2

Iron Sky: The Coming Race teaser

ironskylogo

“Nácik a Holdon? Hogy már a II. világháború óta ott vannak és most visszatérnek? Ezt látni kell. ” – gondolhatta a többség az Iron Sky-ról. Egyesek kissé csalódottan álltak fel a film után, de eléggé szép nézettséget produkált. Így Timo Vuorensola megcsinálta a folytatást, amihez kijött egy rövidke előzetes.

20 évvel ezelőtt bekövetkezett a nukleáris apokalipszis. Az emberiség maradéka a Holdon húzta meg magát. Egyetlen reményük, hogy egy maréknyi csapatot küldjenek a Föld középpontjába, hogy megszerezzék a Szent Grált. Csupán két nagyobb probléma akad. Hüllőszerű humanoid lények ősi faja és dinoszauruszok armadája áll az útjukba.

Olvasd tovább

0

Festi – 21 perces rövidfilm az Arcade Fire-től

festi

Az Arcade Fire is készült Halloweenre, a csapat közzétette 21 perces rövidfilmjét. Az együttes összes tagja feltűnik a filmben, rajtuk kívül Andrew Garfield, James Murphy, Fleet Foxes, Peter Gabriel, illetve Slash is tiszteltét teszi. Az alkotók Terrence Malicknak is köszönetet mondtak.

Will Butler 27. születésnapját mutatja be a produkció, amely nem lesz túl örömteli, de az biztos, hogy annál inkább emlékezetesebb… vagyis inkább ijesztőbb.

Olvasd tovább

1

A Robotzsaru reboot írója dolgozik a Gambit forgatókönyvén

gambitEddig sem volt titok, hogy Channing Tatumot szeretnék a betervezett X-Men spin off főszereplőjének. Mostanra hivatalossá vált, hogy Gambitot keltené életre, a mutáns a képregényekben kinetikus energiával feltöltött kártyalapokat hajigált, de egyúttal a közelharcban is jeleskedik az egykori tolvaj.

Most már író is van a fedélzeten, Josh Zetumer, a Robotzsaru (RoboCop) reboot alkotója vághatott bele a forgatókönyvbe. Chris Clermont, karakter megalkotója rukkolt elő egy sztorival, amelyet Zetumernek ki kell bontania.

0

Twohy dirigálja a Replay sci-fit

twohyDavid Twohy elviekben meg fogja csinálni a Riddick következő részét, de arra még várni kell. Mindenesetre marad a sci-finél, a Relativity-nél rábízták a Replay tervezetet. A forgatókönyvet Joe Gazzam adta el még nyáron a stúdiónak. Hamarosan indul a szereplőválogatás, ha a tervek szerint halad minden 2015 elején hozzáláthatnak a forgatáshoz.

A sztoriban Tyler Vaughn egy kvantumkísérlet tesztalanyává válik. Négy napot utazhat előre, ahol megtudja, hogy fiát megölték. Gyanúsított is van, ő maga. Miután letelik a 24 óra eggyel korábbi napon tér magához. Tyler erejét megfeszítve próbálja összeszedni a részleteket és az információkat, hogy amikor visszaérkezik a jelenbe elegendő tudás álljon rendelkezésére, hogy megakadályozza a gyilkosságot.

0

Alex Garland rendezi a The Southern Reach filmet

garlandNemrég jött ki az Ex Machina előzetese, Alex Garland rendezői debütálása eléggé ígéretesnek tűnik és az eddig írással foglalkozó úriember is örült, hogy a kamera mögött állhatott. Ismét kezébe veheti a gyeplőt, ezúttal a Paramount égisze alatt dolgozhat, Jeff VanderMeer 2013-ban megjelent The Southern Reach trilógiáját viheti a vászonra. Most még nem tudni, hogy a stúdió egyetlen produkcióba tömöríteni az Annihilationt, Authorityt és az Acceptance-t vagy külön-külön vinnék vászonra.

A történet az Area X elnevezésű helyszínre fókuszál. Az emberi civilizáció felett a természet vette át az uralmat és lassan, de folyamatosan bővül. Az első expedíció csodálatos tájakról számolt be, majd a második csapat tagjai öngyilkosságot követnek, a harmadik túra tagjai pedig egymás ellen fordulnak. Ennek ellenére további expedíciók indulnak, a tizenegyedikről visszatérő tagok egykori önmaguk árnyékai és heteken belül rákban meghalnak.

Szerveződik a tizenkettedik út is, amelyben 4 nő vesz részt. Egy antropológus, egy földmérő, egy biológus és egy pszichológus. Feladatuk, hogy feltérképezzék a területet és feljegyezzék tapasztalataikat.

1

Hull a pelyhes 2 előzetes

jinglealltheA 90-es években Arnold Schwarzeneggerrel készült el a Hull a pelyhes (Jingle All The Way) vígjáték. Alex Zamm az  “only DVD” piacra dolgozik és úgymond elég sok tapasztalatot szerzett folytatásokban. Nevéhez fűződik a Bigyó felügyelő 2 (Inspector Gadget 2) és a Tooth Fairy 2 is. Ezúttal a Hull a pelyhes következő felvonását tette le az asztalra, amelynek kvázi semmi köze nem lesz a Schwarzeneggerhez produkcióhoz. Egyszerűen csak így próbálják eladni a Larry te Cable Guy-jal készült karácsonyi filmet. Olvasd tovább

2

Kálvária (Calvary)

írta Nikodémus

2014-11-kálvária-1

Régi, halványan manicheista töltetű közhely, hogy nincs fény árnyék nélkül. John Michael McDonagh idén elkészült filmje, a Kálvária (Calvary) megrendítő illusztrációja e tételnek, mely miközben csendes ódát énekel a fényhez, kíméletlenül megmutatja a sötétséget: az emberi lélek legmélyebb árnyékait.

Olvasd tovább