2

Erősen csökkent az Oscar nézettsége

rockA Nielsen cég közzétette, hogy az ABC csatornán mennyien követték az Oscar ceremóniát az Államokban. Az adatok szerint 34,3 millióan látták az átadót, amely 8 %-kal elmarad a tavalyihoz képest. Utoljára 2008-ban volt ennyire alacsony ez a szám. 2015-ben 37,3 millióan, míg 2014 és 2013-ban több, mint 40 millióan ültek le megnéznie a show-t.

Persze az aktivisták és az Oscar So White kampány szószólói máris hangot adtak örömüknek. Bizonyára lesz néhány elemzés, amely foglalkozni fog a nézettség csökkenéssel, de azért biztos, hogy a bojkottnak is sok köze lesz a dologhoz. Csak be kellett volna erőltetnie a Star Wars-t néhány főbb kategóriába, talán hozott volna egy-két millió plusz nézőt.

0

Louder Than Bombs előzetes

louderJoachim Trier első angol nyelvű filmjére Jesse Eisenberg, Gabriel Byrne, Isabelle Huppert, David Strathairn és Amy Ryan írt alá. Isabelle Reed (Huppert) háborús fotós, aki hirtelen meghal, férje és két fia próbál megbirkózni hiányával. A visszatekintésekből megtudjuk, hogy milyen is volt a nő, a jelenben pedig a családtagok másképpen próbálnak túllépni gyászukon. Gene (Byrne), a férj éppen új romantikus kapcsolatba bonyolódna és próbálná megértetné magát a játékok világába menekülő tini fiával, de e közben felfedezi, hogy neje titkokat is rejtegetett. Jonah (Eisenberg), a felnőtt fiú anyja fotóinak archiválásával törődik és magánéletével mit sem törődik. Olvasd tovább

0

A Fox kitűzött pár bemutatót és tologatott a premierdátumokon

gambitA Fox stúdió elővette a naptárat és alakított kicsit a bemutatók időpontján. Először úgy döntöttek, hogy Gambit mégsem fog idén bemutatkozni. A mutáns október 7-én tette volna tiszteletét a vásznakon, de a forgatás még el sem indult, gyakorlatilag teljességgel lehetetlen lett volna, hogy leszállítsák időre a produkciót.

Viszont 2017. október 6-ra és 2018. január 12-re letűzte a stúdió a Marvel logót. A címek nem ismertek, de biztosra vehető, hogy az X-Men univerzumhoz lesz köze. Talán a következő folytatás? Vagy valamelyik karakter kap bizonyítási lehetőséget különálló filmben? Esetleg a Deadpool 2-ről van szó? Mindenesetre az előbbi Andy Serkis rendezésével, a The Jungle Book: Origins-szel néz szembe ebben az időpontban, utóbbi pedig a Szárnyas fejvadász 2-vel (Blade Runner 2) és a Sherlock Gnomes-szal mérheti össze erejét.

Mivel a Fox nem szeretne magával versenyezni, így az október 6-ai napon várakozó Alien: Covenant bemutatóján is változtatott. Méghozzá előrébb hozta két hónappal, így jövő év augusztus 4-től válthatnak rá jegyet az amerikaiak. A Shane Black nevével fémjelzett The Predator 2018. március 2-án várható.

Tim Burton következő filmje szeptember 30-án debütált volna, de a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit (Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children) inkább karácsonykor küldik a mozikba.

Az animációs Ferdinand 2017. április 7-ről július 21-re költözött, a Miért pont Ő? (Why Him) vígjáték pedig 2016 novemberéről karácsonyra kerül. A The Mountain Between Us romantikus dráma jövő év február 10-én mutatkozott volna be, a stúdió kivette erről a napról, de még nem helyezte át sehova.

3

Tippeljünk – Ki nyer az Oscaron?

revenantkep3Először talán érdemes áttekinteni, hogy a díjszezonban miket díjaztak: Az Amerikai Írók Céhe, Annie Awards, SAG – színészek szakszervezete,  Sundance Amerikai Producerek Céhe, Golden Globe, BAFTA, Indie Spirit Award.

Hajnalban átadják az Oscar-díjakat. Személy szerint nem kelek fel, hogy végignézzem az átadót, de remélem, hogy ezúttal egy igen jó műsort dobnak össze a készítők. Minden évben szó esik a nézettségről, tavaly eléggé alacsony volt ez a szám. És idén? Tény, hogy nem tett jót, hogy egyeseknek nem tetszik, hogy a főbb jelöltek között nem akad fekete, de szerintem nem ezen áll vagy bukik a dolog. Talán ha a Star Wars: Az ébredő Erőt betették volna a legjobb film kategóriába. Nyilván esélye sem lenne nyerni, de ha az Avatar anno befért és a Mad Max: A harag útja ott van a csoportban, akkor J.J. Abrams művét is lehetett volna jelölni, afféle étvágygerjesztőként, közönségcsalogatóként Nyilván az „Oscart DiCaprionak” kampány nem maradhatott ki, de mintha A Wall Street farkasa után több lett volna a mém és a „szurkolótábor” hangja is erősebb lett volna. Véleményem szerint nem lesz igazán erős a nézettség.

És vajon ki fog nyerni? Hamarosan kiderül, de megpróbálom megtippelni és kérlek titeket, hogy Ti is írjátok le véleményeteket. Sajnos idén sem sikerült minden jelölt filmet megnézni, kimaradt a Trumbo és a Joy, de remélhetőleg mihamarabb tudom pótolni.

Olvasd tovább

3

Top 5 sportfilm, ahol a vesztesek a nyerők

eddietheeagleA héten mutatták be az Eddie, a sas sportfilmet, amely Eddie Edwards síugróról szól. A szemüveges férfi az 1988-as téli olimpián indult és tökutolsó lett, a legrosszabb eredményt produkálta. Ennek ellenére mégsem igazi lúzerként tekint rá a világ. Megküzdött azért, hogy részt vehessen az eseményen, habár elbukott, de mégis a közönség kedvence lett. Akadt a filmtörténelem során néhány sportoló vagy csapat, akik az oddsok ellenére eltökélten próbáltak bizonyítani. Rengetegen drukkoltak nekik és a nagy álom csupán álom marad számukra, de a nézők nagy része mégis szorított és szurkolt nekik. Nézzünk egy top 5 összedobott összeállítást.

Minden idők egyik legjobb bokszfilmjében alig hitt valaki. Megérdemelt volt a megasiker és egyúttal Sylvester Stallone is ismertté vált. Apollo Creed nehézsúlyú bajnok egy amatőrrel méri össze az erejét, maga Rocky is meglepődik, hogy éppen rá esik a választás. De ha már így alakult, belead-apait anyait a felkészülésbe. Habár a végén alul marad, de az Olasz Csődőr nevét mindenki megismeri. Olvasd tovább

5

Box Office: Az év első nagy megabuktája

godsofÉszak-Amerikai box office:
Új bemutatók

Itt is van a Viharlovagok után a következő súlyos bukta, csak ezúttal még komolyabb égésről van szó. Az Egyiptom istenei (Gods of Egypt) 140 millió dollárt emésztett fel (plusz marketing), de csupán 14 millió dollárt tudott összeszedni első hétvégéjén. Nem valószínű, hogy később esetleg mérsékelt csökkenéseket fog produkálni, hiszen a nézők és a kritikusok véleménye szerint is rettenetesen rossz lett Alex Proyas rendezése. Nem valószínű, hogy más időpontban szerencsésebb lett volna a bemutató, a Lionsgate így is egy kevésbé mozgalmas hétvégét nézett ki. Eredetileg két héttel ezelőtt akarták mozikba küldeni, de a Deadpool és a Zoolander 2 miatt inkább április 8-ra csúsztatták a premiert, de az IMAX vásznakat ekkor még bizonyára a Batman v Superman birtokolta volna. Olvasd tovább

0

Stb…

0fisa

Indie Spirit Awards nyertesek.

Tommy Flanagan is benne lesz A galaxis őrzői 2-ben, Yondu csapatát fogja erősíteni.

Sam Raimi rendezi a World War III-t, amely George Friedman The Next 100 Years: A Forecast for the 21st Century könyvéből készül.

J.J. Abrams elhintette, hogy lehetséges, hogy lesz Cloverfield folytatás és azt is hozzátette, hogy a 10 Cloverfield Lane nem igazán nevezhető második résznek.

Tom McCarthy a Netflixnek készíti a 13 Reasons Why sorozatot, amely az itthon is megjelent 13 okom volt regény alapján formálódik.

Bill Paxton lesz a rossz zsaru a Kiképzés sorozatban.

A Szellemirtók rebootban ugyan cameozik a régi csapat, de biztos, hogy együtt nem lesznek láthatóak. Olvasd tovább

0

A 36. Arany Málna díjazottjai – 2015 legrosszabbjai

fiftyshadesMegszokott, hogy az Oscar előtt kiosztják az Arany Málnát, vagyis díjazzák az előző év legrosszabbjait. A legrosszabb produkció kapcsán úgy tűnik, hogy nem tudtak dűlőre jutni, hogy a Fantasztikus négyes vagy A szürke ötven árnyalata érdemelje ki az “elismerést”, így inkább mindkettő megkapta a magáét. És alaposan megszórták a képregény- és könyvadaptációt, ezúttal valószínűleg mindenki egyet fog érteni a döntésekkel.  Egyúttal Sylvester Stallone végre nem egy “legrosszabb” kategóriában indult, az akciósztárt ugyanis a Málnán előszeretettel szokták nominálni, viszont tavaly úgy látták, hogy remek alakítást nyújtott a Creedben. Olvasd tovább

0

Billy Crudup az Alien: Covenant fedélzetén

crudupLehet, hogy a Prometheus nem volt 2012 legjobb filmje, de tény, hogy az év legvitatottabb alkotása volt. Csak jót tesz egy produkciónak marketing szempontjából, ha sok-sok hónapon a köztudatban van, mert folyamatosan beszélnek róla, kritizálják, boncolgatják. Szinte biztosra vehető, hogy a folytatást is ugyanilyen figyelem fogja kísérni, hiszen eleinte még arról volt szó, hogy az Alienhez kevés köze lesz, most pedig már Alien: Covenant címen fut. Illetve az előző film főszereplője, Noomi Rapace kimarad, ami szintén fel fog vetni pár kérdést.

Ridley Scott hamarosan belevág a forgatásba, lassan befejeződik a szereposztás. Most éppen Billy Crudup lépdelhetett fel a fedélzetre, aki a történet szempontjából kulcsfontosságú karaktert fog életre kelteni. A részletek sajnos nem ismertek, annyi pedig egyelőre kevés, hogy a Covenant űrhajó legénységéhez fog tartozni. Rajta kívül  Jussie Smollett, Amy Seimetz, Carmen Ejogo és Callie Hernandez csatlakozott a színészgárdához.