6

Passió 2

Mel Gibson Passiója előtt többen úgy vélték, hogy a színész-rendező most aztán úgy el fogja ásni magát, hogy egy ideig biztosan nem kap munkát az Álomgyárban, ám a bemutató előtt már jöttek olyan hírek, miszerint elég szép mennyiségű jegy kelt el elővételben a filmre. Végül a produkció közel 612 millió dollárt termelt világszerte, természetesen ez sem hallgattatta el Gibson rosszakaróit és poénkodni kezdtek a folytatással kapcsolatban. A színész-rendezőnek azonban esze ágában sem volt megcsinálni a folytatást, köszöni szépen, elvan ő enélkül is.

Bill McKay producer viszont betervezte a The Resurrection of the Christ filmet, aki azt reméli, hogy az alkotás legalább olyan sikeres lesz, mint a Passió. Ettől függetlenül kell egy forgatókönyv is, ezen  Dan Gordan(Hurrikán) munkálkodik és az alkotók nem csak Jézust mutatják be a produkcióban, hanem Poncius Pilátust, Júdást és Heródest is, tehát azokat, akik a keresztre feszítésben nagy szerepet játszottak.

McKay azt ígéri, hogy a Bibliában foglaltakat nem fogják megváltoztatni és úgy fogják bemutatni a történéseket, ahogy az le van írva,  ám elmondása szerint inkább a Jézus körüli főbb karakterekre fognak koncentrálni. Ezen kívül fontosnak tartják, hogy bemutassák a kor politikai légkörét is.

A produkciót Jonas McCord rendezheti, 20 millió dollár áll rendelkezésre. McCord korábban A test thrillert dirigálta Antonio Banderas főszereplésével, aminek szintén vallásos témája volt. Ebben egy régész egy 2000 éves keresztre feszített holttestre bukkan, amiről úgy véli, hogy az maga Jézus Krisztus.

6 komment

  1. Ha nem lesz véres, nem mennek annyian el rá. A Passióra mindenki azért ment el, hogy egy kis vért lásson. A feltámadás nyugisabb esemény volt.

  2. Ott a pont. Huhh, de utálom ezeket a filmeket… Bakker, a Passióval azért keresték sz*rrá magukat, mert: a) a bigott keresztények elmennek rá, többen meg már csak a vér miatt is, b) Mel Gibson miatt páran már csak azért is elmennek rá, a keresztényeknek pedig egy plusz löketet ad. Szerintem.

  3. Parasztvakításnak tartom. Nem csak a kereszténységet, az összes vallást. Ettől függetlenül, Hollywoodnak megéri 😛

  4. 🙂

    Nem tudom, mitől jobb semmiben sem hinni, mint valamiben?

    btw: Ezen az alapon a vallástalanság is parasztvakítás.

    De hagyjuk a teológiai vitát…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *