3

Képek az Egek urából

Ryan Bingham (George Clooney) életét a repülés tölti ki, ugyanis egyik helyről utazik a másikra, a foglalkozása az, hogy embereket rúg ki. Hamarosan elérgi a hön áhított 10 millió mérföldet, ám a cége leredukálja az utazására fordított összegeket, így ezentúl több időt tölt a földön, mint a levegőben. Jason Reitman rendezte a produkciót, Vera Farmiga, Anna Kendrick és Jason Bateman is játszik a filmben. Clooney alakításával kapcsolatoban Oscar-díjról beszélnek. Nálunk február 18-án kerül a mozikba.

Olvasd tovább

7

Barátom, Eric (Looking for Eric)

Monday küldött egy kritikát a Barátom, Eric angol filmről, amelyet nálunk a héten mutattak be. Köszönet érte!

Operation Cantona

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király, aki manchesteri uralkodása (1992-1997) alatt csodaszép gólokkal örvendeztette meg hű alattvalóit. Persze King Eric nem palástot meg koronát viselt, hanem a United nevű futballcsapat vérvörös mezét. A történelemben alighanem ő az egyetlen „csigazabáló”, akit a gőgös angolok honfitársukként szerettek. És ez még csak nem is tündérmese.

Eric Cantona olyan játékos volt, aki körül mindig vibrált a levegő. Délceg tartású sportember, a védjegyévé vált felhajtott gallérral. Egyszóval tekintéllyel. Eric Bishop manchesteri postásnak viszont egyáltalán nincs tekintélye. Borostája van, két istenverte fogadott fia, meg ládába zárt emlékei. Harminc éve képtelen feldolgozni, hogy annak idején meggondolatlanul faképnél hagyta feleségét. Tíz éve nem járt meccsen, és ki tudja, mióta képtelen szót érteni két fiával. Súlytalan, akár egy árva fűszál az Old Trafford gyepéről.

Olvasd tovább

19

Szupercsapat előzetes

A történet követi a sorozatban is látottakat, adott négy katona, akiket elítélnek egy általuk el nem követett bűncselekmény miatt, azonban megszöknek. Ha valakinek gondja adódik és senki más nem segíthet, akkor felberélheti őket az illető, persze csak ha megtalálja őket. A kis csapatnak nyomában azonban továbbra is ott liheg egy kisebb hadsereg, a vezetőjük pedig nem más, mint Szépfiú volt barátnője.

Liam Neeson játssza Hannibalt, Bradley Cooper lesz Szépfiú, Rosszfiút Rampage Jackson alakítja, Sharlto Copley pedig Murdockot formálja meg. Jessica Biel azt a csapatot vezeti, akik el akarják kapni a négyest. Joe Carnahan rendezésében készül a produkció, Ridley és Tony Scott producerként felügyeli a munkálatokat.

5

Stb…

– Louis Leterrier szeretné rendezni a Bosszú Angyalai mozifilmet, a direktor azt mondta, reméli, addig nem találnak megfelelő rendezőt a produkció élére, amíg neki egyéb elfoglaltságai vannak.

– Ryan McPartlin, a Chuck sorozat egyik szereplője szeretné, ha ő lehetne Amerika kapitány.

– 2012. június 29-re tűzték ki a Star Trek 2 bemutatóját.

– Adriana Barraza is benne lesz a Thorban, a színésznő nem egy asgardi istenséget, hanem egy földi embert fog eljátszani.

– Christina Ricci leszerződött a Bel Ami drámába.

– Javier Rodriguez adaptálja  Jonathan Lethem első regényét, a 1994-ben jelent Gun, with Ocassional Music-ot.

– Hayden Panettiere és Kieran Culkin helyett Kat Dennings és Josh Lucas játszik a Daydream Nation romantikus vígjátékban.

– Közzétették az Avatar forgatókönyvét, itt megtekinthető.

– Maggie Grace és Salma Hayek is látható lesz a Fasterben.

Olvasd tovább

3

Nem lesz semmi A majmok bolygója előzményfilmből

2008 novemberében esett szó arról, hogy Rick Jaffa és Amanda Silver írják A majmok bolygója folytatásának a forgatókönyvét, úgy volt, hogy a történet  A majmok bolygója IV. – A hódításon fog alapulni.  A sztori szerint egy genetikával foglalkozó tudós kísérletezései eredményeképpen létrehoz egy igen-igen intelligens és beszélni tudó majmot, akit Ceasarnak nevez el. A majom szépen felnő és fejébe veszi, hogy leigázza az emberiséget.

Pár hónappal a hír után a Fox stúdió Scott Frank-et, A  kulcsfigura alkotóját kérte fel arra, hogy írja át a szkriptet, ha ezzel kész van, akkor meg is rendezheti a produkciót.  Ma azonban kiderült, hogy a Fox nem volt elégedett Frank munkájával, túl költségesnek és túl komornak nevezte a forgatókönyvét. Frank pedig nem akarta átírni a művét, inkább úgy döntött, hogy veszi a kabátját és otthagyja a projektet. A stúdió nem keres helyére mást és a tervezetet besüllyesztették egy fiók mélyére.

Anno James Cameronnal egyeztettek A majmok bolygója feldolgozással kapcsolatban, hozzá is látott a forgatókönyvhöz, a Titanic hatalmas sikere után viszont nemet mondott a producereknek, végül Tim Burtonnél landolt a lehetőség, aki Mark Wahlberggel forgatta le a filmet és 362 millió dollárt hozott az alkotás a kasszáknál.

9

2012-nél hamarabb nem kerül a mozikba a Wolverine folytatása

Hugh Jackman a People Choice Aawards-on megkapta a Favorite Action Star díját, az elismerés átvétele után a színfalak mögött mondott már szót a Wolverine folytatásról.

“Nyáron a Reel Steel filmben fogok játszani, de ebben nem lesz igazán sok akciójelenetem. Wolverine vissza fog térni mindenképpen, Japánban fog ténykedni. Egy, esetleg másfél éven belül fogunk hozzálátni a forgatásnak, legalábbis így van betervezve.” – mondta Jackman

A Wolverine film 14 hónappal a forgatás kezdete után a mozikba került, a második részt tehát 2012-nél hamarabb nem fogjuk látni. Remélhetőleg jobban összekapják magukat a folytatásra, nekem csalódás volt a film.

2

Lively kapta a Zöld Lámpás női főszerepét

Megvan ki fogja játszani a Zöld Lámpás női főszerepet. Blake Lively, Eva Green, Keri Russell, Diane Kruger és Jennifer Garner voltak az esélyesek, közülük Lively-ra esett a választás.  Elvileg egy idősebb színésznőre bízták volna Carol Ferris karakterének a megformálását, ám a meghallgatáson mint a producereket, mint a stúdió fejeseit lenyűgözte.

Ferris a képregényben apja cégénél helyezkedik el és ő veszi fel Hal Jordant, a tökös tesztpilótát, aki később hozzájut ahhoz a gyűrűhöz, aminek segítségével álarcos igazságosztó lesz belőle, később pedig az Igazság Ligájához is csatlakozik.

Ryan Reynolds kapta a főszerepet, Martin Campbell pedig a rendezői teendőket látja el. A Zöld Lámpás hivatalosan is megkapta a zöld utat a stúdiótól, bemutató 2011 június 17-én lesz (Amerikában).

1

A próbababa remake

A nemrégiben újraindult Gladden Entertainment úgy tervezi, hogy feldolgozást készít A próbababa vígjátékból, amelynek főszereplője Andrew McCharty, Kim Cattral és James Spader volt. 42 millió dollárt termelt Amerikában 1987-ben a produkció és még egy Oscart is nyert a legjobb dal kategóriában. A második rész négy évre rá érkezett, de az már hidegen hagyta az embereket, 3 milliót tapsolt össze és az egyik legrosszabb folytatásként tartják számon.

Az eredeti film tartalma: Jonathannak nincsenek nagy sikerei az életben. Ha jól belegondolunk, kis sikerei sincsenek. Barátnője otthagyta, és minden eddigi munkahelyén csődöt mondott. Most egy nagyáruház kirakati próbababáit öltözteti – nagy karrier, ugye? Emmy egy ókori egyiptomi hercegnő, aki véletlenül éppen kirakatbabaként reinkarnálódott a XX. századi Philadelphiában, ráadásul éppen abban a kirakatban, ahol Jonathan a munkáját végzi. Az életre kelt gyönyörű próbababa segít Jonathannak abban, hogy visszanyerje az önbizalmát. Tanácsainak köszönhetően a srác olyan kirakatokat rendez be, amelyek mágnesként vonzzák a vásárlókat. A konkurens áruház sunyi vezetője megpróbálja kideríteni az egyre magabiztosabb fiú titkát és az egykori barátnő is féltékenységi rohamot kap, mert érzi, hogy nő van a dologban.