Megérne egy hosszabb elemzést, hogy Hollywood mennyire másképp gondolkodik a mesékről, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Vagy egy effektorientált filmre szór el dollárszázmilliókat vagy olyan rendezőre bízzák a produkciót, akinek nincs stílusa. Illetve beszélhetünk ezek ötvözetéről, hiszen a Téli mese pontosan ilyen. Habár csak 60 millió dollárt szórtak el rá, de láthatóan nem csak én, hanem Akiva Goldsman sem tudja, hogy mit keres a kamera mögött. Maradt volna a tollforgatásnál, hiszen néhanapján a forgatókönyvírás még megy valamennyire az úriembernek. Goldsmannak a jó és a rossz küzdelméből, a két idősíkban tévelygő, pegazuson lovagló Colin Farrell és az emberbőrbe bújt farkast (akarom írni démont) játszó Russell Crowe harcából sikerült egy totálisan érdektelen, csúnya katyvaszt összehoznia. Maradjunk annyiban, hogy Farrell nem élete alakítását hozza, Crowe sem kapott megfelelő instrukciókat a forgatáson, Jessica Brown Findlay-nek pedig nem is nagyon kellett megerőltetnie magát. A karakterek próbálnak érzelmeket erőltetni arcukra és az alkotók szerették volna belénk sulykolni, hogy a lényeg a szeretet (Punnany Massif is megénekelte, ugye). A film üzenetét többször is megemlítik, csak hogy ne felejtsük el, hogy az életünk mennyire fontos. Még talán a képi világot lehetne valamennyire dicsérni, de Goldsman azzal is foglalkozott minderre ráöntsön annyi giccset, hogy műve abszolút élvezhetetlenné váljon. És ez lenne a mese? Szomorú.
imdb: 6,2
rottentomatoes: 13 %