8

Harag (Fury)

írta Nikodémus

2014-11-harag-1

Pedig tudhattam volna: ahol Brad Pitt manapság feltűnik, fölösleges merészebb, a hollywoodi fősodortól elütő hangnemre számítani. David Ayer ugyan mintha hullámvasúton üldögélne az utóbbi időben (egyszer fent – Az utolsó műszak, egyszer lent – Szabotázs), de az alapötlet, miszerint rendőrök helyett második világháborús katonák klausztrofób kínjait kellene végigélnünk, kétségtelenül jól hangzik. És jól is működik – úgy a Harag kétharmadáig.

2014-11-harag-2

Az expozíció ugyanis zseniális: kihalt tájat pásztáz lomhán a kamera, feltűnik egy lovas, majd az  élettelen romok közül hirtelen előugrik valaki, hogy rajtaüssön. Vérrel vegyült sár mindenütt, lerombolt települések, nyomasztó szürkeség (napsütést sohasem látunk a filmben), merevvé görcsösült végtagok, kifejezéstelen, élőhalott arcok, monoton gépzúgás. A normandiai partraszállás már lezajlott, dicsőséges következményei még sehol: a németek itt-ott lecsapnak, ellentámadnak, egyszóval nem hajlandók megadni magukat. Folyamatos vérfürdőben kell tehát városról városra haladni Collier (Brad Pitt) tankos osztagának, csakúgy, mint a melléjük beosztott századnak. S a háború ölőgépeket kíván.

2014-11-harag-3

Nincs is ezzel semmi baj, Ayer szándéka valószínűleg a háború embertelenségének bemutatása lehetett, “hősei” pedig valóban emberbőrbe bújt állatok, akiket csupán egy-egy laza ecsetvonás különböztet meg egymástól. Az igazi kontraszt Norman (Logan Lerman), aki érző lelkű írnokként keveredik a fedélzetre. Meg is kapja az első percben a képébe: “ha engedelmeskedsz, túléled, de közben férfivá kell érned.” ez persze így nincs kimondva, s a film kezdeti ereje az aprólékos realizmuson túl épp ebben rejlik. Frappáns dialógusok röpködnek, a forgatókönyv ésszel tekeredik egyre följebb, hogy szorításában immár alig kapjunk levegőt, az akciójelenetek pedig kitűnőek. Színészeinkre sincs panasz: Pitt kissé unottan hozza, amit kell, Jon Bernthal igazi vadállat, Lerman megriadt zöldfülű, Michael Peña mókamester, és még Shia LaBeouf is (nem tévedés!) kiváló. A baj az, hogy ez egy idő után nem elég, ha a karakterek döntései nincsenek kellőképpen megalapozva. Bátor dolog a teljes kiégettséggel indítani, de nehéz megszeretni szereplőinket, főleg ha erre az ürességre épül később valamiféle fordulat.

2014-11-harag-5

A Haragban márpedig ez történik: a film kétharmadig kitűnő, aztán jó, végül azonban menthetetlenül aknára fut, akárcsak Collier csapatának Sherman tankja. A realitás észrevétlenül feloldódik, a szikárság pátoszba fordul, a szereplők pedig elkezdenek kimondani olyan dolgokat, amik egyáltalán nem következnek az előzőekben felépítettekből, sokkal inkább az álomgyári forgatókönyv-generátor ajánlásaiból. Hisz a nácit jó amerikai módjára utálni kell, az évek óta összezárt bajtársak még egy utolsó vallomást tesznek kiszenvedésük előtt, az ifjú padawan pedig jól megtanulja a leckét. Apropó, Star Wars: elmagyarázná nekem valaki, hogy a foszfórozott lövedékek miért vörös = német, zöld = amerikai leosztásban röpködnek végig? Komolyan, vártam már a kék feltűnését…

2014-11-harag-4

Lehetett volna a Harag az új évezred definitív háborús filmje, mert ehhez minden megvan benne: távolságtartás, rögrealizmus, elegáns kivitelezés. Hogy mindez mennyire így van, mutatja a filmközepi reggelizős jelenet, melynek során egyetlen puskalövés sem dördül, mégis reszketve szorítjuk a karfát attól félve, mi történik a következő másodpercben. Ez a tébolyító bizonytalanság szinte végig ott lebeg a film felett, és az is lehet, hogy végül mindennek úgy kell lennie, ahogy lett: az él túl, aki még emlékszik, milyen volt a világ háború nélkül. A többinek pusztulnia kell. Kegyetlen, de következetes konklúzió lenne. Ayer sajnos feladja a film kétharmadánál.

8 komment

  1. a foszfor lövedékek valójában nyomjelzők, az amerikaiak pirosat használtak, a németek és az oroszok zöldet.

  2. Jó kritika, teljesen egyetértek! Kár volt a befejezésért. Az addigi realitás ott kicsit átváltott egy marvel film szintjére. :(

  3. A kritika jó volt a kétharmadáig, utána menthetelenül aknára fut, a szokásos “fúj holivúd, meg az ezmilyenszarmertpátoszos” féle marhaságokon.
    Szerintem a végével sem volt semmi baj, remek film, volt elejétől a végéig.

    A nyomjelző színe meg attól függ mivel szinezik a foszfort, a németek rézoxiddal ezért zöld, az amerikaiak vasoxiddal ezért vörös. És nem keverték, a filmben is így volt.

  4. “A kritika jó volt a kétharmadáig, utána menthetelenül aknára fut, a szokásos “fúj holivúd, meg az ezmilyenszarmertpátoszos” féle marhaságokon.
    Szerintem a végével sem volt semmi baj, remek film, volt elejétől a végéig. ”

    Az önmagában nem baj, ha patetikussá válik valami a végére, az a baj, ha ez nem következik az előzményekből. A filmben szerintem erről van szó: olyan, mintha egyszerűen átkapcsoltak volna egy kapcsolót a szereplők fejében és a forgatókönyvben. A realizmus elszállása (SPOILER: az utolsó nagy csata során miért lett hirtelen sötét? miért totojáznak annyit a németek? miért van idő meggyászolni minden egyes fontos szereplő halálát?) csak ráerősít erre.

    “A nyomjelző színe meg attól függ mivel szinezik a foszfort, a németek rézoxiddal ezért zöld, az amerikaiak vasoxiddal ezért vörös. És nem keverték, a filmben is így volt.”

    A fémoxidos kiegészítést köszi, én fordítva emlékszem a leosztásra. De ha jól is van a filmben, miért kell állandóan nyomjelzős lövedékekkel harcolni? Van ennek valami oka?

  5. Kevés háborús film, tankos meg aztán nincs is. Így lehet örülni a Haragnak, még ha néha bosszantó is. Meg legalább nem kikent kifent katonák masíroznak.

  6. Úgy éreztem, hogy voltak ötletek és mivel kellett egy film, néhány történést elnyújtottak. Ilyen volt a németek lakásában a “vendégeskedés”, szerintem nyugodtan lehetett volna csattogtatni az ollót. Vagy felhozhatnám, amikor a vége felé felkészülnek a csatára. De nagyobb bajom nem volt vele, jó tankos film. 70 %

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *