7

Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)

írta Minime

0br20491

A kultikus eredetiről itt írtunk.

Az 1982-es első Szárnyas fejvadász Harrison Ford főszereplésével hamar kultikus mozivá vált. Ridley Scott rendezése, amelyben Philip. K. Dick 1968-as novelláját – Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? – adaptálta, idővel a sci-fi egyik alapművévé, a neo-noir tudományos fantasztikum úttörőjévé vált. Scott ezúttal csak producerként vállalt szerepet a folytatás elkészítésében, mégis érezhetően keze nyomát viseli magán a produkció. 35 évvel később megérkezett a sokszor beharangozott folytatás, illetve újragondolás, amely hasonlóképpen ám immáron tudatosan azzal a nem titkolt szándékkal készült, hogy a nemes előd nyomdokaiba lépjen, sőt esetleg túlszárnyalja azt. Az 1982-es film sokakban megosztó megítélésre talált. A sci-fi rajongók istenítették, míg mások a mai napig érthetetlenül csóválják a fejüket, miért is volt ez a film annyira egyedi. Nos, az akkori körülmények között egy nívós színészgárdával készült, morális kérdéseket feszegető, lassú tempójú, titokzatosnak is nevezhető filmet kaptunk, amely a lét kérdését helyezte egyfajta újszerű keretbe, szembeállítva az embereket a szintetikusan létrehozott replikánsokkal, és az élethez, a döntéshez való joggal. Harrison Ford, Rutger Hauer, Sean Young és Darryl Hannah mind emlékezetes alakításokkal örvendeztettek meg minket, és talán mondhatni, megszületett a filmmel a moralizáló sci-fi műfaja.

0br20492

Idén 35 év távlatából került bemutatásra a történet szempontjából 30 évvel később játszódó folytatás, amely az elődből merítve és a cselekmény nyitva hagyott kérdéseire választ keresve veszi fel a történet fonalát. K detektív (Ryan Gosling) Los Angeles városában nyomozóként, Joshi hadnagy (Robin Wright) beosztottjaként működő, új fejlesztésű replikánsként, a korábbi modellek felkutatására és likvidálására kiképzett szárnyas fejvadászként teljesít szolgálatot. Csendes, visszafogott magánéletét egy tömblakásban éli, ahol egyetlen szociális kapcsolatát a Wallace cég – az eredeti Tyrell cég jogutódja – által kifejlesztett holografikus barátnőjével, Joi-al (Ana de Armas) tartja fenn. Egyik küldetése során egy régi replikáns egység, Sapper Morton (Dave Bautista) farmjára érkezik, ahol a bizonyítékok összegyűjtése folyamán meglepő felfedezést tesz, ami egészében befolyásolhatja az emberiség és a replikánsok sorsát, valamint az életről kialakított korábbi elképzeléseket. Nyomozása során eljut elődjéhez, Rick Deckardhoz (Harrison Ford), akinek segítségével szeretné megtalálni a rejtély kulcsát, ugyanakkor szembekerül „teremtőjével”, Niander Wallace-szal (Jared Leto), illetve a cég érdekeit védelmező „embereivel”, például Luv-val (Sylvia Hoeks). A szembenálló érdekek és értelmi, érzelmi dilemmák sorozata pedig gördülékenyen vezet el egy morális szempontból „emberinek” nevezhető végkifejletig.

0br20493

Denis Villeneuve rendezése elődjének nyomdokain haladva lassú tempóban, időnként akciókkal felpörgetve simul a vászonra. A történet lépésről-lépésre haladva egyre többet fed fel a miszticizált titok részleteiről, miközben percről-percre a morális és erkölcsi oldalát is boncolgatja a felvetett problémának. Nem siet és nem válik kuszává, annak ellenére sem, hogy az elejtett célzásokkal kezdetben tudatosan félrevezetik, mintegy terelgetik a nézőt egy olyan felvetés irányába, ami később alapjaiban változtatja meg a történet alakulását. A forgatókönyvírók, Hampton Fencher és Michael Green okosan nem mindent megmutatva és kereteiből kibillentve akartak újat és élvezhetőt teremteni, hanem a meglévő alapok tudatos továbbfejlesztésével és kitágításával nyitottak új távlatokat a néző számára. A látványvilág megjelenítése remekül tükrözi egy szintetizálódó és „eldigitalizálódott” világ vonásait. Mind nagyban, mind kicsiben látványos, érzékletes és a technikai lehetőségek bevetésével éppen akkora változást mutat, ami a történetben eltelt 30 évhez éppen ideális. Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch dallamai Vangelis eredeti klasszikus filmzenéjét idézik, ami tovább emeli a látvány és a történet élményét. A 164 perces játékidő ellenére sem laposodik el a film, hiszen természeténél fakadóan és az előd nyomdokain haladva alapvetően lassabb történetvezetést prezentál.

0br20494

Ryan Gosling remek színész, ezt eddig is tudtuk, és ezúttal sem csalódunk. Mozdulataival és tekintetével játszik, él a vásznon, annak ellenére, hogy karaktere morózus, filozofikus tipizálása éppen ennek ellenkezőjét kellene, hogy sugallja. Életet visz a fejvadász karakterébe, amelyet emberi kíváncsiság, vágy és lelkiismeret szövevényes keverékével tölt fel. Harrison Ford, szintén legendához méltóan adja vissza Deckard idősebb, de felismerhető jellemvonásait, mintha valóban csupán a külleme öregedett volna meg, de a karakter ugyanaz maradt. Jared Leto mint Niander Wallace a teremtés és születés misztikus komplexistájaként, valamint a szintetizálás oligarchájaként kellően hiteles és életidegen ahhoz, hogy gátlástalansága átérződjön a vásznon, és ne váljon ripacskodássá, elkerüli a túlzó kliséket és szépen hozza a szerepét. Robin Wright egyszerű rutin feljebbvaló-karaktere nem tesz hozzá a színésznő eddigi palettájához olyan kimagasló alakítást, amire különösen oda kéne figyelnünk. Ana de Armas pedig egyszerűen nagyon vonzó és szép küllemet kölcsönös egy digitális, mesterségesen teremtett érző intelligenciához.

0br20495

Alapjában véve a Szárnyas fejvadász 2049 méltó folytatása korszakos elődjének, sőt azt hiszem, sok szempontból több is annál. Inkább illik rá a klasszikus kifejezés, mint az elődre, de tudjuk, ha a kezdet nem alapoz meg számára, akkor nem ilyen felhanggal került volna a mozikba. Önálló alkotásként szintén megállná a helyét, azonban folytatásként és újragondolásként is egészen kiváló. Nem hibátlan, de több mint amit a mostanság sablonszerűen legyártott folytatások adnak számunkra. Ez a film mély, értelmes, érzelmes, moralizál, erkölcsi értékrendet boncolgat és szórakoztatóan idéz meg egy olyan korábbi mozit, amelynek méltó és értékes utódjává is válik.

7 komment

  1. Sziasztok, ez lenne az év filmje? Nyilván nem egy pörgős fejvadász filmet vártam, de egy szerencsétlen vágóra azért maradhatott volna pénz. Mi az elborult tölgyfáért kellett minden egyes kis semmi jelenetet úgy elhúzni, hogy még Tarr Béla is megnyalja mind a 10 ujját? A történet kiszámítható, lapos. A látvány elment, de jó, mert itthon forgatták. Persze a szuper okos, szuper egyedi, a főgonosz saját, a franc tudja miért pityergős replikájának fogalma sincs arról, hogy egy átlagos replika mitől él vagy hal. Persze egy átlagos 86. Transformersben lázadna a tömeg, de itt minden butaság szuper leges legjobb a világon, annyira művészien, mesterkélten, idióta lépcsős helyszíneken forgatták a vak gonosz jeleneteit. Merték vaknak tenni a gonoszt, Oszkárt nekik! Annyira azért nem lett volta rossz film, ha mondjuk másfél óra elég lett volna neki, de így tényleg szánalom. Mondom ezt úgy, hogy nekem bejött a Blade runner. Még egyet kiemelnék… A kötelező szexjelenetet olyan aprólékosan előkészítették és felvezették, hogy arra már nem is maradr idő a két órában… Na szóval értem én, hogy mindenkinek szubjektív a véleménye, csak…

  2. Zseniális, magával ragadó hangulat és látvány, majd lemászott a vászonról, minden percét imádtam, úgy, hogy az eredetinek nem igazán vagyok fanja.

  3. Másodjára jobban bejött, mint elsőre. Bár igazság szerint az első is igazán kb. az ötödik nézésnél kezdett átjönni. 😀

    A története komplexebb, mint az elsőnek, de annak sokkal erősebb az audiovizuális varázsa. Azért Vangelis letett valami egyedit az asztalra. Mint ahogy Ridley Scottot se veri (verte) senki vizuális fantáziában. Kár hogy csak akkor tud maradanót alkotni, ha valaki ír neki normális forgatókönyvet. A történetíráshoz magától sajna segg hülye.
    Villeneuve rendezése sokkal ridegebb, és kevésbé egyedi atmoszfárájú, a látvány szürkébb, kevésbé gazdag, ami nem tesz jót a sokszori újranézhetőségnek. De azért természetesen toronymagasan veri a mai átlag blockbustereket. Meg is bukott anyagilag ahogy azt kell. 100 millánál többet nem szabadott volna rá költeni, ezt megmondtam volna nekik a perimer előtt is. Pedig megágyaztak a folytatásnak, amire kíváncsi is lennék. Akárhogy is, nagyon féltem, hogy szétcseszik az eredetit, de ez nagyjából méltó folytatásnak mondható.

  4. Nem laposodik el…? Oké, oké. De mégis valahol elkezd unalmassá válni. A színészek jók, a rendezés rendben van, csodálatos a látvány. Villeneuve szereti a lassú tempót, nincs ezzel semmi baj, csak fogjon meg. Nem kapott el, így másfél óra után azt hiszem már kissé untam. Értem én, hogy a direktor olyan melót adott ki a kezei közül, aminek minden jelenetét elemezni lehetne és ez tuti ad majd önszorgalmi melót egyeseknek, hogy hozzáfűzzenek további magyarázatokat a filmhez. De az Érkezés is ilyesféle volt, ami részemről túlértékelt.

  5. Még tavaly pótoltam: míves és átgondolt folytatás, tele jó ötletekkel. A beígért kataklizma után vagyunk, az ember/replikáns kérdést tovább boncolgatják (erős jelenkori áthallásokkal), kimért a tempó és a látvány frenetikus, az egész összességében mégis hideg. Lehet, hogy ez volt a cél: egy neo-noir után a teljes kiüresedettséget megmutatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *