1

2017 őszén jön a következő Cloverfield film

cloverfield111Néhány hete kiderült, hogy a God Particle sci-finek köze lesz a Cloverfieldhez. Február 24-én érkezett volna a film, azonban a Paramount kivette a bemutatók közül. Miért? Jó kérdés. Még úgy két és fél hónap volt hátra a premierig, de eddig egyetlen posztert vagy előzetest nem kaptunk.

Viszont a stúdió bejelentette, hogy 2017 október 27-én jön Cloverfield Movie (IMAX) címen futó projekt. Részleteket nem tudni, ám még az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak elvetették a God Particle címet és most egyelőre nincs konkrét elnevezése.

Julius Onah dirigálta a God Particle filmet, David Oyelowo, Gugu Mbatha-Raw, Chris O’Dowd, Daniel Bruhl, Zhang Ziyi és Elizabeth Debicki asztronautákat alakítanak, egy űrállomáson tartózkodnak és egy kísérlet után a Föld eltűnik, kis idővel később pedig feltűnik egy űrhajó.

1

A God Particle tulajdonképpen a Cloverfield 3

abramsMiután kijött a Cloverfield egy ideig beszéltek a folytatásról, majd idővel el is feledkezhettünk, hogy voltak efféle törekvések. Majd hirtelen a The Cellar thrillert a sci-fi vérrokonaként kezdték emlegetni. J.J. Abrams szeret titkolózni, ő inkább annak a híve, hogy minél kevesebbet mutassanak az előzetesek. És talán sokakat sikerült meglepnie, amikor kiderült, hogy a The Cellar hivatalos címe a 10 Cloverfield Lane lett.

Abrams most éppen a Julius Onah rendezésében készült God Particle utómunkálatait felügyeli. Néhány órával ezelőtt lehullt a lepel: a film a franchise harmadik darabja lesz. A történet szerint egy űrállomáson amerikai asztronauták megdöbbentő felfedezésre jönnek rá, alapjaiban változtatja meg a világról alkotott nézetüket.

A bemutató 2017 február 24-én esedékes, tehát lassacskán már kijöhetne az előzetes is. Állítólag ma tartanak egy prezentációt újságíróknak New Yorkban, majd november 2-án Los Angelesben.

Hozzá kell tenni, hogy a The Wrap információi szerint Abrams további alacsony költségvetésű filmeket tervez, amelyek mind részesei lennének a Cloverfield univerzumnak. Minden évben szeretne kihozni egy újabb részt.

3

10 Cloverfield Lane tv spot

cloverfieldlaneJ.J. Abrams szeret titkolózni. És jó néhányunkat meglepett, amikor kiderült, hogy a Valencia címen futó thrillernek tulajdonképpen köze van a Cloverfieldhez. Mary Elizabeth Winstead egy autóbaleset után furcsa helyen tér magához. A pincében John Goodman csak annyit mond neki, hogy most nem biztonságos odakinn, hiszen vegyitámadás történt. De a nőnek kétségei támadnak és menekülni akar.

Nem kell már olyan sokat várni a filmre. Illetve az amerikaikhoz képest mi pár héttel később láthatjuk. Odaát március 11-én, itthon március 31-től vetítik. Olvasd tovább

4

10 Cloverfield Lane előzetes – Itt a Cloverfield vérrokona

cloverfield111Manapság Hollywoodban jó előre szeretik ellőni az előzetesekben a fordulatokat, olykor a bemutató előtt a különféle tv spotokkal, jelenetekkel és egyéb videókkal olyan érzést keltenek, mintha már a fél filmet közzétették volna. J.J. Abrams viszont szeret titkolózni. Keveset mutat és eléri, hogy egyre nagyobb figyelmet kapjon a produkció. Így volt ez a Cloverfield esetében is, ahol szintén visszafogottan zajlott a marketing és nem sokat mutogattak a városromboló szörny garázdálkodásából.

Ma mindenki felkapta a fejét, hiszen A 13 óra (Bengázi titkos katonái (13 Hours The Secret Soldiers of Benghazi) Michael Bay filmje előtt vetítik a 10 Cloverfield Lane előzetesét. Az emberek találgatnak, hogy akkor most miről is van szó? Abrams titkon megcsinálta a Cloverfield folytatását? Vagy egyáltalán van hozzá köze? Mellesleg eredetileg Valencia cím alatt futott a projekt, miért nevezték át? Olvasd tovább

1

Lehetséges, hogy lesz Alias film és a Cloverfield 2 sincs elfelejtve

J.J. Abrams nagyon elfoglalt, épp, hogy túl van a Sötétségben – Star Trek munkálatain, de már bele kellett vetnie magát a Star Wars előkészületeibe. A rendezővel nemrég a Playboy készített interjút, megkérdezték Abramstől, hogy esetleg várható-e, hogy az Alias sorozat a moziban folytatódjon. A Jennifer Garner főszereplésével futott, 5 évadot megélt akciószéria 2006-ban fejezte be pályafutását, olykor-olykor felhozzák, hogy esetleg jön majd egy mozifilm is.

“Beszélünk róla. Hajlok rá, hogy elkészülhessen a film, de csak a megfelelő időben és körülmények között.” – mondta Abrams

A Cloverfield bemutatása után szó volt a folytatásról, de idáig nem történt nagyobb előrelépés az ügyben. “Gondolkodtam már rajta, hogy nem kellene megcsinálni, viszont volt néhány találkozó, ahol felmerült néhány klassz ötlet. Mindenesetre előbb látni szeretném A tűzgyűrűt. Talán inspirálólag fog hatni,  ha látok néhány nagy szörnyet dübörögni a vásznakon.” – fűzte a témához a rendező-producer.

2

Nsane fikáz rovat: Cloverfield, avagy spóroljuk meg a cameramant!

Van egy filmnézési szokásom. Ha az első 5 perc nem fog meg, nem nézem tovább a filmet. Ennyi idő ugyanis untig elég kell legyen, hogy valakit megöljenek, megerőszakoljanak, lezuhanjon egy űrhajó vagy bármi. Persze vannak kivételek. Ilyen kivétel volt a Cloverfield is, amit annyira dicsért néhány ismerősöm, hogy továbbnéztem.

Olvasd tovább