Elhunyt Andrzej Wajda

2016. október 9-én, 90 évesen elhunyt a kortárs lengyel filmművészet legnagyobb klasszikusa, Andrzej Wajda filmrendező.

Az 1926. március 6-án a lengyelországi Suwałki-ban született Wajda életének első éveit azon a helyőrségen töltötte, ahol katonatiszt édesapja szolgált. Visszatekintve, olyannak írta le a gyerekkorát, mintha a 19. században nevelkedett volna, „télen síelni mentünk, olyan volt, mintha egy John Ford-film egyik jelenete lett volna.” Aztán 1939-ben kitört a második világháború, és az addigi elszigeteltség után a külvilág könyörtelen rátörte az ajtót Wajdára. Katonatiszt édesapját 1940-ben a szovjetek kivégezték, majd jelöletlen tömegsírban hantolták el Katyń mellett. Több filmje főszereplőjére, a Csatorna föld alá menekült felkelőire, a Hamu és gyémánt lelőtt Maciekjára és a Tájkép csata után koncentrációs táborban raboskodó Tadeuszára is úgy gondolt, mint akiknek a tragikus sorsában kis híján ő is osztozott.

1939-1945 között titkos gimnáziumban tanult, majd rövid ideig egy magánfőiskolán, ezzel egyidőben dolgozott raktárosként, hordárként, bognárként, lakatosként és műszaki rajzolóként. Festőművésznek készült. 1942-től katonaként harcolt Lengyelország függetlenségéért. 1946-ban kezdte meg tanulmányit a krakkói Képzőművészeti Főiskolán. 1949-ben otthagyta a főiskolát, és megkezdte tanulmányait a łódźi filmfőiskolán, ahol 1952-ben diplomázott. A lengyel filmiskola, vagy más néven a lengyel újhullám egyik elindítója volt. 1954. január 26-án debütált A mi nemzedékünk című filmmel, amelyért megkapta az Állami Díj III. fokozatát. 1957. április 20-án volt a Csatorna című film premierje. 1958-ban készült Hamu és gyémánt című filmje a II. világháború utáni kultuszfilmek egyik első darabja, többek között Martin Scorsese, Bernardo Bertolucci és Jancsó Miklós is rajongott iránta. A lengyel sors (Csatorna, 1956; Lotna, 1959; Tájkép csata után, 1970) sok filmjének központi témája. Másik vonulatot képeznek az irodalmi művekből készült nagy sikerű alkotásai: Żeromski (Légió, 1965), Iwaszkiewicz (Nyírfaliget, 1970; A wilkói kisasszonyok, 1979), Reymont (Az ígéret földje, 1974), Przybyszewska (Danton 1982).

A lengyel irodalom legnagyobbjainak műveiből készített nagyon sikeres filmalkotásokat. Hazájának kommunista diktatúrájával szemben komoly kockázatot vállalt, világszerte pedig nagy sikert aratott az 1950-es és az 1980-as éveket elemző filmjeivel (A márványember, 1976; A vasember 1981 – utóbbi elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál fődíját). Számos filmet készített a televízió számára (Halott osztály, 1977; Évek múltán, napok múlva, 1980), kényszerű háziőrizete, majd emigrációja során külföldön forgatott, később a rendszerváltozás után a hollywoodi filmáradatban is magára talált; több filmje igazi kasszasiker volt Lengyelországban és Európában. Színházi rendezései világhírűek; a Dosztojevszkij Ördögök című művéből, a krakkói színház művészeivel bemutatott dráma európai színháztörténeti eseménynek számított.

Életművéért 2000-ben Oscar-díjat kapott, legutóbb 2007-ben jelölték Oscar-díjra Katyń című filmjéért, idén valószínűleg utolsó alkotását, a Powidoki-t (Afterimage) jelöli Lengyelország az idegennyelvű Oscar-díjra. (forrás: origo.hu, wikipédia)

Isten nyugosztalja.