Bruce Campbell ismét eljátszhatja saját magát, ugyanis érkezik a My Name is Bruce folytatása, amely megint a Dark Horse Studios égisze alatt fog készülni. Eredetileg arra gondoltak, hogy a My Name is Still Bruce címet adják a sequelnek, ám végül átkeresztelték Bruce vs. Frankensteinre, a forgatás pedig ősszel kezdődik.
Mike Richardson, a film producere elárulta, hogy Campbell ugyanúgy eljátszani saját magát, mint az első részben, azaz gyakorlatilag ismét kigúnyolja önmagát. Egy európai országba utazik a színész, ahol egy kastélyba kerül, itt pedig valószínűleg Frankensteinnel akad össze.
Az előző felvonásban egy Gold Lick városkának a temetőjében kiszabadul egy kínai háborús isten, a helyi lakosok pedig úgy vélik, hogy csak Bruce Campbell lehet a megoldás a bajra, ugyanis a színész a filmjeiben már mindenféle szörnnyel leszámolt.


Sam Raimi rendezte volna a Pókember 4-et, ám végül távozott a produkció éléről, a Hálószövő kalandjai pedig újraindulnak 2012-ben. Sokan úgy vélik, hogy Raimi legközelebb a World of Warcraft filmet fogja tető alá hozni, ám ennek forgatókönyve még kész sincs, nem is siettek vele túlzottan, mivel eleve úgy volt, hogy csak később fog ráérni a rendező.
Paul Dano rábólintott a For Ellen főszerepére, az indie dráma Kim So Yong (In Between Days) rendezésében fog készülni, a forgatókönyvet is ő maga írta. Februárban hozzá is látnak a forgatáshoz. Jon Hader egy mellékszerepben lesz látható. A történet egy feltörekvő, független rockzenészről szól, aki egy hosszú éjszakai vezetés során majdnem összetöri autóját, majd megérkezik egy közép-nyugati kisvárosba, ahol a küszöbön álló válásával kell törődnie.
Korábban kiderült, hogy a Conan, a barbár feldolgozás főszerepére hárman esélyesek. Az egyik Kellan Lutz, akit az Alkonyatban ismerhet a közönség, a másik pedig Jason Momoa, ő a Stargate Atlantis sorozatban látható.


