2

Jack Strong

írta Nikodémus

2014-11-jack-strong-1b

Érdekes időkben talált rám ez a film: miközben hazánk geopolitikai orientációjáról újabban ismét fellángoltak a viták, jó érzés látni egy olyan alkotást, melyet egy önmagával és a külvilággal tisztában lévő nemzet rendezője készített. A Jack Strong műfajával ugyan már többször is találkoztam a közelmúltban, ám a háború ezúttal nem forró, hanem hideg, az események színhelye pedig nem a front vagy a hátország, hanem szürke irodák mélye.

2014-11-jack-strong-2

Pontosabban egy vívódó lélek, hiszen kémthrillerbe botlunk nyomban a nyitányt követően: Lengyelország, ’70-es évek, katonai felsővezetés. Ryszard Kuklinski (Marcin Dorocinski) lelkiismeretes katonatiszt, tapasztalt stratéga (megtudjuk róla, hogy ő tervezte meg a ’68-as orosz inváziót a prágai tavasz leverésére), ám lelkiismerete nem hagyja nyugodni. Sőt, szikrát kap, amikor kiderül, a szovjetek egy eljövendő atomháborúban ütközőállamnak használnák a hazáját. Hősünk tehát elkezd kombinálni, és gyorsan eljut a legkézenfekvőbb következtetésig: fel kell vennie a kapcsolatot az amerikai hírszerzéssel. Megtörténik a találkozó, az ügynök kissé gyanúsan méregeti a pénzt nem kérő, kissé idealistának látszó lengyelt, de belemegy a konspirációba. Kuklinski ugyanis kizárólag szovjet hadititkokat szolgáltat ki, hazája érdekeit rendületlenül védi. Ez a finom megkülönböztetés a teljes, egyébként meglepetésektől mentes, ám mindvégig izgalmas filmen végigvonul, s többek között ez a titka annak, hogy Wladyslaw Pasikowski alkotása maradandó élmény.

2014-11-jack-strong-3

No meg az, hogy rendezőnk hibátlan érzékkel lavíroz az igaz történet sarokpontjai, a műfaji követelmények, a közönség igényei és saját művészi elképzelései között. Különösebb meglepetésekben egy thrilleren edzett nézőnek nincs része, ám a feszültség mindvégig tapintható, Pasikowski pedig olyan részletekre is odafigyel, amik egy tengerentúli filmben már a forgatókönyvnél elsikkadtak volna: a lengyelek lengyelül beszélnek, a szovjetek oroszul, az amerikaiak pedig angolul. A Jack Strong szíve-lelke azonban a főszereplő, akit érzékenyen, árnyalt gesztusokkal dolgozva formál meg Marcin Dorocinski. Az egyébként jóvágású színész valószínűleg ezzel a filmmel robbant be az európai filmes köztudatba. A többiek alázatosan háttérbe húzódnak, s csak annyit tesznek hozzá a cselekményhez, amennyit az feltétlenül megkíván.  Persze a szokásos karakterábrázolási közhelyek felbukkannak, de a szorongó, gyanakvó feleség (Maja Ostaszewska), a tuskó ruszki tábornok (Oleg Maslennikov), a behízelgő spicli (Dimitri Bilov) és a kliensét megszerető amerikai ügynök (Patrick Wilson) mind jól eltalált miniportré.

Az akcióorientált kémsztorik hívei pedig megkapják  maguk autósüldözését (Polskik és Opelek kergetik egymást a havas varsói utcákon, élményszerű kidolgozottsággal), szembevilágítós kihallgatását és feszült határszöktetését, de még ezekben is ott rejlik egy-egy csavar.

2014-11-jack-strong-4

A Jack Strong nem olyan szikár (és a végére ellágyuló), mint a Harag, nem olyan kegyetlen, mint A nagy füzet és nem is olyan kiábrándult, mint Az üldözött, de megáll a lábán, mégpedig kitűnően. Megírásában és kivitelezésében egyaránt igényes és profi munka, s ami a legfontosabb: nem hiányzik belőle a lélek. A hazaszeretet, mely nem melldöngető zászlólengetés, s nem is realizmus mögé bújt elvtelenség, hanem csöndes, rendíthetetlen elköteleződés. John le Carré bizonyára csóválná a fejét, de itt, Közép-Európában még nem divatjamúlt eszme a nemzeti érzés történelemfordító ereje.

2 komment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *