10

Mégis ügyködnek A majmok bolygója feldolgozáson

Két hete jött a hír, hogy Scott Frank (A kulcsfigura) távozott A majmok bolygója remake éléről, a stúdió nem volt elégedett az eléjük lerakott szkripttel, túl költségesnek és túl komornak nevezte azt. Frank pedig nem volt hajlandó megváltoztatni művét, ezért búcsút intett a projektnek, nem maradt munka nélkül, ugyanis az I Am Number Four sci-fi forgatókönyvébe vetette magát bele.. Akkor úgy volt, hogy a stúdió nem keres új embert a helyére. De kiderült, hogy a Fox mégse adta fel, Peter Chernin producer lépett a fedélzetre és Jamie Moss lát hozzá a forgatókönyv átírásához, ráadásul visszahozták Rick Jaffa-t és Amanda Silvert is, akiknek a munkáját átdolgozta Frank. A stúdió kívánsága, hogy egy teljesen más irányba tereljék a sztorit.

A történet szerint egy genetika terén jártas tudós létrehoz egy szuperintelligens majmot, ami felnőve leigázza az emberiséget.

1

Scorsese népszerű gyerekkönyvet adaptál

Chris Wedge rendezhette volna a The Invention of Hugo Cabret filmet, amely Brian Selznick több, mint 500 oldalas könyvén alapszik. Azonban Wedge elhagyta a fedélzetet, pedig a Robotok és a Jégkorszak után igazi színészekkel is dolgozhatott volna. A gyeplőt Martin Scorsese vette át tőle, aki régi ismerőseivel dolgozhat együtt az alkotáson. Graham King lesz a film producere, ő A téglánál hasonló posztot töltött be, a szkriptet pedig az Aviátor írója, John Logan teszi le az asztalra.

A történet a 30-as években játszódik Párizsban, a középpontban pedig egy 12 éves árva, Hugo áll, aki a központi pályaudvaron dolgozik, órákat javít. Egy nap belebotlik apja különös, működőképtelen robotjába botlik bele, amit helyrehoz.

Nem Scorsese az egyetlen neves rendező mostanában, aki ismert gyerekkönyv alapján készít filmet, Spike Jonze az Ahol a vadak várnak és Wes Anderson a The Fantastic Mr. Fox animációt alkotta, ám nem arattak sikert a kasszáknál.

3

Give ’em Hell, Malone

Rideg fegyverek garmadája köpködi magából a halálos ólmot, a kemény falba is jut bőven, ám egy részük megtalálja a célját és becsapódik a testbe, hullanak is szép számmal az emberek. Véres pisztolypárbajba csöppenünk rögtön a film elején, acélos főhősünk tör előre egy épületben, konkrétan egy táskát szeretne megkaparintani, de ehhez egy kisebb hadseregen kell keresztülverekednie magát… azaz bocsánat, keresztül kell lőnie magát pár tucat figurán. Közben bemutatkozik (csak, hogy tudjuk kivel van dolgunk) és a nem éppen nyugodt munkája egyetlen alapszabályát is közli: „A nevem Malone. Ha valaki olyan melót végez, mint én, annak előbb kell előkapnod a kést, mint ahogy valaki felemelné az öklét és előbb tüzelned, mint ahogy megkéselnének. Itt csak egyetlen szabály van: Ha meghaltál, akkor úgy is maradsz.”

Olvasd tovább

0

Duhamel és Jackson a Menny és Pokol küzdelmébe csöppen

Samuel L. Jackson és Josh Duhamel lesznek a főszereplői a Sympathy for the Devil filmnek, az előkészületek már megkezdődtek, még a nemzetközi mozis forgalmazással kapcsolatban egyeztetnek a fejesek és a DVD jogokat tisztázása is hátravan.  Boaz Yakin, az Emlékezt a titánokra sport-dráma direktori készítheti el az alkotást.

Harlan Stark (Duhamel) rendőrtiszt megakadályoz egy karizmatikus pap ellen irányuló merényletet. Ezzel még koránt sincs vége, az ügy elég hamar eszkalálódik, a Menny és a Pokol összecsap, itt pedig az angyalok is ugyanolyan kemény harcosok, mint a démonok, egyik fél sem mutat könyörületet. Harlan és hűséges társa, Jesse (Jackson) a bosszúszomjas jó és a fondorlatos gonosz oldal között őrlődik. Az Angyalszív elragadó érzékenységét, a Ponyvaregény merészségét és az Ómen könyörtelenségét gyúrják össze a filmben, legalábbis ezt ígérik.

0

A Karantén rendezői egy kisvárosra szabadítják rá a félelmet

Jack Kilborn regénye, az Afraid a nagyvászonra költözik, a Karantén rendezői közül Drew Dowdle producerként áll majd a produkció háta mögött, a John pedig a rendezői poszton tevékenykedik. Azt már megmutatták, hogy korrekt módon képesek feldolgozni egy másik filmet ([REC]), remélhetőleg a könyvből is jó alkotást hoznak össze.  Larry Malkin és Chad Thumann munkálkodik a forgatókönyvön, a főbb szerepeket még nem osztották ki.

Adott egy öt fős kommandós osztag, akiknek az agyát némileg megváltoztatták, ez által pedig hidegvérű gyilkosokká váltak. Egy küldetésre küldik őket, azonban a helikopterük kényszerleszállást hajt végre egy csendes város, Safe Haven közelében. Alton Tope tábornok megfékezésükre egy tucat zöldsapkást és két másik kommandót különítmény küld a helyszínre, ezen kívül mozgósítja a tengerészgyalogosokat. Amíg azonban megérkeznek, a városiaknak túl kell élniük, a helyiek össze is fognak, hogy ideig-óriág kitartsanak.

6

Pár Percy Jackson karakterposzter

Nekem úgy tűnik, a Percy Jackson készítői nem a tiniket, hanem az náluk fiatalabb korosztályt célozták meg. Ezekkel a karakterposzterekkel talán csak az ő figyelmüket fogják felhívni, a tinik úgy vélem kiröhögik ezeket az alább látható műveket (legalábbis én így vélem). A történet szerint Percy Jackson rájön, hogy Poszeidón leszármazottja, a görög istenek pedig valóban léteznek. A srácot meggyanúsítják, hogy ellopta Zeusz villámát, ami ha nem kerül elő hamarosan, akkor kitör a háborúskodás az istenek között.

Olvasd tovább

1

Pegg és Serkis holttestekkel üzletel

John Landis régen olyan filmeket tett le az asztalra, mint a zseniális Oscar, a mulatságos Három amigó vagy az Amerikába jöttem vígjáték Eddie Murphy-vel. Sajnos a direktor ebben az évtizedben hanyagolta a mozikat, csak a tévé számára készített ezt-azt, ám Landis neve újra olvasható lesz a vásznakon, rövid időn belül három produkcióval is jelentkezni fog. Az egyik a Burke & Hare fekete komédia, amely igaz történet alapján készül és a sztori alapján a többség inkább horrorban gondolkodna. Az 1820-as években két ír bevándorló, Burke és Hare Edinburghben holttesteket ásott ki, majd ezeket eladták az egyetemnek. Később embereket itattak le, meggyilkolták őket, majd ezeket a testeket szintén eladták. A rendőrség elkapta őket, de nem tudták rájuk bizonyítani a tettet, végül Hare bevallott mindent annak fejében, ha ő szabadon távozhat és nem emelnek vádat ellene. Burke-öt felakasztották és testét az egyetemnek adták át.

Simon Pegg korábban már érdekelt volt a filmben, akárcsak David Tennant, ám ő inkább más vizekre evezett, helyére Andy Serkis került, Isla Fisher és Tom Wilkinson nemrég írt alá a produkcióhoz. Pegg lesz Burke, Serkis pedig Hare, Fisher Burke barátnőjét alakítja, Wilkinson Dr. Robert Knox-ot játssza, aki friss holttesteket vesz az egyetem számára.

0

Cyrus előzetes – Reilly megküzd az imádott nő fiával

John magányos és elkeseredett, ex-felesége éppen újra férjhez megy, neki pedig nincs új nő az életében. Ám találkozik Mollyval, össze is melegednek, csakhogy van egy kis bibi, a hölgy fia nem örül a fejleményeknek. John C. Reilly alakítja a főszereplőt, Marisa Tomei pedig az új szerelme lesz, Jonah Hill Tomei fiát játssza. Jay és Mark Duplass rendezte a filmet és a Sundance filmfesztiválon most mutatták be.

 

0

A Legenda vagyok rendezője vizet visz az elefántnak

Sean Penn és Robert Pattinson leszerződött Reese Witherspoon mellé a Vizet az elefántnak (Water for Elephants) produkcióba, amelyet Francis Lawrence, a Legenda vagyok és a Constantine – A démonvadász rendezője fog készíteni. Ezúttal nem akciófilmet láthatunk Lawrence-től, bár mivel a cirkusz világában játszódik a történet valószínűleg nem esik kétségbe a rendező, hogy semmiféle effektet nem tud belenyomni alkotásába. A szkriptet Richard LaGravenese vetette papírra Sara Gruen regénye alapján. A történet a nagy gazdasági világválság idején játszódik, Jankowski szülei halálos balesete után otthagyja az egyetemet és vonatra száll, véletlenül pont arra, amelyen egy vándorcirkusz utazik. A srác hozzájuk csapódik, később pedig beleszeret az egyik állatidomár feleségébe. Pattinson lesz a főszereplő, az idomárt Penn, feleségét Witherspoon játssza.

A könyv tartalma a bookline-ról: Bár nem szívesen beszél emlékeiről, ezek makacsul megülik a kilencvenegynéhány éves Jacob Jankowski elméjét. Emlékek saját fiatalkoráról, amikor a sors egy roskatag vonatra vetette, melyen a Benzini testvérek világhíres cirkusza bolyongott Amerikában. Emlékek egy olyan világról, amelyet szörnyszülöttek és bohócok népesítettek be, amely tele volt csodákkal, dühvel, szenvedéssel és szenvedéllyel; egy világról, amelynek megvannak a maga logikátlan szabályai, sajátos életformája, s ahol a halál is a maga módján kopogtat. A cirkusz világa ez, amely Jacob Jankowski számára egyszerre jelentett megváltást és pokoljárást. Jacob azért került be ebbe a világba, mert elhagyta a szerencséje. Árván és egyetlen garas nélkül nem tudta, mihez kezdjen, mígnem rá nem talált erre a gőzerővel hajtott „bolondok hajójára” a nagy gazdasági világválság idején.

8

Momoa az új Conan

Három nevet emlegettek mostanában a Conan főszerepével kapcsolatban, Kellan Lutz, Jason Momoa és Jared Padalecki volt a fő esélyes arra, hogy eljátssza mindenki kedvenc barbárját. A fejesek meghozták döntésüket, ezek szerint Momoa kezdhet hozzá, hogy felszedjen magára pár kiló izmot. A színész a Stargate: Atlantis és a Baywatch sorozatból lehet ismerős. Conan apját Mickey Rourke testesítheti meg, aki a legutóbb A pankrátorban nyújtott alakításáért érdemelt ki több elismerést.

A film forgatókönyvét Dean Donnelly és Joshua Oppenheimer szállította le, amit Dirk Blackman és Howard McCain átírt. Az évek során rengeteg rendező szóba jött produkcióval kapcsolatban, úgy tűnt Brett Ratner fogja dirigálni a művet, ám végül lelépett és Marcus Nispelé lett a lehetőség, Márciusban kezdődik a forgatás Bulgáriában.