4

Röviden: Rossz anyák karácsonya / Kolosszus / Barry Seal / A széf / Aki bújt, aki nem 3.

írta Minime

badmomschristmas

Rossz anyák karácsonya (Bad Moms Christmas) – Amy (Mila Kunis), Kiki (Kristen Bell) és Carla (Kathryn Hahn) visszatért. Ezúttal a karácsonyi ünnepek forgatagában találkozunk a „rossz anyákkal”. Megfelelési kényszerük és alkalmazkodó alkalmatlanságuk okán ezúttal is számos vicces szituációt produkálnak mind önállóan, mind pedig közösen. Azonban, hogy árnyaltabb legyen a kép, ezúttal megérkeznek a történetbe a nagymamák is (Christine Baranski, Cheryl Hines és Susan Sarandon), mint az anyák anyái, akik szintén fontos mozgatórugói lesznek a humorbombáknak. Van itt minden, amit az előző rész kapcsán már láthattunk. Prosztó poénkodás, érzelmes beszélgetések, megfelelési kényszer, vicces gyerekszáj. Egészen nyugodtan kijelenthető, hogy az első résznél megismert „receptet” újraalkotva megkaptuk ugyanazt a filmet némi extra adag fűszerrel. A színészek jól érzik magukat a szerepükben, a poénok nagyobb része találó és „ül” a néző rekeszizmain. A nagymamák feltűnése és jutalomjátéka jót tesz a történetnek, különösen a kiváló komikák miatt, akik rutinosan elbohóckodnak a filmben. A film semmi mást nem tartogat, csak amit már eddig is tudtunk és ismertünk. Amerikai mintára szabott, populáris poénok közé eltemetett „mélyebb” mondanivalót, ami meglepetésünkre, talán ha pillanatokig éri el az ingerküszöbünket a folyamatos viccelődés közepette. Ezúttal is a nézőkre bízzák a készítők (Scott Moore és Jon Lucas), hogy mennyire szeretnének azonosulni ezzel az értékrenddel és szemlélettel. Aki komolyan szeretné venni a film mondanivalóját, amit pár magasztos párbeszéd formájában tálalnak elénk az ismételten csalódni fog, aki viszont csak nevetni akar és élvezni az anyák és nagymamák közös bénázását és többnyire suttyó poénkodását, az a néző mindenképpen élvezni fogja. Vígjátéknak egészen jól sikerült folytatás, természetesen az előző részhez mérten. Értékelés: 70%.

Kolosszus (Colossal) – Gloria (Anne Hathaway) írónő, aki éppen alkotói és magánéleti válságban tengődik párhuzamosan, aminek megoldására, talán nem véletlenül egyre inkább elhatalmasodó alkoholproblémái sem nyújtanak elfogadhatónak tartható megoldást. Miután Tim (Dan Stevens) megunja barátnője teljesen értelmetlen életmódját és viselkedését, szakít Gloriával. Hősnőnk pedig nem tehet mást, mint a nagyváros forgatagát maga mögött hagyva, visszaköltözik régi otthonába, New Hampshire-be. Itt találkozik újra régi iskolatársával és barátjával, Oscarral (Jason Sudeikis), aki gyerekkoruk óta gyengéd érzelmeket táplál Gloria iránt. Mint hős megmentő, azonnal szíve hölgyének segítségére siet és felajánl számára egy pultos állást, a saját bárjában, amivel Gloria elindulhatna az újrakezdés és talpraállás rögös útján. Azonban ami a kecskére bízott káposzta esetében is, Gloria esetében is igazzá válik. Mivel alkohol iránti szenvedélyének ellenállni nem képes, így folyamatosan összetűzésbe és konfliktusokba keveredik Oscarral, valamint a barátaival és Timmel sem tud érdemben az újrakezdésről kompromisszumra jutni. Ami azonban még ettől is nagyobb problémát jelent, az az, hogy amikor Gloria ittasan a játszótér homokozójának környékén flangál, egy a mozgását és viselkedését tökéletesen imitáló „kaiju” jelenik meg Szöul városában. Miután Gloria rájön, hogy köze van a hatalmas pusztítást okozó „Kolosszus” megjelenéséhez és a világ másik felén zajló események irányítójává válik, ráébred arra, hogy eddigi felelősség nélküli életvitele nem vezet sehová, ráébred hogy változtatnia kell. Miközben érzelmi és hangulati hullámvasútján utazva Gloria lassan elindul a helyes életvitel irányába, szembekerül párjával, barátaival és Oscarral, akinek érzelmi kötődése korántsem olyan melengető, amilyennek elsőre tűnt. Nacho Vigalondo filmje humorral fűszerezett dráma, az életről, az elkövetett hibákról és azok következményeiről. Bár a történet és a vizualitás nem különösebben erős oldalai a mozinak, a színészek játéka kárpótolja a nézőt a film eme hiányosságai miatt. Hathaway és Sudeikis alakításai egyértelmű jutalomjátékok és elviszik a filmet a hátukon. Értékelés: 60%

Barry Seal – A beszállító (American Made) – Barry Seal (Tom Cruise) pilótaként dolgozik és próbálja eltartani családját, amikor a CIA felkeresi Monty Schafer ügynök (Domhnall Gleeson) révén és beszervezi felderítő pilótának a közép-amerikai térségbe. Seal anyagi gondjait megoldaná a feladat, ezért elvállalja azt. A későbbiekben immáron futárként és közvetítőként dolgozik a CIA és a panamai Noriega tábornok között. Egyik küldetése során azonban a Medellin kartell elkapja és beszervezi Seal-t az USÁ-ba irányuló drogkereskedelembe. A CIA fedezi Sealt, azonban a DEA (Kábítószerellenes Hatóság) nyomozást indít ellene. Nem sokkal később Seal immáron fegyvert szállít a CIA megbízásából a nicaraguai kontráknak, azonban mivel jobb üzletet lát a kartellben, a fegyvereket nekik szállítja le. Miután már kémkedés, drogkereskedelem és fegyvercsempészet miatt is érintetté válik számos amerikai hatóság nyomozásában, valamint a családja is életveszélybe kerül a kartell miatt, Seal kényszerű döntések elé kerül, amelyek nagyban befolyásolják további életét. Gary Spinelli forgatókönyve és Doug Liman rendező filmje, valós események alapján készült. Barry Seal története egy humorral fűszerezett dráma, amely kiválóan reprezentálja az amerikai külpolitikai érdeklődés irányultságát és beállítottságát a hidegháború ’70-80-as éveiben. A titkosszolgálatok személytelen és időnként erkölcstelen kényszereit a látókörükbe kerülő felhasználható és feláldozható életek kárára. Tom Cruise alakítása rendkívül erős, egyértelműen a film mozgatórugója és motorja. Bár a történet helyenként „lyukas” és „kusza”, a meggyőző alakítás feledteti a nézőkkel ezeket a hiányosságokat. Összességében egy életrajzi drámáról beszélhetünk, amely tipikusan amerikai történet, de kedvelhető, főleg a főszereplő játéka miatt. Értékelés: 60%

A széf (The Vault) – Egy bankrablás 1982-ben brutális vérfürdőbe torkollik és a bank porig ég. Az elkövető ismeretlen maszkos férfi, akit sosem találtak meg. Napjainkban három testvér, Leah (Francesca Eastwood), Vee (Taryn Manning) és Michael (Scott Haze) két társukkal közösen éppen ezt a bankot próbálja kirabolni. A túszejtés és a rablás is simán indul, ám ahogyan az lenni szokott, a számításaikba ezúttal is hiba csúszik. Valaki értesíti a rendőrséget és a rablók hamarosan csapdában találják magukat. A túszok élete és a menekülés a tét, mindössze 70.000 dolláros zsákmány ellenében. Ekkor azonban az igazgatóhelyettes (James Franco) felajánl egy lehetőséget a rablóknak. Hatmillió dollárt, ami a régi leégett bank széfjében hever érintetlenül, cserébe a túszok biztonságáért. A rablók nem hezitálnak sokáig, hiszen az összeg rendkívül csábító, ezért az alagsorban kinyitják a több mint 30 éve lezárt széfet. Azonban a zsákmány megszerzése közben és a széf kinyitásával szabadon engednek valamit, amire a legvadabb rémálmaikban sem számítottak. A rablás ezt követően macska-egér játékká válik, a rablók és valami félelmetes sötét entitás között. Dan Bush rendező filmjének alapvető koncepciója, kezdettől magában rejti a lehetőséget, hogy egy jó thrillert és/vagy horrort vigyen a vászonra. Azonban minden igyekezete ellenére is a film képtelen megfelelni a benne rejlő potenciál támasztotta elvárásoknak és kisstílű ijesztgetésekben valamint rejtélyesnek nevezhető apró fordulatokban leheli ki lelkét. A zárt térben játszódó, korlátozott karakterekkel dolgozó művek alapvető jegyein túl, korábbi hasonló produkciókat ismételve a történet szépen csendesen önmagába fullad. Franco rutinos, egyszerű játéka még így is kiemeli őt a többi szereplő közül. Értékelés: 50%.

Aki bújt, aki nem 3. (Jeepers Creepers 3.) – Egy kisköltségvetésű, ám ennek ellenére meglepően sikeres horrortrilógia egyelőre utolsó darabja. A 23 évente visszatérő szárnyas szörny legújabb felbukkanása és bukása. Színészi alakításoktól mentes, történetben hiányos, vérszegény, nézhetetlenül rossz film, némi gore-ral. Értékelés: 0%, nem ajánlott!

4 komment

  1. Sajnálom hogy így le lett húzva az aki bújt aki nem, első kettő, de főképpen az 1. Nagyon bejött

  2. Kolosszus: Nacho Vigalondora érdemes odafigyelni. Sudeikis is bizonyít a bunkóvá vált barát szerepében. Ugyan van üzenete a filmnek, de nálam nem ért el hatást. Üsse kavics, mert a film tetszett:) Furcsa, hogy egyáltalán párhuzamot vontak a Godzilla filmmel. Lehet, persze, de miért?:)

  3. Bevallom, én bírom Cruise-t és nem fogom a fejem, amikor meglátom a képét. A Barry Seal-től azért többet vártam a sok dicséret után. Valahogy nincs meg a hangulata. Cruise mintha kifjezetten élvezte volna a karakter eljátszását és egyes jelenetek határozottan élvezetesek, de összességében mégsem emlékezetes. 60-65 %
    A széfet nem tudtam végignézni.

  4. Az első Jeepers Creepers meglepően jó volt, a második valamivel gyengébb, de még úgy is bőven a léc felett volt. A harmadik ezekhez viszonyítva bizony egy nagy nulla.
    Viszont eszembe sem jutottak az előzmények a film alatt. Miért mutogatják nappal a lényt és miért nem izélgeti már a szemeket? Nem tudom, marhára lebambultam.D A színészi játék konkrétan röhejes, olykor kuncogtam is és nagyjából semmi pozitívumot nem tudok felhozni. Ennek ellenére mégsem tudom mondani, hogy álmosító lett volna. Talán azért, mert az elején bambán lesüllyedtem a film szintjére.)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *