0

Röviden: Megjött apuci 2. / Szingularitás / A külföldi / Bullet Head / Ne tedd le

írta Minime

0dh2

Megjött apuci 2. (Daddy’s Home 2) – Dusty (Mark Wahlberg) és Brad (Will Ferrell) kalandjai folytatódnak. Ezúttal is családi környezetben, ezúttal karácsonykor kénytelenek helytállni mint apukák. Ám dolgukat ezúttal nehezíti, hogy feltűnnek a nagypapák az ünnepekre. Kurt (Mel Gibson) és Don (John Lithgow) közös fellépése ismét előtérbe hozza az előző részben felmerült nevelési és hozzáállási problémákat, amelyekből számtalan vicces szituáció és verbális poén születik. Ahogyan a párhuzamként tekinthető Rossz anyák esetében, Sean Anders rendező a már ismert utat választotta a folytatások repertoárjából, és a régi, visszatérő színészgárdát egészítette ki néhány veterán szereplővel, ezúttal apákkal anyukák helyett. Az eredmény hasonlóképpen is működik. Megmaradtak a korábbi epizódból ismert csipkelődések és komikus jelenetek, amelyekre ezúttal az érkezők jelenléte rátesz egy lapáttal, és dőlnek a poénok. A kedves, aranyos viccektől az egészen prosztó jelenetekig. Igazából nem kapunk semmi mást, csupán az előző rész megismétlését, némileg felturbózva és kissé élesebb fokozatra állítva. Helyenként kifejezetten vicces, helyenként unalmassá váló, ám nevettetésre kellőképpen megfelelő, elvárható folytatás. Az előző részt kedvelőknek ez is tetszeni fog. Értékelés: 60%

0sing

Szingularitás (Singularity) – 2020-ban a világban már mindenhol robotok teljesítik az emberi feladatokat. Azonban a fejlesztő cég igazgatója, Elias van Dorne (John Cusack) bejelenti a minden eddiginél nagyobb áttörés aktiválását, amely nem más, mint Kronos, az első mesterséges intelligencia, amelynek célja az emberiség által elkövetett hibák kiszűrése és javítása. Kronos azonban már az első pillanatban felismeri, hogy a bolygó problémáira az egyetlen gyógyírt csak annak lakosságának elpusztítása jelentheti, így szétbombázza a világot, és a katonai célú robotfejlesztésekkel felügyelete alá is vonja, feladatául tűzve ki az emberiség maradékának elpusztítását. 97 évvel később Andrew (Julian Schaffner) és Calia (Jeannine Wacker) túlélők Aurora erődjébe igyekeznek, amelyről úgy sejtik az emberiség utolsó mentsvára és robotoktól mentes. Útjuk során számos szituációban helyt kell állniuk, és szembe kell nézniük önmagukkal, titkaikkal, és természetesen Kronos-szal. Robert Kouba író és rendező alapjában véve a Terminátor filmek kevésbé brutális újráját próbálja a nézők torkán lenyomni, azonban ez borzasztóan nem sikerül. A női főszereplőt egy az egyben hívhatnák akár Katniss Everdeen-nek is, hiszen a hasonlóságuk elképesztő. A kis költségvetés és a történet összeszedett darabkái sem képesek maradandó nyomokat hagyni a nézőkben, hiszen a hasonló témájú alkotások köre elég nagy, és a nagyobb stúdiók munkái jóval látványosabbak. Közepes IMDb-s értékelése ellenére sem jó darab, John Cusack szereplése óriási csalódás. Értékelés: 0%

0for

A külföldi (The Foreigner) – Ngoc Minh Quan (Jackie Chan) egy idős kínai étterem-tulajdonos, aki kislányát éppen ruhapróbára viszi az iskolai bálra készülődve, amikor London belvárosában bomba robban, a merényletben a kislány életét veszti. A terrorakciót az IRA vállalja magára. Liam Hennessy (Pierce Brosnan) ír miniszterelnök-helyettes – korábbi IRA tag és a vezetőségük képviselője – éppen a brit–észak-ír helyzet normalizálásán fáradozik, amikor a merénylet megtörténik. Egyértelműnek tűnik, hogy a merénylő közülük való, és a felelősöket „házon belül” kell keresnie. Ugyanakkor Quan szintén a merénylők után folytat nyomozást és Hennessy segítségét kéri, hogy megtalálja azokat. Miután a miniszterelnök-helyettes elutasítja kérését, Quan különleges és szokatlan megoldáshoz folyamodik, hogy elérje célját és megtalálja lánya gyilkosait, valamint a felelősöket. A két főszereplő között macska-egér játék kezdődik a terroristák kézre kerítéséért, a felelősségvállalás és az igazság kiderítése érdekében. David Marconi forgatókönyve Stephen Leather A kínai című, 1992-es regénye alapján készült. Marconi számára nem idegen a politikai krimi/thriller műfaja, hiszen az 1998-as A közellenség Will Smith-szel a főszerepben szintén az ő kiváló munkájából készült. Martin Campbell rendező szintén ismert és elismert szakember, hiszen számos akciómozi elkészítését vállalta már magára, hiszen ő jegyzi többek között a Zorro-kalandokat és két James Bond-mozit is. A film igazi politikai thriller, amelyben érezhetően jelen van a feszültség, és a nyomás mindvégig érezhető. A tempó nem túl feszes, azonban sokoldalú és végül szépen csúcsosodik ki a végkifejletben. A szereplők jól alakítanak, Brosnan arrogáns figurája önmagáért beszél, Chan pedig meglepően karakteresen játssza a bosszúszomjas, ám mégis hallgatag és céltudatos karaktert, alakítása drámai, magával ragadó és hiteles. Az akciójelenetek jól koreografáltak, és nem válnak hiteltelenné azáltal, hogy egy idős embert szuperképességekkel ruházzanak fel. A külföldi határozottan jó film, kellően tartalmas és remek alakítást prezentál Chantól. Értékelés: 80%

0bh

Bullet Head – Stacy (Adrien Brody), Walker (John Malkovich) és Gage (Rory Culkin) éppen egy rosszul elsült rablás után menekülnek a hatóságok elől. Sofőrjük meghal, és kénytelenek egy elhagyatott raktárépületben meghúzni magukat napnyugtáig, amíg kapcsolatuk értük küld egy furgont, és a rendőrség is felhagy a keresésükkel. A raktár azonban korántsem elhagyatott, és a trió kénytelen szembenézni egy a rendőrségnél is komolyabb fenyegetéssel, valamint a raktárépület tulajdonosával (Antonio Banderas), ami miatt távozásuk gyakorlatilag ismételten ellehetetlenül. A filmet Paul Solet jegyzi íróként és rendezőként egyaránt. Zárt térbe helyezett, feszült szituációs játék, amelyben a lassabb tempó ellenére sem unatkozunk. A feszültséget kellő ütemben és részletekben kapjuk. Megismerhetjük a szereplők motivációit, sorsuk apróbb részleteit, amelyek ehhez a ponthoz vezetnek, mindkét „oldal” megkapja a kellő figyelmet és bemutatást, amennyire ez egy rövid, másfél órás produkcióba beleférhet. A trió karakteres, a párbeszédek kellemesek, az izgalom megfelelő szinten van jelen, tehát minden adott egy kellemes filmélményhez, amelyből az „érzelmi kapocs” sem hiányozhat. Bár ez utóbbi kiteljesedése meglehetősen egyszerű és formális. A történet nem kifejezetten kidolgozott, de a remek színészek miatt élvezetesnek mondható alkotás, akkor is, ha csak „rutinfeladatot” teljesítenek. Értékelés: 70%

0dhu

Ne tedd le (Don’t hang up) – Egy fiatal anyát éjjel felhívnak, miszerint behatoló van a házában, és a rendőrség éppen megrohamozni készül a lakást, a hívó azt kéri a nőtől, ne tegye le a kagylót. Az anya kétségbeesik, és önvédelmi fegyverét magához véve egyedül alvó kislánya szobája felé indul. Egy évvel később kiderül, hogy az egész hívás, nem volt más, mint szórakozás és telefonbetyárkodás néhány tinédzser részéről, akik „hőstettüket” büszkén osztják meg az internetes közönségükkel. Sam (Gregg Sulkin) és Brady (Garrett Clayton) éppen közösen nosztalgiáznak korábbi csínytevéseikről, illetve újabbat is kieszelnek, amikor váratlanul megcsörren a telefonjuk. Egy ismeretlen férfihang arra utasítja őket, vegyenek részt egy játékban, amely kísértetiesen hasonlít a sajátjukhoz, azonban következményekkel is jár, szóval a kulcsa a játéknak, hogy „ne tedd le” a telefont. A fiúk természetesen szórakoztatónak találják a hívót, azonban amikor váratlan videókat kapnak, és szeretteiket sem képesek elérni, valamint egy maszkos figura jelenik meg a házban, már kellően komolyan veszik a hívó kérését. A macska-egér játék kezdetét veszi, amely fordulatos és szórakoztató módon jut el a végkifejletig. Nem kifejezetten horrorfilmről beszélhetünk, inkább pszichothriller jelzővel lehetne illetni a látottakat. A jelenlegi tinihorror/thriller felhozatalt tekintve kellemesen szórakoztató darab, nem kihagyhatatlan, de az ezidőtájt népszerű szociális média témájú alkotások között ötletesnek és fogyaszthatónak nevezhető. A film Alexis Wajsbrot rendezői próbálkozása – Damien Mace társrendezővel –, aki látványtervezőként számos híres produkció elkészítésében vett részt pályafutása során. Értékelés: 60%

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *