1

Elit játszma (Molly’s Game)

írta Minime

Aaron Sorkin „belenyúlt a tutiba.” Molly Bloom korábbi olimpiai aspiráns sízőnő, majd a hollywoodi elit és a new yorki alvilág pókerjátszmáinak szervezőjeként szerzett hírnevet. Életrajzi művét az író-rendező Sorkin szinte tökéletesen adaptálta a mozivászonra. A filmben jelen van minden, ami a kapzsi, mértéktelenül mohó és erkölcstelen viselkedésmódot példázza az amerikai felső tízezer köreiből.

Molly Bloom (Jessica Chastain) akrobatikus freestyle sízőnő, akit apja, Larry, a híres klinikai pszichiáter (Kevin Costner) a legkeményebb eszközökkel készít fel a rá váró megpróbáltatásokra, mind a sportban, mind az életben. Molly azonban az egyik kvalifikációs versenyén súlyosan megsérül, és kénytelen karrierjét feladni. A jogi egyetem megkezdése előtt, egy évre Los Angelesbe költözik, ahol pincérnőként, majd később személyi asszisztensként kezd dolgozni. Főnöke idővel bevonja saját baráti köreinek pókerjátszmáiba, amelyeknek lebonyolításában és szervezésében hatalmas szerep hárul Mollyra. Az új foglalkozása kellőképpen segíti anyagi előrelépését, és ideje van kitanulni a póker és a „rendezvényszervezés” fortélyait, azonban hatalmas csalódásként éli meg, amikor főnöke önhatalmúlag felmond neki.

Molly azonban nem törik össze, New Yorkba költözik, és korábbi tapasztalatait felhasználva, segítőket és szervezőket keresve saját pókerjátszmák lebonyolításába kezd, amelyeknek tétje minden korábbi hasonló játéknál nagyobb, ezáltal híre és ismertsége nagyon gyorsan elterjed. Azonban hiába Molly mindenre kiterjedő figyelme és igyekezete, az alvilág is felfigyel játszmáira, valamint fel is használja azokat az orosz maffia pénzének átmosására. A hatalmas tétek, a nagynevű hírességek és a maffiakapcsolatok azonban felkelti az FBI érdeklődését is, és Molly-t letartóztatják. Megírja önéletrajzi munkáját, amely hamar a bestseller listák élére kerül, azonban a végletekig ragaszkodik ex-vendégei privát adatainak megőrzéséhez és magánéletük védelméhez. Hozzáállása miatt sokáig nem is talál védőt, amíg Charlie Jaffey (Idris Elba) el nem vállalja Molly védelmét.

A film egészen kiváló adaptáción alapul, amely azonban nem működhetne Chastain egészen zseniális és érzékletes alakítása nélkül. Kiválóan idomul a szerephez, gyönyörű, okos és a végtelenségig makacs karakterének bőrében élete eddigi egyik legjobb alakítását nyújtja. Idris Elba sajátos motivációtól vezérelve a kétkedő és alkut kereső ügyvéd szerepében szintén meggyőzően alakít, azonban Kevin Costner alakítása öntörvényű, haragos és elvárásokkal teletöltött arrogáns apaként, még a szerep rövidsége ellenére is meglehetősen erős prezentáció. Ismét egy élettörténet, ismét egy kiválóan adaptált életrajzi munka, kiváló forgatókönyvvel és rendezéssel. Jól indult a 2018-as mozi évad. Értékelés: 80%

Egy komment

  1. Aaron Sorkin annyira zseniálisan ír, hogy rendeznie alig kell. A filmet elviszi a hátán a forgatókönyv és a színészek (Chastain a Miss Sloane után már másodszorra hozza ezt a figurát, jól), elegáns, okos felnőtt-szórakozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *