 továbbra is a B kategória talaján mozog, a színészek is csak akkor került díjközelbe, amikor bekapcsolták a tévét, de tökéletesen megfeleltek a nem túl nehéz feladatra. Az utasítás a következő lehetett: Merev arckifejezést felvenni, az sem hátrány, ha néha kiválóan tudja szűrni a mondandóját a foga között . Ezúttal egy nácivadász nő és egy régi ismerőse kerül a bunker közelébe, előbbi azt reméli, hogy végre nyugdíjba vonulhat ha végre végez utolsó célpontjával eme helyen, utóbbi céljai kissé homályosak. Szerencsétlenségükre a feltámadt holtak rájöttek, hogy miképp tudnak egyre messzebb és messzebb jutni eddigi élőhelyüktől, de öröm az ürömben, hogy összefutnak egy csapatnyi katonával, akik egy tudóst pátyolgattak és és annak találmányára ügyeltek. Kissé félő volt, hogy az egy szem nő a harc közben azon fog sírdogálni, hogy összekócolódott a haja, de szó nélkül húzza meg magát néhány hulla alatt, míg elvonul az ellen és félelem nélkül veti be magát az egykor németek kísérleti helyének számító bunkerbe. A zombik teszik a dolgukat, morogva, megállíthatatlanul csosszannak előre, a szereplők meg a nagy lövöldözés közepette próbálják kiagyalni, hogy miképp élhetnék túl és hogyan állíthatnák meg a foszló képű németeket. Kevés pihenőt engedélyeznek a karaktereknek, akik vagy szúrósan méregetik egymást vagy „Hú, most mit tegyünk” ábrázattal néznek a térképre, információkra, esetleg összpontosítva tekintenek bele fegyverük célzójába. Nem szokásuk vigyorogni, vicceket mesélni, esetleg egy-egy lenéző félmosolyra futja. 70 %-ot megérdemel, mondhatni egészen jó szórakozás volt.

1

Röviden: Veszélyes vágy (A Dangerous Method)

0dmAz emberi lélek sötét oldalának bemutatása és feltárása, a szexualitás és a vágy témakörének boncolgatása és a pszichológia mély bugyraiba való lemerülés kinek másnak lenne tökéletes sztori, mint David Cronenbergnek? Ám a film közben egyszer sem tűnik úgy, hogy egy Cronenberg alkotás peregne szemünk előtt. Egy biztos, a végén senki nem tudná megmondani, hogy a Veszélyes vágyat ő dirigálta. Az igaz történet alapján készült alkotásban Sabina Spielreint Carl Jung veszi kezelésbe, először csak a rendelőjében, később az ágyban is. Spielrein felbukkanása erősen kihat a Jung és Sigmund Freud közötti szakmai és emberi kapcsolatra, voltaképp Freudnak egyáltalán nem tetszik, hogy kollégája csúnyán eltér az eddig megszokott kezelések menetétől. Freud először jó barátként belemegy az eszmecserékbe, próbálja „tanítványát” a helyes útra terelni, tanácsokkal látja el, később felébred benne a szakmai féltékenység, nincsenek ínyére az új elképzelések.  Michael Fassbener és Viggo Mortensen remekelnek, mintha rájuk öntötték volna szerepeiket, Keira Knightley néhol túlzásba viszi játékát (karakterét egy másik filmben talán azonnal ördögűzésnek vetették volna alá,), mellesleg az ember legszívesebben meghívná egy tucat hamburgerre, fel kellene szednie néhány kilót. A filmnek egyszerűen se íze, se bűze, azért válhat érdekessé, mivel láthatjuk, hogy Jung miképp próbált gyógyítani, illetve a két kolléga beszélgetései, példái is említésre méltóak. Kissé olyan, mintha egy pszichológiai előadásra készült volna a film, mintha a diákok így többet tudhatnának meg a pszichoanalízisről és a neurológia két nagy alakjáról. Bizonyára az egyetemen jobban értékelték volna Cronenberg elemzését, aki még meg sem kísérli, hogy művén később jobban elgondolkodjunk.

1

Röviden: A szellemlovas 2. – A bosszú ereje

0gr2Volt idő, amikor a Marvel két kézzel szórta képregényeinek megfilmesítési jogait, amit egy idő után szépen meg is bánt. Próbálkozott ugyan, de csak néhányat tudott visszaszerezni, a Szellemlovas 2010 vége felé visszamotorozott volna hozzájuk. Ám a Columbia nem engedte el a lángoló fejű igazságosztó láncait, az utolsó pillanatban hozzáláttak a forgatáshoz, amivel elérték, hogy a jogok még egy kis ideig náluk legyenek. Kissé érthetetlen döntést hoztak, hiszen az első felvonás alig hozott valamit a konyhára, ráadásképp nem csak az év egyik legrosszabbja lett, hanem minden idők leggázabb képregényfilmjei közé is beállhatott Batman és Robin mögé, Elektra mellé. A második részben Johnny Blaze valamiért Kelet-Európában bujkál, ami annyit tesz, hogy Románia környékén húzza meg magát és mindenki tudja, hogy hol van. Az Ördögnek is errefelé akad dolga, egy srácot keres és szedett-vedett bandát küld a célszemély elfogására. Nicolas Cage mindig is szeretett volna eljátszani egy képregényfigurát és ha megfizetik boldogan csinál magából hülyét. A folytatáshoz viszont láthatóan nem volt kedve vagy csak egyszerűen elunta magát, mikor kezébe vette a forgatókönyvnek nevezett papírhalmot. . Míg a Szellemlovas néhány gazfickóval küzd, a néző is erősen harcol egy „lénnyel”, az álommanóval. Ebben a harcban Violante Placido siethetett volna néhány néző segítségére, méghozzá úgy, ha ledobja ruháját, George Clooney-nek levetkőzött (Az amerikaiban), itt sajnos nem tesz effélét. Idris Elba pisztolyforgató, alkoholista szerzetest játszik, de neki se írtak jó jeleneteket, a megmentendő gyermeket játszó Fergus Riordan pedig tökéletesen ellenszenves. Jelen van Christopher Lambert is, akinél legalább azt a poént el lehet sütni, hogy lehet olvasni az arcáról, sajnos barlangjában nem Sylvester Stallone akadt rá, hanem Cage. Míg a Szellemlovas az első felvonásban valamenyire értelmesnek látszott, addig a második részben lényegesen lebutították. Érezhető, hogy a stúdió gyorsan össze akarta csapni a filmet és a lehető legolcsóbban és leggyorsabban dolgozó rendezőt keresett a film élére, meg is lelték a Neveldine-Taylor párost a feladatra. Ám a duó csak azt tudta bizonyítani, hogy jobb lenne, ha Crankhez hasonló filléres őrületeket készítenének a jövőben. A dialógusok borzalmasak, a színészek erőlködése olykor megmosolyogtató, ez az alkotás egyszerűen élvezettel fetreng a B kategória mocsarában, nem tud és mintha nem is akarna szórakoztatni. Nem csak a Szellemlovas feje lángol, de bizonyára a készítők feje is éghet, amiért efféle borzalmat adtak ki kezük közül.

1

Röviden: Őrült, dilis, szerelem

0cslAnnak ellenére, hogy az I Love You, Philip Morris meleg komédia nem teljesített valami fényesen a kasszáknál és még a film sem volt igazán szórakoztató a rendezőpárost megdobták laza 50 millió dollárral, kerítettek néhány ismert színészt és hagyták, hogy leforgassák az Őrült, dilis, szerelmet. Steve Carrell és Julianne Moore egy házaspárt játszanak, előbbi egyik este csak úgy váratlanul bedobja a „Válni akarok!” szöveget. A férfi egy közeli vendéglátó egységben köt ki, ahol ízesített vodkába próbálja fojtani bánatát és folyamatosan ismételgeti azt a nevét, akivel neje csúnyán megcsalta. Némi idő után gyakorlatilag mindenki kívülről fújja, hogy mi történt vele, ezért esik meg rajta a nőfalót alakító Ryan Gosling szíve. Felkarolja hát Carellt, hogy kikupálja miként kell (vagyis kellene) a nőket meghódítani. A szereplőgárda tuti választás volt, Carell a 40 éves szűzben látott formáját hozza, sőt a csajozása is mintha onnan lett volna átemelve. Gosling láthatóan már a Drive-ra készült, így számára talán pont kapóra jött, hogy egy kockahasú macsót kellett megformálni és bizonyára jót tett, hogy vidám közegbe került a Blue Valentine után. A film nagy baja, hogy túlságosan hosszú, közel két óra és nem sikerült megfelelően adagolni a humoros szituációkat. Van néhány kacagtató jelenet (pl. a Dirty Dancing-es rész hatalmas), amelyet követően leülne a cselekmény, a mélybe zuhanástól mindig sikerül megmenteni.  A 13 éves Robbie és a bébiszitter kapcsolatára ráfért volna az átírás, egy ideig úgy tűnik, hogy ebből nem tudnak kihozni semmit, csak úgy töltelék gyanánt tették bele, de a vége előtti össznépi találkozásnál ez is eléri a csúcsát, ezt követően pedig elnyújtják a befejezést. Sajnálom, hogy 60 %-nál többet nem tudok rá adni és mellesleg szentelhettek volna figyelmet annak, hogy Gosling karaktere miért vesz egy 180 fokos fordulatot.

imdb: 7,9
rottentomatoes: 75 %

Büdzsé: 50 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 75 millió dollár
Eddigi összbevétel: 92 millió dollár