6

Csipkerózsika a gonosz boszorka szemszögéből

Dobozban van az Alice Csodaországban új verziója, végeztek az utómunkálatokkal, minden a legnagyobb rendben a film körül, tehát Tim Burton teljesen ráér. A rendező marad a klasszikusoknál, azon belül is a Csipkerózsikát nézte ki magának, ezt a történetet szeretné elmesélni megint, ám ne számítson senki arra, hogy Burton egy remake-kel rukkol elő, kissé másképpen prezentálná a filmet, ahogy azt az Alice esetében is tette.

A történet főszereplője a gonosz boszorka (Maleficent volt a neve) lesz, az ő szemszögéből fogja elregélni Burton a Grimm testvérek meséjét, méghozzá nem animációs formában készíti el a művet, hanem élőszereplős filmként képzeli el az alkotást. A boszorka a történetben megátkozza Aurora hercegnőt, ami szerint a lány elhalálozik, mikor betölti a 16. életkorát, egy mérgezett tű fog végezni vele. Három tündér viszont valamennyire meg tudja változtatni az átkot, így a lány a tű szúrásakor csak mély álomba zuhan.

Korábban úgy hírlett, hogy Burton a Dark Shadows filmhez még ebben az évben hozzá fog látni, de ha megrendezi a Maleficent produkciót, akkor még hozzá tud látni idén. Annak főszereplője Johnny Depp lesz, aki nyáron eléggé elfoglalt lesz a Karib-tenger kalózai négy miatt, jövő év elején pedig Emir Kusturica kamerája előtt fog játszani, szóval ősszel még összejöhet a dolog.

9

MacGruber előzetes

Csak egyetlen amerikai hős érdemelte ki, hogy tagja legyen a Zöldsapkásoknak, a Navy Sealnek és Rangereknek. Csak egy ember kapott eddig 16 bíborszívet, 3 kongresszusi érdemrendet és 7 elnöki medált bátorságáért. Will Forte elhozta a nagyvászonra a Saturday Night Live showban megismert zsoldost, MacGruber.

A főhős, azaz MacGruber visszavonultan éldegél, menyasszonya halála óta már nem üldözi a bűnt, ám mikor hazája csak rá számíthat újra aktivizálja magát, hogy megtalálja a nukleáris robbanófejeket és leszámoljon Dieter Von Cunth-tal.

Will Forte játssza a főszerepet, ő alakította a szkeccsekben is a figurát, Cunth-ot Val Kilmer testesíti meg, Kristen Wiig és Ryan Phillipe pedig MacGrubernek segít. Powers Boothe is feltűnik a produkcióban.

>

6

Stb…

0mlk

– Az Oscar-díjas Ronald Harwood írja a Martin Luther King Jr. életrajzi film forgatókönyvét, Steven Spielberg lesz a producer.

– Elkezdődött a Red képregényfilm forgatása.

– Nem tűnik fel Superman a Zöld Lámpás mozifilmben és a többi hős sem fogja képviseltetni magát.

– Phil Coulson S.H.I.E.L.D. ügynök ismét benne lesz a Vasember 2-ben, illetve a Thorban is. A figurát Clark Gregg alakítja.

– Múltkor a pletykák szerint Tobey Maguire lett volna Bilbo a Hobbit filmben, ezt gyorsan megcáfolták. Most ismét azt pletykálták, hogy a színész benne lesz a Hobbitban, Guillermo del Toro szerint ez nem igaz.

– Gerard Butler lesz a Machine Gun Preacher főszereplője, amely Sam Childers drogdíler életén fog alapulni. Childers abbahagyta a “szakmát”, majd hívő lett, árvaházat hozott létre Szudánban, ezzel sikerült megakadályoznia, hogy néhány gyereket elraboljanak és besorozzanak a hadseregbe. Marc Forster rendezi a filmet.

– A Karib-tenger kalózai 4-et nyáron kezdik forgatni Hawaiin.

– Emir Kusturica idén látott volna hozzá a Seven Friends of Pancho Villa and the Women witch Six Fingers filmjének, ám a főszereplő, Johnny Depp kissé elfoglalt mostanában, így csak jövő februárban kezdhetnek hozzá a munkálatokhoz. A film egyébként átesett egy címcserén, most már Wild Roses, Tender Roses-nak hívják.

