Manapság Hollywoodban jó előre szeretik ellőni az előzetesekben a fordulatokat, olykor a bemutató előtt a különféle tv spotokkal, jelenetekkel és egyéb videókkal olyan érzést keltenek, mintha már a fél filmet közzétették volna. J.J. Abrams viszont szeret titkolózni. Keveset mutat és eléri, hogy egyre nagyobb figyelmet kapjon a produkció. Így volt ez a Cloverfield esetében is, ahol szintén visszafogottan zajlott a marketing és nem sokat mutogattak a városromboló szörny garázdálkodásából.
Ma mindenki felkapta a fejét, hiszen A 13 óra (Bengázi titkos katonái (13 Hours The Secret Soldiers of Benghazi) Michael Bay filmje előtt vetítik a 10 Cloverfield Lane előzetesét. Az emberek találgatnak, hogy akkor most miről is van szó? Abrams titkon megcsinálta a Cloverfield folytatását? Vagy egyáltalán van hozzá köze? Mellesleg eredetileg Valencia cím alatt futott a projekt, miért nevezték át?
A Collider oldal érdeklődött a stúdiónál, jött is a válasz, méghozzá Abramstől. Ebből kiderül, hogy ezt a címet már régen kitalálták és elhatározták, hogy a film a Cloverfield vérrokona lesz. Szépen kidolgoztak mindent és titkokban is tartották. Tehát úgy tűnik, hogy Abramsnek sikerült olyan embereket verbuválnia maga köré, akikben teljesen megbízhat és nem kotyognak ki semmit.
A sztori szerint Mary Elizabeth Winstead egy autóbaleset után egy pincében tér magához. John Goodman játssza azt az alakot, aki szintén ebben a helyiségben tartózkodik és állítása szerint nukleáris támadás érte és nem tanácsos kimenni. A rendező Dan Trachtenberg, aki a Portal: No Escape rövidfilmmel hívta fel magára a figyelmet.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Hát ha ezt úgy fogják kamerázni mint a Cloverfieldet, akkor inkább el se készüljön! Én emlékszem a Cloverfieldre, hiába volt nagyon vonzó a története, a borzalmas kamerakezelés és rángatózás élvezhetetlenné és borzalmassá tette. Ha már repetáznak belőle, remélem kétszer nem követik el ugyanazt a hibát.
Egyébként ez a Cloverfield Lane nálunk mozikba fog kerülni, Koimbra?
Dehogynem, készüljön csak.:) Az egyik legjobb ákldokumentumfilm jellegű alkotás volt. Egyébként meg szoktak nézni az előzeteseket? Jobban tennéd, láthatnád, hogy nem olyan found footage stílusú lesz.
Tuti mozikba fog kerülni.
Ha ez nem kamu akkor nagyon nagy respect h így titokban tudta tartani, nagyon várós
első ránézésre a fele játékidő a benti élettel és meneküléssel, terrorral fog telni,és talán kapunk az arcunkba egy sötétben tomboló nagy szörnyet… az ajtók meg nyilván a paraziták ellen vannak…. egyébként kizárt,hogy ne szedték volna le napalmmal a főszörnyet…