0

Újabb előzetes a Billy Lynn’s Long Halftime Walk drámához

billylynnAng Lee 120 fps-ben forgatott filmjétől sokat vár a stúdió. Kasszasiker, díjak, miegymás. Azonban egyáltalán nem biztos, hogy komoly esélyei a háborús drámának, legalábbis az eddigi vélemények eléggé megosztóak. Az imdb-n 6,7-es átlaggal bír, bár csak 155 szavazat után, viszont a kritikák sem igazán erősek.

Ben Fountain játssza azt a katonát, akit győzelmi körútra visznek, miután visszatér az iraki háborúból. Hálaadáskor egy ünnepi meccsen is meg kell jelennie, itt a visszaemlékezései során tudhatjuk meg, hogy mi történt a harcmezőn. Olvasd tovább

2

2018-ban érkezik a Piszkos Fred közbelép animációs film

piszkosfredRejtő Jenő sok kiváló könyvet írt, rengeteg remek karaktert talált ki. Alaposan fel kell kötnie a gatyáját annak, aki valamelyik regényét megpróbálja adaptálni. Hiszen ami a lapokon működik és megnevettet, az nem biztos, hogy működne egy filmben. Nem hiába, hogy kevesen próbálkoztak. Viszont hamarosan érkezik egy animációs film, amelyben Fülig Jimmy lesz a főhős.

“A fergeteges humorú, sodró lendületű történet egzotikus szigeteken és San Franciscóban játszódik. Történetünk a nagy gazdasági világválság után kezdődik, ez az a korszak, amikor minden megtörténhetett és meg is történt… Fülig Jimmy kicsit naív, de tapasztalt tengerész, aki messze földön híres hatalmas pofonjairól, tagja lesz a fiatal, léha életet élő milliárdos, Theo expedíciójának. Már az indulásnál óriási bajba kerülnek, ám ekkor lép színre a hírhedt Piszkos Fred, akitől mindenki retteg, de most Quebrát, a mexikói gengsztert kell elkapnia, és ennek, illetve a remélt pénzjutalom érdekében mindent és mindenkit hajlandó beáldozni. Theo hajóján feltűnik Quebra szigetéről megszökött, gyönyörű Manuéla és ekkor megpecsételődik Theo sorsa.” Olvasd tovább

1

A God Particle tulajdonképpen a Cloverfield 3

abramsMiután kijött a Cloverfield egy ideig beszéltek a folytatásról, majd idővel el is feledkezhettünk, hogy voltak efféle törekvések. Majd hirtelen a The Cellar thrillert a sci-fi vérrokonaként kezdték emlegetni. J.J. Abrams szeret titkolózni, ő inkább annak a híve, hogy minél kevesebbet mutassanak az előzetesek. És talán sokakat sikerült meglepnie, amikor kiderült, hogy a The Cellar hivatalos címe a 10 Cloverfield Lane lett.

Abrams most éppen a Julius Onah rendezésében készült God Particle utómunkálatait felügyeli. Néhány órával ezelőtt lehullt a lepel: a film a franchise harmadik darabja lesz. A történet szerint egy űrállomáson amerikai asztronauták megdöbbentő felfedezésre jönnek rá, alapjaiban változtatja meg a világról alkotott nézetüket.

A bemutató 2017 február 24-én esedékes, tehát lassacskán már kijöhetne az előzetes is. Állítólag ma tartanak egy prezentációt újságíróknak New Yorkban, majd november 2-án Los Angelesben.

Hozzá kell tenni, hogy a The Wrap információi szerint Abrams további alacsony költségvetésű filmeket tervez, amelyek mind részesei lennének a Cloverfield univerzumnak. Minden évben szeretne kihozni egy újabb részt.

1

Csak 2019-ben jön a Toy Story 4

toystory444Korábban már volt róla szó, hogy a Pixar elkészíti a Toy Story 4-et és A hihetetlen család 2-t (The Incredibles). Bejelentették, hogy mikor szeretnék bemutatni az animációs filmeket, de pár órával ezelőtt kiderült, hogy történt a menetrendben némi változás.

A hihetetlen család 2019 júniusában tért volna vissza, de eléggé jól haladnak vele, szóval nem kell ennyit várni rájuk. 2018 június 15-én műsorra tudják tűzni. Ennek következtében a Toy Story 4. felvonása átkerült 2019-re, méghozzá június 21-re.

Elképzelhető, hogy megakadtak az ötletelés során Woody és Buzz következő kalandja kapcsán és mivel nem akarták elsietni, úgy gondolták jobb, ha tolnak bemutatón. Elviekben egy love story-t fogunk látni, Woody megpróbálja megtalálni elveszett szerelmét, Bo-Peepet.