Olvasd tovább

6

Passió 2

Mel Gibson Passiója előtt többen úgy vélték, hogy a színész-rendező most aztán úgy el fogja ásni magát, hogy egy ideig biztosan nem kap munkát az Álomgyárban, ám a bemutató előtt már jöttek olyan hírek, miszerint elég szép mennyiségű jegy kelt el elővételben a filmre. Végül a produkció közel 612 millió dollárt termelt világszerte, természetesen ez sem hallgattatta el Gibson rosszakaróit és poénkodni kezdtek a folytatással kapcsolatban. A színész-rendezőnek azonban esze ágában sem volt megcsinálni a folytatást, köszöni szépen, elvan ő enélkül is.

Bill McKay producer viszont betervezte a The Resurrection of the Christ filmet, aki azt reméli, hogy az alkotás legalább olyan sikeres lesz, mint a Passió. Ettől függetlenül kell egy forgatókönyv is, ezen  Dan Gordan(Hurrikán) munkálkodik és az alkotók nem csak Jézust mutatják be a produkcióban, hanem Poncius Pilátust, Júdást és Heródest is, tehát azokat, akik a keresztre feszítésben nagy szerepet játszottak.

McKay azt ígéri, hogy a Bibliában foglaltakat nem fogják megváltoztatni és úgy fogják bemutatni a történéseket, ahogy az le van írva,  ám elmondása szerint inkább a Jézus körüli főbb karakterekre fognak koncentrálni. Ezen kívül fontosnak tartják, hogy bemutassák a kor politikai légkörét is.

A produkciót Jonas McCord rendezheti, 20 millió dollár áll rendelkezésre. McCord korábban A test thrillert dirigálta Antonio Banderas főszereplésével, aminek szintén vallásos témája volt. Ebben egy régész egy 2000 éves keresztre feszített holttestre bukkan, amiről úgy véli, hogy az maga Jézus Krisztus.

0

Carey Mulligan a My Fair Lady-ben?

Évek óta próbálják újraforgatni a My Fair Lady-t, de nem akar összejönni a dolog. Danny Boyle volt kinézett a rendező, aki Daniel Day Lewist akarta a főszerepre, ám miután a színész visszautasította a felkérést Boyle is távozott a produkció éléről. Majd Joe Wright alá tolták be a rendezői széket, de végül felállt és ő lelépett. A gyeplőt John Madden vehette át, ki tudja ő meddig tart ki a projekt mellett.

Keira Knightley alakíthatta volna el Eliza Doolittle karakterét, a színésznő viszont elhagyta a fedélzetet, inkább a West Enden játszik Damien Lewis-zal egy Moliere darabban. A pletykák szerint jelenleg Carey Mulligan (a képen) töltheti be a Knithley után keletkezett űrt, de még Gemma Arterton és Emily Blunt neve is szerepel a listán.

A My Fair Lady-t anno 12 Oscarra jelölték (érdekes módon Audrey Hepburn kimaradt) és 8 díjat haza is vihetett a film. A tartalma: Henry Higgins, a talpig úriemberként is érdes modorú nyelvészprofesszor fogadást köt műkedvelő kollégájával, Pickering ezredessel, hogy az útszéli nyelven és tájszólással, elviselhetetlen hangon rikácsoló, piszkos külsejű, elhanyagolt virágáruslányból pár hónap leforgása alatt kifogástalan társasági dámát farag. Eliza Doolittle, a fogadás tárgya “nehéz kiképzés” elé néz, a fonetikán kívül el kell sajátítania az úri viselkedés szabályait, a műveltség alapelemeit, s le kell vetkőznie megrögzött régi rossz szokásait…

1

Carnahan túlélő-drámát rendez(ne)

Joe Carnahan legközelebb a The Grey túlélő-drámát szeretné megcsinálni, ennek forgatókönyvét maga vetette papírra, a történet egy csapat munkásról szól, akik Alaszkában dolgoznak az olajvezetéken, éppen hazatérnének, mikor repülőjük kényszerleszállást hajt végre. A munkások ezek után acsargó farkasokkal kénytelenek szembenézni. “Az ember és a természet összecsapásáról szól a film, pont egy ilyen egzisztencialista drámát szeretnék csinálni.” – mondta Carnahan.

Carnahan megjegyezte, ha valamiért mégsem tudna hozzákezdeni a forgatáshoz, akkor visszatér a két másik régebbi tervezetéhez. Az egyik a Killing Pablo, amely Pablo Escobar életét mutatná be, korábban Javier Bardem és Christian Bale neve forgott a produkció körül, de miután Bardem végül nemet mondott a projekt is darabokra hullott. Aztán ott van a White Jazz, ami a Szigorúan bizalmas folytatása lenne.

11

MegaPiranha – Az Asylum sem tétlenkedik

Január 26-án jelenik meg az üzletekben (Amerikában) a Sherlock Holmes, de nem a mozikban futó változat, hanem az Asylum cég verziója, tehát vigyázat, vigyázat. Ezen kívül gőzerővel ügyködnek a MegaPiranha horroron is, ugye felesleges mondanom, hogy az Alexandre Aja által rendezett filmhez semmi köze nem lesz, csupán annak népszerűségét meglovagolva próbálnak némi plusz bevételhez jutni. Ezúttal kicsit mellélőttek, mivel a moziverzió premierjét áprilisról augusztusra tették, az Asylum pedig április végén jelenteti meg saját művét. Néhány képet láthattok alább a filmből, azért érdemes megnézni azt a piranhát, nem sokat vesződhettek vele.

Olvasd tovább

6

Piranha 3D előzetes – Jönnek a gyilkos halak légiói

Néhány hete szivárgott ki a netre a Piranha 3D első előzetese kamerás minőségben, ami természetesen nézhetetlen volt. A HD-re még várni kell, de befutott ez a valamivel jobb minőségű trailer, amelyben már látni is lehet ezt-azt. Alexandre Aja otthon van a horrorban, korábban olyan filmeket csinált, mint A sziklák szeme, a Tükrök vagy a Magasfeszültség, ezúttal viszont a 3D-t is segítségül hívja a vérengzéséhez. A történetet nem nehéz kitalálni, jönnek az éles fogú, vérengző piranhák légiói és megkeserítik a fürdőzők életét. Elizabeth Shue játssza a főszerepet, hősiesen próbálja megmenteni a népet, közben pedig biztosan kicsinál egy-két gyilkos jószágot. Ving Rhames, Jerry O’Connell, Dina Meyer, Richard Dreyfuss és Christopher Lloyd is feltűnik az étlapon.  A horror bemutatóját áprilisról augusztusra tolták.

2

A Fűrész rendezője készíti a Paranormal Activity második részét

Hatalmas bevételt termelt a Paranormal Activity, a stúdió bejelentette, hogy el fog készülni a folytatás, ezen kívül pedig elkülönített némi összeget arra, hogy ehhez hasonló kisköltségvetésű produkciókat készítsenek. De előbb még a Paranormal folytatására koncentrálnak. Jason Blum és az első rész rendezője, Oren Peli producerként vesznek részt a munkálatokban, Peli helyett a Fűrész filmeken edződött Kevin Greutert fogja dirigálni a produkciót. Greutert az első 5 Fűrész film vágója volt, a hatodikat pedig maga rendezte.  A Paramount Michael R. Perryt kérte fel arra, hogy záros határidőn belül szállítsa a forgatókönyvet. Október 22-én már be is mutatnák a folytatást, a film a Fűrész hetedik felvonásával versenyezhetne ebben az időpontban. A történet egyelőre nem derült még ki, a készítők hangsúlyozták, hogy nem akarnak egy Ideglelés második részéhez hasonló filmet.

Ehhez kapcsolódóan érdemes megnézni ezt a korábban készült  poénos videót, melyben a játékoskedvű Jigsaw próbálja megzavarni egy házaspár éjszakai nyugalmát…

3

Bruce Campbell Frankenstein ellen

Bruce Campbell ismét eljátszhatja saját magát, ugyanis érkezik a My Name is Bruce folytatása, amely megint a Dark Horse Studios égisze alatt fog készülni. Eredetileg arra gondoltak, hogy a My Name is Still Bruce címet adják a sequelnek, ám végül átkeresztelték Bruce vs. Frankensteinre, a forgatás pedig ősszel kezdődik.

Mike Richardson, a film producere elárulta, hogy Campbell ugyanúgy eljátszani saját magát, mint az első részben, azaz gyakorlatilag ismét kigúnyolja önmagát. Egy európai országba utazik a színész, ahol egy kastélyba kerül, itt pedig valószínűleg Frankensteinnel akad össze.

Az előző felvonásban egy Gold Lick városkának a temetőjében kiszabadul egy kínai háborús isten, a helyi lakosok pedig úgy vélik, hogy csak Bruce Campbell lehet a megoldás a bajra, ugyanis a színész a filmjeiben már mindenféle szörnnyel leszámolt.