Jean-Luc Godard Alphaville című filmje olyan színfoltot képvisel a sci-fi filmek sokaságában, mely éppen szürkeségével és éjszakai sötétségével tűnik ki a műfaj átlagából. Ráadásul a hatvanas években készült film ideje olyan “jövőben” játszódik, ami számunkra már a múlt: 1984-ben. Ez a tény már eleve egy kis nevetségességre ad okot, s ha elkezdjük nézni a filmet, láthatjuk, hogy ez egyrészt így is van, ám nem az elavultság miatt; már a készítéskor is szándék lehetett.
Day: 2010. január 15.
Köntörfalak előzetes
Egy nem túl jól induló randi után a lány felajánlja a férfinek, hogy felmehet hozzá, ha úgy gondolja. A lakásban van éppen a lány bátyja is, füveznek egy kicsit, zsugáznak, majd a történések komolyabb fordulatot vesznek.
Tompos Kátya, Elek Ferenc és Rába Roland alakítják a főbb szerepeket, nem is nagyon tűnik fel rajtuk kívül semmi, gyakorlatilag a produkció nagy része egy helyen játszódik. Dyga Zsombor rendezte az alkotást, tőle öt éve láthattuk a Kész cirkuszt, előtte pedig a Tesóval jelentkezett, amely a 34. Filmszemlén a Legjobb fiatal forgatókönyvírói díját vihette haza. Idén még az Utolérrel jelentkezik.
Fishburne évek óta a Predatorok bolygóján él
Laurence Fishburne december közepén csatlakozott a Predators stábjához, a csapat ekkora már végzett a Hawaii felvételekkel és beköltöztek Robert Rodriguez Troublemaker stúdiójába, a forgatás itt zajlott a továbbiakban. Csak annyit árultak el, hogy a színészt Nolandnek fogják hívni, de hogy milyen szerepe lesz arról többet nem közöltek.
Nemrég viszont több információ látott napvilágot a figuráról, Louis Ozawa Changchien egy interjú közben beszélt a Fishburne által alakított figuráról, azt is hozzátette, hogy mindannyian nagyon izgatottak voltak, mikor kiderült, hogy a színész is benne lesz a filmben. Fishburne karaktere nem a film elején kerül a Ragadozók bolygójára, már 10 éve él ott magányosan és kissé zakkantan egy barlangban. Az eltelt évek alatt pedig igencsak profivá vált, a túlélés királyának is nevezhetnénk. A szereplőkről itt esett pár szó, ide kattintva pedig némi infót olvashatsz a Predatorsról.
Oliver Stone fia horrort rendez
Oliver Stone fia, Sean elkészíti első nagyjátékfilmjét Shadowland címmel, amely a Blair Witch Project – Ideglelés horrorhoz hasonló alkotás lesz. A produkció egy elmegyógyintézetben fog játszódni, ahol Rosemary Kennedy-n lobotómiát (leválasztják a frontális agyi lebenyét) végeznek el. Sean maga is játszani fog filmben. Monique Van Vooren, akinek volt egy kisebb szerepe a Tőzsdecápákban is leszerződött az alkotásba.
Nem ez az első alkalom, hogy a 25 éves Sean a kamera mögé kép, korábban készített néhány rövid dokumentumfilmet, illetve 2008-ban egy rövidebb hangvételű sci-fit tett le az asztalra. Ezen kívül játszott apja filmjeiben is, feltűnt többek között a Salvadorban, a JFK-ben és a Minden héten háborúban is.
Az 51-es bolygó (Planet 51)
Számos alkalommal láttuk már, hogy milyen acsargó-vicsorgó, félelmetes és galád szörnyek érkeztek a sötét űrből kicsiny bolygónkra, ahol aztán kirandalírozhatták magukat. Voltak olyan lények is, akik teljesen ártalmatlanok voltak, inkább mi, emberek voltunk rájuk veszélyesek, a hadsereg, illetve mindenféle őrült tudós vadászott rájuk, ám akadt egy-két barátságos földi karakter, akiknek segítségével végül a földönkívüli megúszta és elhúzhatott vissza oda, ahonnét jött. Az 51-es bolygóban az alkotók máshogyan közelítették meg a helyzetet, ezúttal planétánk szülötte érkezik egy másik világba.
