0

Clive Standen lesz az Elrabolva sorozat főszereplője

standenAz utóbbi évek egyik legjobb Luc Besson-filmje az Elrabolva (Taken) volt, amelyben Liam Neeson lányát keresve letarolta fél Párizst és leszámolt az albán maffiával. Sajnos a két folytatás csak beárnyékolta az élményt, de a színész által játszott Bryan Mills nem megy nyugdíjba. Ugyanis készül a sorozat és mivel prequelről van szó Neeson helyett fiatalabb színész kellett keresni. A választás a Vikingek (Vikings) főszereplőjére, Clive Standenre esett.

Besson marad a széria mellett, producerként állt a projekt mögött. Alex Carey, a Homeland – A belső ellenség (Homeland) és a Legends – Beépülve (Legends) alkotója írhatja a történetet, illetve a rendezői teendőket is ellátja.

4

Folynak az Igazság Ligája előkészületei

Áprilisban elstartol az Igazság Ligája forgatása. Zack Snyder rendező twitterén tett közzé egy képet, amelyen Jason Momoával látható, de a háttérben azért ott van még pár kosztüm. Momoa Aquamant keltheti életre a filmben, de jelen lesz még Superman, Batman és Csodanő is. Számíthatunk rá, hogy Villám is tiszteletét teszi, a karaktert Ezra Miller alakítja, Cyborg-ot Ray Fisher testesíti meg. 2020-ben jön a Green Lantern Corps, szóval esélyes, hogy a Zöld Lámpást/Lámpásokat is megemlítik.

 

1

Röviden: Outcast/Left Behind/Runner

outcastSoha többet nem fogok siránkozni azon, hogy Nicolas Cage többet érdemelne. Nem fogom sajnálni, hogy milyen mélyre jutott. Az Outcastban nyújtott alakítására nincsenek szavak. Ha esetleg a film nézése közben hangos nevetést hallasz, az bizony a saját hangod. Meg kellett néznem az imdb-t és a wikipediát, hogy nem tartozik-e bele a paródia vagy vígjáték kategóriába. Szégyen, de ezt tényleg komolyan gondolták. És Cage is komolyan gondolta alakítását. Ha elmenne egy Roger Corman projekt színészválogatására, a legendás B filmes csak azért hívná vissza a 2. fordulójára, hogy biztos legyen benne, hogy valóban ő járult elébe korábban. Szomorú, de a színésznél jó ideje tart a lejtmenet, de az Outcasttal elérte a mélypontot. Egyedül pozitívumként említeném meg, hogy ebben a kalandfilmben nem ő volt a főszereplő. Hayden Christensen a keresztes háborúk után magányosan iddogálna, de úgy alakul, hogy elkötelezi magát egy fontos ügy mellett és később egykori harcostársába is belefut, akit Cage „formál meg”. Iszonyat gyenge, ötlettelen, logikátlanságokkal tűzdelt fárasztó produkcióról van szó, amelynek dialógusait mintha egy olyan ember írta volna, aki leginkább egyedül szeret lenni.

leftbehind1Valamivel jobb teljesítményt nyújt Az otthagyatottakban (Left Behind)  és a A louisianai befutóban (Runner), de még így is a bőven rossz kategóriába sorolható. Mind alakítása, mind maguk a filmek. Szívesen értékelném a mondanivalót vagy az igyekezetet, de előbbivel mintha nem is akartak volna foglalkozni, utóbbi meg ha volt is, gyorsan elenyészett a forgatás kezdetén. Az otthagyottak Tim LaHaye és Jerry B. Jenkins ismert regényéről van szó. A lényeg, hogy világszerte több millió embernek nyoma vész és ehhez Istennek van köze. Tehát lehetett volna egy érdekes vagy pofátlan propagandafilm, izgalmas sci-fi thriller… vagy csak szimplán megpróbálták volna elérni, hogy a hitetlenek valahogy mégis hinni kezdjenek. De nem, egyáltalán nem. Esetleg ha nem egy kaszkadőrre bízták volna a rendezést? Itt nincs se feszültség, se izgalom, se válaszok, se… semmi, csak merő unalom. Nem lehet jó jelzőkkel illetni  A louisianai befutót sem, ahol végül is a 2010-es olajkatasztrófa köré próbálnak felhúzni valamiféle sztorit. Cage jó szándékú politikust alakít, akinek hirtelen összezuhan az élete. Itt is lehetett volna egy erős dráma, különféle katasztrófáknál készült kemény képekkel megspékelve. E helyett inkább egy gyenge, semmitmondó és üres filmet kreáltak. Olvasd tovább

0

Pete’s Dragon előzetes

petesdragonHárom évvel ezelőtt szellőztette meg a Disney, hogy elkészítik az 1977-es Peti sárkánya (Pete’s Dragon) újragondolt változatát, tehát egy rebootot. David Lowery, az Ain’t Them Bodies Saints író-rendezőjére bízták a produkciót, illetve kijelentették, hogy nem musical-re kell számítani. A filmben megjelenő sárkányt pedig CGI-vel jelenítik meg, nem hagyományos, kézzel rajzolt technikával. Bryce Dallas Howard, Wes Bentley, Karl Urban, Robert Redford lépdelt fel a fedélzetre, Petit pedig Oakes Fegley játssza.

Mr. Meacham (Redford) öreg favágó éveken keresztül mesélt a helyi gyerekeknek az erdőségben élő rettentő sárkányról. Lánya, Grace (Howard) erdészként dolgozik nem hiszi, hogy túl sok valóságalapja lenne a történeteknek, de egy nap megismerkedik Pete-tel. A srác egy 10 éves árva gyerek, azt állítja, hogy egy hatalmas és zöld, Elliott nevű sárkánnyal él a vadonban. Leírása eléggé hasonlít arra a lényre, amit Mr. Meacham szokott emlegetni. Grace úgy dönt, hogy utánanéz honnan jött Pete.

Olvasd tovább

2

Box Office: Deadpool gyorsan áthaladt a 200 millión

deadpoolÉszak-Amerikai box office

Deadpool könnyedén átsuhant a 200 millión és ebbe belefért egy nagyobb csökkenés is, de ez megszokott az olyan filmeknél, ami gigabevételt hoz első hétvégéjén. R kategóriás produkcióról van szó, így Hollywoodban most mindenki megpróbálja kitalálni, hogy egy nem túl ismert karakter miként tudott így teljesíteni. Úgy hírlik, hogy a Wolverine következő része sem PG-13-as lesz, aminek csak örülni lehet. Mindenesetre a szájmenéses zsoldos a 300 milliót is be fogja venni, de nem sokáig lesz egyedül ebben a sávban az idei bemutatók közül, mivel hamarosan jön Batman és Superman harca. Olvasd tovább

11

Deadpool érdekességek

deadpoollllll

Deadpool az év egyik legnagyobb sikere. Persze lesz mellette más sok száz milliós bevétellel büszkélkedő produkció is. De biztosra vehető, hogy Amerikában 2016 végén a legtöbbet kaszáló top 10 filmek között szerepelni fog és talán előkelő helyet fog elfoglalni a globális listán is. Még szép, hogy a Fox örül és sok producer éppen a Deadpool miatt látja úgy, hogy esetleg saját tervezete is megkaphatja az R-es besorolást. Viszont a kezdet kezdetén a stúdió egyáltalán nem bízott Deadpoolban és nadrágszíjat is eléggé szorosra húzták. Költségcsökkentés okán a szkriptben is több változás történt. A továbbiakban spoiler előfordulhat. Olvasd tovább

5

Spotlight – Egy nyomozás részletei (Spotlight)

spotlight

2001-et írunk, a Boston Globe új főszerkesztőt kap. Marty Baron megérkezéséve egyúttal a változások szelét is érezni. Valami lóg a levegőben. A nagy vetélytársak elcsábítják a hasznos munkatársakat, ráadásul ekkoriban vetette meg a lábát az internetes újságírás. Baronnak egy olajozottan, jól és költséghatékonyan működő céget kell faragnia a Globe-ból. Az emberek pedig suttogni kezdenek, féltik állásukat, .hiszen úgy hírlik, hogy Baron nem szívbajos, ha leépítésekről van szó. Tekintélyt parancsoló férfiről van szó, aki nem is igazán utasításokat osztogatott, hanem kért. És egy főnök kérését vagy meglátásait illik parancsnak venni.

A Globe-nál dolgozik a Spotlight 4 fős oknyomozócsapata. Választott témáikon gondosan átrágták maguknak, minden apróságnak utánajártak és hónapok elteltével lehozták cikküket. Baron egyik első intézkedése az volt, hogy a kvartett sarokba hajítsa eddigi munkáját és ráállította őket a katolikus egyház gyerekmolesztással kapcsolatos esetre. Olvasd tovább

0

Stb…

ringss

Valami gond lehet A kör folytatás környékén? Tavaly mutatták volna be a Rings-t, de átrakták április 1-re, most pedig október 28-ra helyezték át.

Jön a Death Race 2000 remake, a Death Race 2050 címre hallgató film producere Roger Corman lesz.

Február 10-én mutatják be a John Wick: Chapter Two-t.

Emily Blunt lesz a Mary Poppins folytatás főszereplője.

Elindult az új Hellraiser film forgatása. Olvasd tovább

0

Újabb infók a Rogue One-ról

jiangNem is oly rég került ki a Droidra egy összeállítás, amelyben a Rogue One-ról esett szó és az eddigi pletykákat gyűjtöttem össze. Most itt van egy újabb, de kisebb adag érdekesség.

Jian Wen a felkelők csapatát erősíti, ezt már tudjuk. Viszont kiderült karakteréről, hogy afféle fegyvermániás és egyúttal jól is ért hozzájuk. Ha már azt hinnék róla, hogy kifogyott a lehetőségekből és nem tud már mivel tüzelni, akkor hirtelen előránt a csizmájából egy újabbat. Annyit cipel magával, amennyit csak tud és ruházatában is elrejtve jó néhány harci eszköz.

Felicity Jones kilétét továbbra is homály fedi. Sok a találgatás vele kapcsolatban és a MakingStarWars oldal egy újabbal toldotta meg. E szerint a hölgy neve Jyn lesz, amely akár kódnév is lehet.

Forest Whitaker éppen a Hughie Broadway előadást reklámozza. A Today Show-ban is erről volt szó nagyrészt, de kérdezték a Star Wars-ról is. A színész elmondta, hogy már felvették jeleneteit, nem kell már visszamennie a forgatásra. Illetve a film hangvétele sokkal komorabb lesz, de ezt már eddig is tudtuk.

Plusz egy interjú Riz Ahmeddel, de nem árul el sokat.

Olvasd tovább

1

Rekordbevételt ért el Kínában a The Mermaid

mermaidHollywood az elmúlt évek során döbbent rá, hogy hatalmas pénzeket lehet leakasztani Kínában. Bizony, bizony, az országban előszeretettel hagy a kasszáknál a nézőközönség sok-sok millió dollárnak megfelelő összeget. Vegyük például a Halálos iramban 7-et (Furious 7), amely 380 millió dollárt kaszált.

De természetesen a hazai filmek is szépen hoznak. Stephen Chow új filmje 12 nap alatt 2,49 milliárd yüannak megfelelő összeget termelt, amely átszámítva 382 millió dollár. A The Mermaid így lekörözte a Monster Hunt-ot, amely úgy két hónap alatt szedett össze ugyanennyit. Chow rendezésében bőven van még szufla, e hétvégén átsuhanhat a 400 millió dolláros bevételen. Eddig még egyetlen film sem gyűjtött össze ennyit.

A produkciót a Sony forgalmazza a határokon kívül. Szingapúrban 838.000 dollárt zsákolt be. Ami annyit jelent, hogy a stúdió által forgalmazott kínai filmek közül a The Mermaid hozta a legtöbbet és Malajziában is legjobb nyitánynak számít a kínai nyelvű alkotások terén.

A történetben egy hableányt megbíznak egy gonosz üzletember kinyírásával, ám a férfi beleszeret nőbe. Olvasd tovább

0

Bateman és Aniston az Office Christmas Party vígjátékban

batemananiston2010 óta tervezgetik az Office Christmas Party vígjátékot. Hat év alatt miért nem sikerült összehozni a filmet, vajon mi lehetett a probléma? De most lendületet kapott a projekt, ugyanis Jennifer Aniston, Jason Bateman, Kate McKinnon és T.J. Miller is a fedélzeten van.

Lee Eisenberg és Gene Stupnitsky, a Rossz tanár (Bad Teacher) írói, illetve Laura Solon dolgoztak a forgatókönyvön. Josh Gordon és Will Speck tavasszal láthatnak hozzá a forgatáshoz. A duó nevéhez kötődik a Sejtcserés támadás (The Switch), amelyben szintén Bateman és Anistion játszottak, de ők vezényelték le a Jégi dicsőségünket (Blades of Glory) is.

A történetről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy egy irodai parti eldurvul.