13

A közösségi háló / Catfish

írta Nikodémus

2010-11-the-social-network-catfish

Vallomással kezdem: nem vagyok fenn a facebook-on, és annak idején az iwiw sem hozott lázba. Elhűlve figyeltem, ahogy ismerőseim egymás után tapadnak rá véglegesen gépükre, hogy rég elveszett vagy újonnan megtalált ismerőseik után kutassanak, netán baráti körük tagjainak aznapi hangulatait fürkésszék. Az akár harmadik információs forradalomnak is nyugodtan nevezhető őrület odáig dagadt, hogy immár Hollywoodnak is megéri megénekelni, mégpedig decens előadásban, jó nevű rendező dirigálásával. Van itt azonban egy zavaró apróság: egy minimál-stílusban forgatott dokumentumfilm, amely megkavarja a dolgokat. És engem is – duplakritika.

2010-11-the-social-network-2

Pedig jól indul minden, hiszen a 2010-es év egyik legnagyobb felhajtásával övezett A közösségi háló tisztes munka. Feszes cselekmény, pergő és okos párbeszédek, jól eltalált hangulat – már az első pár percben feltűnik, hogy az alkotók értik a dolgukat. A minden eddiginél több dialógustól szinte szétbuggyanó, ám mégis egyben maradó forgatókönyvet Aaron Sorkin, a szűkös, a gyéren bevilágított tereket, a visszafogott drámaiságot és az ügyesen megvariált narratív szerkezetet pedig David Fincher szállítja, s közös munkájuk – ráütve az arrafelé egyébként gyakran visszaélésre is okot adó „igaz történet alapján” pecsétjét – valóban az év egyik legnagyobb moziélményét kínálják. Jól esik belesni egy zseniális ötlet születésének körülményei közé, jó, hogy helyesen használnak számítástechnikai kulcskifejezéseket, és jó, hogy végre nem elavult DOS-felületeket mutogatnak monitoron programozás címén (a kolesz ablakára való képletírogatás kliséjét sajnos nem hagyták ki). Jesse Eisenberg leheletfinoman oson át irritáló hólyagból tragikus hőssé, Andrew Garfield életszerűen hozza a naivat (róla a Boy A óta sejthető, hogy jó színész), Justin Timberlake meg (eddigi legjobb alakításában) a lazát. Csakhogy a film nem a közösségi élmény új – alkalmasint veszélyes – dimenzióiról szól, hanem egy hidegen előadott királydráma a túl gyorsan jött sikerről, rengeteg pénzről, árulásról, megcsalásról és megcsalatásról. Ezerszer látott közhelyek profi minőségben.

Catfish_movie_image

Nem így a Catfish, mely amatőr módszerekkel készített dokumentumfilmből alakul át húsbavágó drámává, s mindezt álmélkodtató egyszerűségben teszi. Adott egy New Yorkban élő fotós srác (Nev Schulman), akit egy tíz éves kislány talál meg a neten azzal, hogy szívesen megfestené a képeit. A felhőtlen kapcsolat során Nev megismerkedik a lurkó nővérével, akivel igen gyorsan intimebb irányba fonódnak tovább a szálak. Nev és a kapcsolatot kézikamerával dokumentáló testvére először akkor fog gyanút, amikor a bezsongott Megan olyan „saját dalt” küld át szerelmi vallomásul, amit megtalálnak a YouTube-on – más előadó neve alatt. Itt az ideje a dolgok végére járni, a személyes találkozás azonban még a szereplők számára is új meglepetéseket hoz. Amíg Fincher filmjéből csak úgy dőlnek ránk az intellektualizáló kulturális utalások, a Catfish végtelen egyszerűségével és keresetlenségével nyűgöz le, hogy aztán annál nagyobbat üssön a fordulatok nyomán kibontakozó drámai vonal. A gyomorbavágást persze csak szelíden kapjuk, valahogy úgy, ahogy az újabban felkapott amerikai függetlenfilmek „emberi történeteiben” – ezzel azonban semmi baj nincs, a Catfish tényleg arról szól, amit ígér: egy különös, teljesen valóságos utazást a közösségi portálok(kal való visszaélés) mélyére.

*

Bár több kedvem van újranézni A közösségi hálót, a Catfish jobban megérintett. Talán azért, mert míg Fincher fikciós története egy félelmetesen élőnek tűnő ál-világ születését mutatja be szenvtelenül (hol van már a kilencvenes évekbeli „nagy trilógia” – Hetedik, Játsz/ma, Harcosok klubja – elementaritása…), addig Henry Joost és Ariel Schulman mozija annak működésével és hatásaival foglalkozik, kíméletlen valósághűséggel a lényegre koncentrálva. Hollywood tehát érti a csíziót, csakhogy elvéti: egy minimál-doku nálam beelőzte.

13 komment

  1. A közösségi hálóban egyetértek, volt drámázás meg minden, de igaziból nem tudtam együtt érezni a szereplőkkel. A trailerje pedig teljesen más hangulatot ígért :S Attól függetlenül tényleg jó, de Fincher többre is képes a profizmuson kívül.

  2. Én meg tüntetőleg nem nézem meg A közösségi hálót. Hogy lehet valaki ilyen kőgazdag ennyire fiatalon!? Az első millióimat nekem is most kéne összeszedni…

  3. Csak Fincher miatt néztem meg a Közösségi hálót, a Facebook témát magasról… Szerintem zseniális lett. Egyáltalán nem sablonos. Én teljes mértékben elhittem amit a vásznon láttam (persze érezni fiktív a dolgokat). A párbeszédek iszonyú feszültséget tudnak teremteni, nincs jellemfejlődés és tökéletesen bemutatja, hogy milyen önző az ember. Az év legjobbjai közt a helye!

  4. @A nép fia: Szimpla hülyeség ilyesmiért nem megnézni egy filmet….. A kérdésedre a válasz: Nem otthon vakargatta a tökét, hanem rendesen szétprogramozta a fejét…

  5. Nem tudom, ez mennyire volt szandekos, de nekem az elso jelenettol fogva az volt a benyomasom, hogy Asperger szindromas Zuckerberget – a keves arckifejezes, az emberek mint rendszer megertese de a szemtol szembeni beszelgetesek ertelmezesenek teljes hianya, a kielemzo beszedmod, atlagon feluli intelligencia… Hogy ennek mennyi koze van a valosaghoz jelentektelen, de a filmbeli karaktert a szememben sok “seggfejseg” alol felmenti, annyira nyilvanvalo a disconnect kozotte es mas szereplok erzesei kozott.

  6. @FayeFaye: Zuckerberg Asperger-szindrómás lenne? Sehol sem olvastam erről. Mindenesetre lehetséges értelmezés, támogatom, amit az is erősít, hogy valahol viszont olvastam, Fincher direkt kérte Eisenberget, hogy fapofával dumálja szét a filmet. Így fért bele két órába az egész, ugyanis amikor először a producerek elolvasták a kész forgatókönyvet, megrémültek, hogy miféle 3 órás film lesz ebből…

  7. @nikodémus: ha kihagyjak a lasitott felvetelen evezos Omega reklamot talan belefert volna meg nehany mondat. Hogy az igazi Zuckerberg a spektrumon van-e, azt nem tudom, rakerestem a film utan es vannak pletykak az interjui alapjan, de nem konkret. En mindig szkeptikusan kezelem az ilyen “igaz torteneteket” es Zuckerberg mint ember egyaltalan nem erdekel.

    Az erdekes az, hogy az utobbi evekben mennyire nepszeruek lettek a gyakorlatilag Asperger szindromas karakterek, a TV-ben kb. levaltottak a homokos legjobb barat karakteret (Community, The Big Bang Theory), de valamiert nem szabad kimondani, hogy azok.

  8. “ha kihagyjak a lasitott felvetelen evezos Omega reklamot talan belefert volna meg nehany mondat.”

    De azért Muszorgszkijra evezni mégsem mindennapi, lássuk be! ;-))) A film egyik szép pillanata volt.

    “Az erdekes az, hogy az utobbi evekben mennyire nepszeruek lettek a gyakorlatilag Asperger szindromas karakterek”

    Én egy friss filmet láttam ezügyben: a Mary és Max-ot. És az katartikus.

  9. [i]Muszorgszkijra evezni[/i]

    Bocsánat, nem Muszorgszkij, hanem Grieg (a Peer Gyntből egy részlet – áthangszerelve).

  10. Nekem speciel nem tetszett, oké hogy van ilyen hogy facebook, de ez a feleslegesen felkapott divat függőség már nagyon túlzás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *