Mel Gibson Passiója előtt többen úgy vélték, hogy a színész-rendező most aztán úgy el fogja ásni magát, hogy egy ideig biztosan nem kap munkát az Álomgyárban, ám a bemutató előtt már jöttek olyan hírek, miszerint elég szép mennyiségű jegy kelt el elővételben a filmre. Végül a produkció közel 612 millió dollárt termelt világszerte, természetesen ez sem hallgattatta el Gibson rosszakaróit és poénkodni kezdtek a folytatással kapcsolatban. A színész-rendezőnek azonban esze ágában sem volt megcsinálni a folytatást, köszöni szépen, elvan ő enélkül is.
Bill McKay producer viszont betervezte a The Resurrection of the Christ filmet, aki azt reméli, hogy az alkotás legalább olyan sikeres lesz, mint a Passió. Ettől függetlenül kell egy forgatókönyv is, ezen Dan Gordan(Hurrikán) munkálkodik és az alkotók nem csak Jézust mutatják be a produkcióban, hanem Poncius Pilátust, Júdást és Heródest is, tehát azokat, akik a keresztre feszítésben nagy szerepet játszottak.
McKay azt ígéri, hogy a Bibliában foglaltakat nem fogják megváltoztatni és úgy fogják bemutatni a történéseket, ahogy az le van írva, ám elmondása szerint inkább a Jézus körüli főbb karakterekre fognak koncentrálni. Ezen kívül fontosnak tartják, hogy bemutassák a kor politikai légkörét is.
A produkciót Jonas McCord rendezheti, 20 millió dollár áll rendelkezésre. McCord korábban A test thrillert dirigálta Antonio Banderas főszereplésével, aminek szintén vallásos témája volt. Ebben egy régész egy 2000 éves keresztre feszített holttestre bukkan, amiről úgy véli, hogy az maga Jézus Krisztus.