4

Felezővonalon – Kút / Ernelláék Farkaséknál

írta Nikodémus

2016-10-kut-ernellaek-farkaseknal-1a

Kockázatos dolog napjainkban küldetéses művésznek lenni, s ha használnám e jelzőt, két alkotónk bizonyára tiltakozna, noha egyaránt úgy nyilatkoztak, legfrissebb, szeptember végén bemutatott filmjeikkel egyfajta korképet szeretnének adni az elgondolkodtatás szándékával. Gigor Attila és Hajdu Szabolcs nem beszélt mellé: mind a Kút, mind a Karlovy Vary Filmfesztiválon fődíjat nyert Ernelláék Farkaséknál felkavaró látlelet a jelenkori Magyarországról.

2016-10-kut-ernellaek-farkaseknal-2

Kettejük közül előbbi az élesebb hangvételű, szaggatottabb alkotás: már a kezdőjelenet anekdotája jelzi, tarantinós szabadszájúságra számíthatunk az elkövetkezendő bő másfél órában. A vulgaritás azonban itt eszköz a jellemábrázoláshoz: a kelet-nyugat közötti senkiföldjén árválkodó kútnál ragadt furgon utasai vakon sodródó figurák, akik képtelenek tisztába jönni saját szándékaikkal. Tökéletes karakterek egy rejtett evangéliumi történethez. Laci (Jankovics Péter) rezignáltan apa után kutat, ám szerelmet talál, Marcsi (Kurta Niké) a folytonos színlelésből próbál kitörni, István (Kovács Zsolt) életének utolsó szalmaszálába kapaszkodik kétségbeesetten, Dzsoni (László Zsolt) pedig arra ügyel, hogy az üzlet minden fennakadás ellenére zavartalanul folyjon tovább. Utóbbi a romeltakarítás közben elszavalja Jézus és a szamáriai asszony történetét, az igazi fabulát azonban Zoli, a mozgássérült kutasfiú (Tzafetás Roland) szolgáltatja, aki szelíd türelemmel meséli sztoriját két srácról és egy kutyáról. Ahogy az egy virtuóz filmnyelvi érzékkel magyarított gengszter-westernhez illik, bekövetkezik a tragikus hiba, és eljő a brutális leszámolás ideje, katarzist azonban csak az utolsó jelenet kínál: fájdalmas elválások helyett végre egy valódi találkozásnak vagyunk tanúi. Evangéliumi pillanat – annyi kín után.

2016-10-kut-ernellaek-farkaseknal-3

Sokkal áttörtebben, s ezáltal földhözragadtabban fogalmaz Hajdu, amikor a saját maga írta színdarabból intim kamaradrámát forgat. Először is egészen odaadja magát nekünk, nézőknek: szereplőtársai önnön családja, díszlete a saját lakása, témája pedig a negyvenes házasok életközepi válsága. Az intimitás ilyen magas foka szinte már minket hoz zavarba: a megrendítően életszerű dialógusok, az el nem spórolt fájdalmas szituációk túl közel jönnek hozzánk, úgy érezzük, mindez egyszerűen nem tartozik ránk. Szándékolatlanul bántó mondatok koppannak, tétova tekintetek pásztáznak, elharapott megjegyzések mérgeznek: a Skóciából a kertek alatt hazasompolygó família a húg családjánál húzza meg magát, ám a kényszerű együttlét csakhamar terhessé válik a felek számára. Az alkotók kimagasló tehetségének bizonyítéka, hogy a történet látszólagos banalitását megragadva kivételes gördülékenységgel, mesterkélt nagyjelenetek nélkül tudják ábrázolni a gyermeknevelés súlyos dilemmáit, a közép-európai folytonos „túlélés” technikáiba belefáradt lélek-tompaságot, az ifjúkori álmok csöndes átértékelését vagy a mindennapi robot fásultságát. Tiszta pillanat alig akad, ám mi, a felnőttek ekkor is elszalasztjuk az esélyt: mielőtt a gyerek még egy „miérttel” továbbkérdezne, leintjük, s miközben rögtönzött színielőadásával nyitogatná fantáziánkat, telefonunkkal babrálunk. A mitikus nagyapára várva pedig mindannyian újra színlelni kezdünk.

Rossz döntések, keserű megbánások és folytatódó folytathatatlanság – Gigor Attila és Hajdu Szabolcs filmje nem csupán első látásra, sokadik meggondolásra is kegyetlenül éles tükröt tart nézőjének. Rólunk mesél, életük felezővonalán tántorgó önáltatókról. Ráébredünk-e önmagunkra? Kegyelmi pillanat lenne.

(Megjelent: Új Ember, 2016. október)


4 komment

  1. Hát nem értek egyet a Kútról írtakkal, egymásra halmozott történetek, nagy karakterépítés, de az egész súlytalan és érdektelen, kínos pillanatokkal. A végére kicsit érdekessé válik, feszültséget teremt, amit a világ legkínosabban zárójelene szépen elront nekünk…

  2. Na, a Kút első percei után semmi jóra nem számítottam, valahogy túlságosan is unalmas, meg érdektelen volt az egész. Nem volt az igazi. De csak nem hagytam félbe és kellemesen csalódtam. Megláttam a karaktereket, na ezekkel vajon hogyan adják el a másfél órát? Aztán, na, csak sikerült. Tetszett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *