Észak-Amerikai box office:
Két új filmet küldtek be a mozikba, Jackie Chan akció-vígjátékától nem reméltek túl sokat, az Eli könyvére (The Book of Eli) várt a feladat, hogy letolja az Avatart az első helyről, pénteken ez még sikerült is neki, ám a hétvége győztese ismét James Cameron sci-fije lett. A Hughes tesók évek óta nem jelentkeztek mozifilmmel, legutóbb A pokolból alkotás került ki a kezeik közül, amely annyival zárt a kasszáknál, mint amennyivel az új alkotások nyitott. Denzel Washington karrierje második legjobb nyitányának örülhet (az első az Amerikai gengszter volt 43 millióval). Bátor húzás volt a stúdió részéről januárra rakni a 80 millió dollárba került művet, ez a hónap nem arról híres, hogy hatalmas bevételeket termeljen ki, ugyanakkor volt már rá több olyan produkció is, amely ebben a hónapban aratott. Az Eli könyve január negyedik legjobb nyitóhétvégéjét produkálta, előtte a Clovefield, A pláza ásza és a Csillagok háborújának a felújított változata áll.
Pár száz szavazat után az imdb-n 7,6-en áll a Hughes tesók rendezése, a kritikusok nem voltak oda érte, 45 %-uk nyilatkozott pozitívan a posztapokaliptikus filmről.
A Washington Times írója szerint a film olyan, mintha a The Roadot a Wachowski testvérek forgatták volna újra. A Minneapolis Star Tribune-ban pedig ez olvasható: Travoltának ott van a Háború a Földön, Kevin Costnernek a Waterworld, na most már Washingtonnak is van egy rémes sci-fije. A BDK Reviews kritikusa azt mondja, hogy annyira ütős a vége, hogy újra meg kell nézni a filmet.
Jackie Chan sokat letett már az asztalra, nincs is olyan ember, aki megkérdőjelezné ezt, a karrierje során szinte minden egyes csontja eltörött már, a végeredmény viszont őt igazolta, látványos, szépen megkoreografált akciójeleneteknek örvendhetett a közönség. Azonban a The Spy Next Door előzetesét elnézve többen is megemlíthették, hogy Chan talán az agyát erősen beüthette. Ám ha megnézzük több akciósztár is nagy sikert ért el, mikor az adott filmben gyerekekre kellett vigyáznia. Arnold Schwarzeneggernek bejött az Ovizsaru, Vin Dieslnek pedig a Gorilla bácsi. Channek ez most nem jött össze. A hatodik helyen tudott indítani 9,7 millió dollárral, ami a 2924 mozihoz képest nem túl szép eredmény. (A medál 8,1 milliós indítás után 22,2 millióig vitte, a 80 nap alatt a Föld körül 7,5 milliós kezdés után 24 millióval fejezte be pályafutását) A kritikusok utálták a filmet, csupán 9 %-uk írt róla pozitívan.








Az Avatar után felmerült a kérdés, hogy mi lesz James Cameron következő filmje? Volt pár találgatás, ám a rendező elárulta, hogy legközelebb a régóta tervezgetett Battle Angelt fogja vászonra vinni. Erre nem is kell annyit várni, mivel kiderült, hogy előkészületi fázisban áll a produkció és 2011-ben érkezik a mozikba. Cameron ugyanazt a a technológiát fogja használni, mint az Avatar esetében.
Az MTV News leült csevegni Martin Campbell rendezővel a The Edge of Darkness filmje kapcsán, szóba került a következő filmje, a Zöld Lámpás is. Korábban felmerült, hogy Jackie Earle Haley játszhatja Sinestrot a produkcióban, a direktor azonban ezt tagadta.
Laurence Fishburne december közepén csatlakozott a Predators stábjához, a csapat ekkora már végzett a Hawaii felvételekkel és beköltöztek Robert Rodriguez Troublemaker stúdiójába, a forgatás itt zajlott a továbbiakban. Csak annyit árultak el, hogy a színészt Nolandnek fogják hívni, de hogy milyen szerepe lesz arról többet nem közöltek.