Romantika terén újat nem tudnak (vagy esetleg nem akarnak) mutatni, így mindig a jól bejáratott panelekhez nyúlnak vissza. De szinte az is biztos, hogy akik erre a műfajra váltanak jegyet nem akarnak műjfat megreformáló filmet látni. Így az elsőfilmes Thea Sharrock-től sem várjuk, hogy meg fog döbbenteni, bár azért ettől függetlenül előfordulhat, hogy egyesek előkapják zsebkendőiket.
Will (Sam Clafin) balesetet szenved, nyaktól lefelé béna, amit érthetően nehezen visel és éppen ezért nem is viselkedik az emberekkel szívélyesen. Szülei ápolónőt keresnek mellé, Lou (Emila Clarke) jelentkezik is az állásra, hiszen égetően szüksége van a pénzre. Clarke Daenerys és Sarah Connor után teljesen más karaktert játszik. Bájos, aranyos, folyamatosan ráncolja a szemöldökét, öltözködése is kicsit vicces és olykor hülyeségeket beszél. Clafin viszont inkább szomorkás, sokszor nyers szépfiú, aki olykor el tudja engedni magát. Illenek egymáshoz, a casting rendkívül jól sikerült.
Leginkább kettejükre fókuszál a rendező, a mellékkarakterek mindegyike kedves, konfliktuskerülő és megértő, ami néha már kicsit túl sok is. Eléggé gördülékenyen halad előre a történet, Clarke és Clafin nagyon is jól mutatnak egymás mellett, bár azért kicsit furcsa, hogy mintegy varázsütésre (oké, egy feliratos film megtekintése után, ami akár felfogható az amerikai ízlés kifigurázásnak is) már abba is hagyja a morgolódást. Így aztán jöhet a könnyebb hangvétel és a humorosabb helyzetek, hogy aztán ismét dráma és a szomorúság kerüljön az előtérbe. Lehet mosolyogni és vannak bús pillanatok, egészen ügyesen adagolja a direktornő. Nyugodtan rásüthető, hogy az év legjobb romantikus filmje, bár azért a felhozatal nem volt túl erős. 75 % Olvasd tovább