3

Pár szóban: Hazárdjátékos, Az elnémultak, Devil’s Knot, A szomszéd fiú, Tracers, A vasöklű férfi 2, Itthon édes otthon

gamblerkep1

Hazárdjáték (The Gambler): A film egy pontján Jim (Mark Wahlberg) kijelenti, hogy nem tartja szerencsejátékosnak magát, holott épp előtte tette fel ruletten az összes pénzét. A remake-nek, vagy ha úgy tetszik nevezzük új változatnak az elkészítése abszolút felesleges volt, ha Wahlberg nem áll be mögé producerként talán hozzá se kezdenek. Tipikusan olyan film, amelynek ha az elején elkap a hangulata, akkor érdemes végigülni, egyébként pedig nem kell erőltetni. Wahlberg egyetemi professzor karaktere ruletten és kártyán próbálja megszedni magát vagy inkább adósságát törleszteni, közben pedig rendszeresen kér kölcsönt…vagyis inkább elvárja, hogy adjanak neki pénzt. 50 % Olvasd tovább

0

The Gambler előzetes – Wahlberg nagy tétben játszik

gamblerkep1A Paramount 2011-ben rukkolt elő a hírrel, hogy remake-et készítenek A szerencsejátékosból (The Gambler) és 1974-es film producerei, Irwin Winkler, illetve Robert Chartoff is részt vesznek a munkálatokban. Martin Scorsese szemezett a rendezői székkel, még szép, hogy Leonardo DiCaprio-t szemelte ki főszereplőnek. 2012-ben Todd Phillips vehette kezébe a stafétabotot, amit egy évig szorongatott, majd átadott Rupert Wyattnek, DiCaprio helyére Mark Wahlberg jelentkezett be. Mellé Brie Larson, John Goodman, Jessica Lange és Michael K. Williams szerződött le.

Jim Bennett (Wahlberg) egyetemi professzor, ám szenvedély játékos. Ha még kicsiben próbálná kockára tenni szerencséjét talán nem is lenne baj. Azonban Bennett a nagy összegű játék híve és bajba is sodorja magát. Olvasd tovább

1

Képek a The Gamblerből

A Fox megpróbálja, hátha sikerül. A szerencsejátékos (The Gambler) remake-je limitáltan kerül a mozikba Amerikában december 19-én, hogy kvalifálni tudják az Oscar-versenybe, majd január 1-től kerülhet nagyobb közönség elé. Rupert Wyatt rendezésében Mark Wahlberg fogadási problémákkal küzdő irodalmi profot alakít. John Goodman egy uzsorást formál meg, Brie Larson egyetemi hallgatót játszik.

gamblerkep2 gamblerkep3 gamblerkep1

1

Mark Wahlberg ledobott 27 kilót a The Gambler kedvéért

Mark Wahlbergnek voltak alkalma együtt dolgozni a filmvilág egyik átalakulóművészével, Chrisian Bale-el, aki egy-egy szerep miatt  képes csontsoványra fogyni. Bale A harcos kedvéért is leadott jó néhány kilót. Wahlberg inkább izmos karaktereket szeret alakítani, a Pain & Gain filmért alaposan felpumpálta magát, de a The Gambler projektnél megkövetelték tőle, hogy fogyjon. Ő pedig meg is tette, úgy 27 kilót dobott le magáról (Matthew McConaughey „csak” 22 kilót adott le a Mielőtt meghaltam miatt).

A Moviefone-ra került ki egy fotó a forgatásról és össze is hasonlították, hogy pár hónappal ezelőtt még hogyan nézett ki a színész.

wahlbergelotteutana

0

Wyattre bíznák a The Gambler remake-et

rupertwyatt2011-ben Martin Scorsese szemezett a The Gambler remake-kel, a főszerepet Leonardo DiCaprio játszhatta volna. Egy ideig csend honolt a projekt körül, majd tavaly Todd Phillips került kapcsolatba a projekttel, de vele sem indult be a produkció. Jelenleg Rupert Wyatt az esélyes a film ledirigálására és Mark Wahlberg lehetne a főszereplő. A forgatókönyvet William Monahan tette le az asztalra.

Az eredeti verzióban James Caan egy szerencsejátékfüggő irodalomtanárt formálhat meg. Szenvedélye miatt egyre nagyobb és nagyobb adósságba keveredik. Édesanyja ugyan ad némi pénzt számára, de a férfi azonnal egy kaszinóba siet abban a reményben, hogy megsokszorozza azt.