Charles ‘Chuck’ Baker vidáman landol egy általa lakatlannak vélt bolygón, az előreküldött kutyához hasonló tulajdonságokkal megáldott kis robot csak kisebb kavicsokról küldött információt a NASA-nak, nem is sejti, hogy ez a hely igenis élettel teli. Éppen kitűzné az amerikai zászlót, amikor felfigyel arra, hogy nincs egyedül. Zöld lények bámulnak rá, éppen megzavart egy kerti partit. Emberünk menekülőre fogja a dolgot, bár a bennszülöttek talán jobban meg vannak rémülve, mint ő maga, hiszen a helyi mozikban inváziós filmek tömkelegét vetítik, érthető egyesek félelme. Hamarosan beállít a hadsereg és megkezdi átfésülni a települést.
Owen Wilson kimenője
Jenna Fischer szerződik le Owen Wilson mellé a Hall Pass vígjátékba. A produkciót a Farrelly testvérek rendezik, Fischer és Wilson pedig egy olyan házaspárt fognak alakítani, akik kezdenek elhidegülni egymástól. A történet szerint a feleség megengedi a férjének egy hétvégére, hogy azt csináljon, amit csak akar, nyugodtan találkozhat más csajokkal is és fel is mehet hozzájuk. Jason Sudeikis játssza Wilson legjobb barátját, aki szintén hasonló “ajándékot” kap az asszonyától és együtt indulnak el, hogy eltöltsék a felszabadult óráikat. Február 23-án indul a forgatás.
Marc Forster rendezi A Chancellor kéziratot
Miután a Bourne szériával végeztek, Hollywoodban levették a polcról a szerző, Robert Ludlum másik regényét, A Chancellor kéziratot. A rendezői teendőket Marc Forster (Én, Pán Péter) fogja ellátni. Leonardo DiCaprio játssza a főszerepet, aki producerként is részt vesz a produkcióban.
A regény tartalma: Természetes halál… Vagy gyilkosság? Hogyan ért véget J. Edgar Hoover élete?
Valóban fenyegető veszélyt jelentenek Amerikára nézve az egykori FBI-főnök botrányokkal teletűzdelt, magánjellegű feljegyzései? Egy magas beosztású, befolyásos emberekből álló, titkos csoport, az Inver Brass tagjai mindenesetre így találják. Elhatározzák, hogy eltüntetnek minden nyomot és tanút – rövid úton, csendben, ügyelve a látszatra.
Az egyetlen akadály Peter Chancellor, a sikeres regényíró, aki olyan információk birtokába jut, melyek mellett minden korábbi regénye ártatlan tündérmesének tűnik. Halálos versenyfutás indul meg az író és a titkos szervezet között…
Erőszak, rettegés, terror övezi párharcukat, melynek végén csupán egyetlen vészterhes dokumentum marad sértetlen. (polc.hu)
Johnston az Amerika Kapitány mozifilmről
Joe Johnston fogja rendezni az Amerika Kapitány képregényfilmet, a Farkasember reklámhadjárata során beszélt erről is pár szóban:
“Nem egy olyan Amerika Kapitányt fogunk bemutatni, mint amire a többség számít. Teljesen más lesz. Persze a képregény alapján fog készülni, de egy teljesen más irányt képzelünk el. Amerika Kapitány eredet töténetét visszük vászonra. Benne lesz a modern, mai világ is, de csak a végén, alapjában véve a sztori arról fog szólni, hogy miképp lett Steve Rogersből Amerika Kapitány. A legjobb dolog a Kapitányban az, hogy ő olyan szuperhős, akinek egyáltalán nincsenek különleges képességei. Ezért áll hozzám legközelebb ez a figura a több száz szuperhős történet közül. Nem tud repülni, nem lát át a falon, nem rendelkezik ilyen képességekkel. Csak egy átlagos ember, akinek megadatott az a csodálatos lehetőség, hogy egy tökéletes testalkatú emberré váljon. Miképp is fog hat ez rá? Hogyan tudja ezt feldolgozni testileg és lelkileg? Hiszen egy alig 50 kilós, vékony, puhány férfiből Adonisszá válik. Azt gondolná az ember, hogy így megvan mindene, amire valaha is vágyhatott, de ez nem így van. Az élete egy csapásra megváltozik, sokkal jobban zűrösebb és nehezebb lesz minden. Szerintem ez a legérdekesebb része a sztorinak. Azért lesznek benne pofás akciójelenetek és néhány olyan dolog, amit eddig még soha nem láthattunk a vásznakon. Ám lesz szíve-lelke is a filmnek, itt van ez a srác, aki csak egészséges akar lenne, aztán mikor ez végre összejön mégsem érzi túl jó magát a bőrében. Be kell bizonyítania magának, hogy ő egy hős, meg akarja menteni a barátját. A végéről nem akarok túl sokat elárulni, de a lényeg az, hogy minden sikerül neki. De addig egy elég érdekes utat kell végigjárnia.”
2011 július 22-én érkezik a mozikba a film, főszereplő még nincs. Hamarosan azonban hozzá kéne látni a munkálatokhoz, a Thort már elkezdték forgatni, amit május 6-án mutatnak be jövőre.
I Love You, Philip Morris előzetes – Jim Carrey melegszik
Március 26-án mutatják be Amerikában az I Love You, Philip Morris vígjátékot, melyben Jim Carrey börtönbe kerül, ahol beleszeret cellatársába, akit Ewan McGregor játszik. A meleg napoknak vége szakad, mikor McGregor karaktere hamarabb szabadul, erre Carrey megszökik, azért, hogy vele lehessen. Aztán elkapják, visszatuszkolják a dutyiba, ám újra kereket old, majd megint elkapják… A film nehezen talált forgalmazóra a meleg tartalom miatt.
Bigelow és a tálibok
Kathryn Bigelow legutóbbi munkáját, A bombaszakértőt több helyen is a tavalyi év legjobbaként emlegették, 44 díjat vihetett eddig haza és még idén még számíthat néhány elismerésre. James Cameron ex-neje jó úton halad, hogy visszatérjen az élvonalba, következő filmje a Held By The Talibian lesz, amely David Rohde cikkein fog alapulni. A cikkek tavaly jelentek meg a NY Times-ban 7 Months, 10 Days in Captivity címmel. Ebben az író az afganisztáni megpróbáltatásait meséli el, ugyanis a tálibok elrabolták, miközben éppen egy olyan könyvön dolgozott, amely a térséget mutatta volna be.
Legutóbb a Triple Frontier filmmel is kapcsolatba hozták a rendezőnőt, ennek forgatókönyvét Mark Boal jegyzi és Bigelow-val közösen találták ki a produkció történetét. Paraguay, Argentina és Brazília hátarai körül zajlik majd az alkotás cselekménye, ahol az Igazu és a Parana folyók összefutnak. Ezt a helyet a hatóságok nehezen tudják ellenőrizni, így kiváló teret biztosít a bűnözőknek.
Tőzsdecápák 2 képek
A Vanity Fair magazinban két kép jelent meg a Tőzsdecápák második részével kapcsolatban. A második fotóval csak az a baj, hogy Frank Langella lemaradt róla. Gordon Gekkot kiengedik a börtönből, majd hamar rájön arra, hogy a pénzügyi világot hatalmas veszély fenyegeti és a lánya vőlegénye segítségével próbálja az emberek figyelmét felhívni a közelgő bajra. Azonban a fiatalembernek más gondja is akad, megölik mentorát és maga próbál rájönni ki áll az ügy mögött. Michael Douglas ismét eljátssza Gekkot, Shia LaBeouf alakítja a fiatal brókert, Frank Langella pedig a mentorát formálja meg.
Tekken előzetes
Elkészült az ismert és népszerű Tekken számítógépes játék filmváltozata. 2039-ben járunk, a harmadik világháború a civilizáció nagy részét eltörölte a Földről, az uralmat a multicégek gyakorolják, amelyek közül az egyik leghatalmasabb és legerősebb a Tekken, amely megrendezi az Iron Fist Tournamenet, ítt gyűlik össze a világ legjobb harcosainak a színe-java. A résztvevők halálig küzdenek egymással. Jin Kazama azért nevez be a viadalra, hogy a Tekken fejesén bosszút álljon anyja halála miatt. Dwight H. Little rendezte a produkciót, nevéhez olyan művek fűződnek, mint pl. az Anakonda második része, Szabadítsátok ki Willyt! 2., Gyilkosság a Fehér Házban, Halálra jelölve. Soha nem játszottam a játékkal, az előzetes engem nem nyűgözött le, nem lennék meglepve, ha a trailer csak a rajongók számára érne valamit.