kritika

Az oposszumok (Didelphimorphia), vagy ritkán erszényespatkányok, az emlősök (Mammalia) osztályának, azon belül az elevenszülő emlősök (Theria) alosztályának és az erszényesek  (Marsupialia) alosztályágának oposszumalakúak rendjét, és az egyetlen abba tartozó családot, az oposszumfélék családját jelenti. A késő kréta óta ismertek megkövült  csontmaradványaik. Az oposszumok hasonlítanak legjobban az ősi erszényesekre, így igazi élő kövületeknek számítanak az emlősök között. Legfeljebb a házimacska nagyságát érik el, de sokszor ennél kisebbek, egérnagyságúak. Törzsük meglehetősen zömök, fejük előrefelé határozottan hegyesedő. Farkuk a végén csupasz, kapaszkodó farkká alakult, esetleg rövid és többé-kevésbé szőrös. Hátsó lábaik hosszabbak az elülsőknél, kezük ötujjú; az egyik csoport ujjai úszóhártyákkal vannak összekötve; hátsó lábuk karom nélküli; hüvelykujjuk szembehelyezhető a többivel. Egyes fajok nőstényeinek nincs erszénye, másoknak ellenben van, s ez gyakrabban nyílik hátra, mint előre. Az erszény nélküli fajok, úgy látszik, nagyobb számú kölyköt hoznak a világra, mint az erszényesek. (wikipedia)

Olvasd tovább →

Az egészséges, már-már kölcsönös bizalom az mindenkiben ott lapul legbelül – te benned, én bennem, úgy másokban, ahogy mindenkiben. Ez egy érzés, egy hozzáállás, egy viselkedés, ami velünk születik, kialakul. Van egy fejlődéstörténete, akár csak egy  filmes karakternek, ha jól meg vagyon az írva és van mértéke, ami emberről emberre változó és változhat. Formálhatja az életszituációk sora, a család, a barátok meg mi egy más személyiséget befolyásoló több tényező még, de mindezek mellett azonban van ára is. Úgy gondolom, a bizalom egy olyasfajta felelősségvállalás, amit önként kell vállunkra venni, ami nem egy két emberre szól, hanem mindannyiunkra. Ennek a játékszabályait pedig mindenkinek magának kell (valakitől/mitől, valaki/mi miatt) megtanulnia, megismernie. Például a nagy bizalmatlanság sem mindig akkora indokolatlan para, de egy a másokkal szemben kialakított eltúlzó, túlzott bizalomnak is meg vannak a veszélyei (aka az ára), ahogy azt a jelenlegi alkotás, a Trust jól bemutatva jól bebizonyítja nekünk.

Sajnálatos, de csavaros ügyvédes vagy jogszabályoktól repkedő tárgyalótermi filmekből nincs túl nagy kínálat, inkább a kisképernyő felé kell fordulni, ha hasonló produkciókra vágynánk, akad egy-két sorozat, amely elnyerheti az erre a témára vágyó érdeklődését. Az igazság ára Michael Connelly regénye alapján készült, a többség elégedett lehet a végeredménnyel és elég nagy a valószínűsége, hogy hamarosan újabb Connelly műveiből készült alkotásokat fogunk látni. A szerző látván Az igazság ára kritikai visszhangját és a korrekt bevételt úgy döntött, hogy visszavásárolja regényei megfilmesítési jogait a Paramounttól és olyasvalakinek adja el, aki nem ül egy évtizedet a tervezeten. Ezzel ő is és mi is nyerünk.

A Fantomról elsőre két dolog is beugrott: A:) A képregényhős, aki a megboldogult Kandi Lapok kiadásaiban a vad dzsungelben osztott igazságot B:) Fantomas, a gengszter bűnöző és az őt üldöző Louis de Funès. A felsorolást lehetne még bővíteni néhány maszkos, misztikus alakkal, de aajnos a felsorolásba nem fog bővülni a belgrádi fickóval. Akciófilmként (is) hirdeti magát a produkció, ám még véletlenül sincs semmi keresnivalója ebben a műfajban. Televízió számára készült dokumentumfilm, na így már egyből más a helyzet.

Olvasd tovább →

Ma 40 éve 1971 július 3.-án Párizsban meghalt minden idők egyik legnagyobb zenésze a Doors legendás énekese Jim Morrison.

Ezen a szomorú évfordulón úgy gondoltam Oliver Stone The Doors című filmjével emlékezem meg a legendás zenészről. “When the doors of perception are cleansed / Things will appear as they are, Infinite” A “The Doors” név Aldous Huxley könyvéből, The Doors Of Perception-ból ered, aki William Blake-től kölcsönözte ezt a néhány sort.

Az előző részekről itt és itt olvashatsz.

Az Autobotok és Álcák küzdelme immár harmadszor tér vissza a mozivászonra. A második rész gyatra kritikai fogadtatása után mindenki fogadkozott, hogy visszatérnek az első részben látottakhoz és méltóképpen fejezik be a Transformers trilógiát. Úgy tűnt ez sikerülhet is hiszen Bay-ék egy nagyon jó koncepcióval álltak elő a harmadik részre. A forgatókönyvíró Ehren Kruger az űrversenyt egy titkos összeesküvésként tárja elénk, aminek a célja az Autobotok eltűnt űrhajójának feltárása. Bay eredeti felvételeken megmutatja nekünk Kennedyt, Nixont de Buzz Aldrin és Neil Amstrong Holdra szállós jelenete is visszaköszön a vásznon. Nagyon jól kezdődik a film az első negyed óra engem a székembe szögezett. De aztán megjelent a vásznon Shia LaBeouf és itt kezdődtek a gondok. Egy Transformer filmtől mit várnánk? Robotokat, ahogy akcióznak, és egy viszonylag normális követhető sztorit. Ehelyett mit kapunk az első 15 perc után? Végig követhetjük Sam magánéleti válságát. Szegény frissen végzett diplomás Sam nem talál állást és frusztrálja, hogy vadiúj barátnője tartja el. Azért hogy ne fulladjon, teljes érdektelenségbe a film néha előkerül egy jelenet Optimusékról is. De a film első fele egyértelműen Samre koncentrál.

Talán elcsépelt lenne olyan felütésekkel dobálózni, miszerint a vámpírizmus kimeríthetetlen, megunhatatlan és a filmiparban folyton jelenlévő téma, még ha ez igaz is. Népszerűsége valószínűleg abban rejlik, hogy a vérszívó a legemberibb szörny (így a legolcsóbb is), ennek kihangsúlyozása eredményezi például Stephenie Meyer regényeinek drabális méretű rajongótáborát. Igaz az írónő annyira lecsupaszítja (szó szerint olykor) Drakula fiait, hogy fel sem tűnik a legendás lények jelenléte, maximum a szinopszisban. Na most, ahogy a mai bibliomán generáció szeretett alanyának sejtelmességét szolgálni kívánó kellék (a Twilight vámpírsága) teljesen jelentéktelen, legalább annyira szükségszerű a Stake Land-ben. És a kettőnek mi köze egymáshoz? Semmi. De jól esett leírni.
Olvasd tovább →

A férfiak elég gyakran gondolnak valamiféle perverz, felettébb erkölcstelen dologra és bizony mindenki, kivétel nélkül magához is nyúl. Réges-régen a fekete-fehér tévés korszakban ha felbukkant a képernyőn egy nagymellű nő és nem volt a közelben más máris kézbe lehetett venni a dolgokat. Legyen akár király, uralkodó vagy csak egy koldus, mindenki könnyít önmagán. A pornóipar virágzik, pedig elvileg senki se néz ilyesféle műveket. Már elmúltak azok a kegyetlen idők, amikor egy könyvesbolt eldugott sarkában vagy egy téka felnőtt részlegén vette valaki kezelésbe Jancsikát és arra sem kell várni, hogy meghozzák a hőn áhított postát. Csak egy kattintás és ott van minden a szemed előtt, várni sem kell, napi 24-ben akkor áll rendelkezésedre, amikor csak akarod. Ilyen szöveggel indít Jack Harris (Luke Wilson), akinek nagy tehetsége van üzlethez, illetve azok felvirágoztatásához.

Hanna (Saoirse Ronan) amióta az eszét tudja a végtelen hómezőkön tengeti mindennapjait, ahogy mondani szokás a jég hátán is simán megél. Nem nyavalyog, apja (Eric Bana) kőkemény kis miniterminátort faragott belőle, akivel együtt osztozik egy faházban. Több nyelven képes beszélni, bármikor gond nélkül vált át angolról németre majd abból arabra. A pusztakezes harc kiváló ismerője és a fegyverrel is jól bánik. Egyetlen szórakozása talán a Grimm mesekönyv, amelyet esténként gyakran elő is vesz (a mesei elem úgymond ezután sem tűnik fel, pl a végén a nagy találkozás egy vidámparki farkas gyomrában játszódik).  Apja komoly, embert próbáló feladatra neveli: meg kell ölnie anyja gyilkosát, a CIA-nál dolgozó Marissa Wieglert (Cate Blanchett).