1

Az Elrabolva sorozat előzetese

takensorozatLuc Besson egyik legnagyobb dobása az utóbbi időben az Elrabolva (Taken) volt, de a remek akciófilm fényét két gyengébb folytatással árnyékolta be. És most még jön a sorozat is. De vajon mire mennek Liam Neeson nélkül?

A szériában szintén Bryan Mills áll a középpontban, de mivel a történet nem folytatás, hanem előzmény, így egy fiatalabb színészre, Clive Standenre bízták a karakter megformálását. Így nem egy visszavonult ügynököt fogunk látni, hanem megmutatják, hogy az egykori zöld sapkás katona miképp boldogul a CIA-nál. Olvasd tovább

0

Clive Standen lesz az Elrabolva sorozat főszereplője

standenAz utóbbi évek egyik legjobb Luc Besson-filmje az Elrabolva (Taken) volt, amelyben Liam Neeson lányát keresve letarolta fél Párizst és leszámolt az albán maffiával. Sajnos a két folytatás csak beárnyékolta az élményt, de a színész által játszott Bryan Mills nem megy nyugdíjba. Ugyanis készül a sorozat és mivel prequelről van szó Neeson helyett fiatalabb színész kellett keresni. A választás a Vikingek (Vikings) főszereplőjére, Clive Standenre esett.

Besson marad a széria mellett, producerként állt a projekt mögött. Alex Carey, a Homeland – A belső ellenség (Homeland) és a Legends – Beépülve (Legends) alkotója írhatja a történetet, illetve a rendezői teendőket is ellátja.

2

Stb…

0ithots

Eltolták A tenger szívében bemutatóját, csak decemberben kerül a mozikba.

Áprilisban kezdődik a Tini Nindzsa Teknőcök 2 forgatása.

Az X-Men folytatásában nem fog felbukkanni sem Ian McKellen, sem Patrick Stewart.

Megcsinálják az Ouija folytatását.

Michael Bay John Krasinskit nyerte meg a 13 Hoursra.

Az Anarchy következő előzetese.

Tom Hardy kilépett a Suicide Squad-ból, helyére Jake Gyllenhaalt szeretnék. Olvasd tovább

0

Elrabolva 3 (Taken 3)

elrabolva3poszter

Az előző részekről itt és itt olvashatsz.

Pierre Morel vajon mit csinál mostanában? Az első Elrabolva faék egyszerűségű sztorival bírt, mégis két fontos összetevő miatt a lehető legjobbat hozták ki a filmből. Liam Neeson lehengerlően hozta a rábízott szerepet, a direktor pedig izgalmasan prezentálta search & destroy hadjáratát. De miután Morel bő egy évtizedet lehúzott a Luc Besson istállóban, más vizekre evezett. Ám a Nikita és a Leon, a profi alkotójának új kedvence akadt, Olivier Megatont vette pártfogásba és az Elrabolva 3 után sem tiszta, hogy Besson mit lát benne. Olvasd tovább

2

Elrabolva 3 szinkronos előzetes

taken3kep1Bryan Mills (Liam Neeson) volt CIA-ügynök számára a legfontosabb küldetés mindig is a családja védelme volt. Mikor már azt hitte, minden ellenségével leszámolt, és sötét múltja nem érheti utol, egy váratlan esemény teljesen felborítja addigi nyugodt életét. Volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal.
Miközben a vérprofi Mills mindent bevet, hogy megtalálja és kiiktassa a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Withaker), valamint a CIA és az FBI. De nemcsak az ő élete forog veszélyben: a lánya, Kim (Maggie Grace) is a kegyetlen gyilkosok célpontjává válik.
Az exügynök felforgatja egész Los Angelest, nem törődve semmivel és senkivel. Két cél lebeg a szeme előtt: biztonságban tudni a lányát, és végrehajtani a halálos ítéletet a brutális gyilkosok felett.

Olvasd tovább

2

Tak3n előzetes

taken3kepLuc Besson jó ideje a gyorsan megírható, könnyen leforgatható, egyszerű, de szórakoztató akciófilmekre állt rá. Az Elrabolva (Taken) mondhatni az utóbbi évek munkájának gyöngyszeme, ráadásul Liam Neesonból is akciósztárt faragtak. Sajnos a folytatás eléggé félresikerült. Viszont a várakozásoknak megfelelően hozta a sok-sok millió dollárt, így Besson belevágott a harmadik felvonásban. A rendezői széket újra Olivier Megaton alá toltba be és a nagy számok törvénye alapján lassan illő lenne, hogy egy jó filmet is letegyen az asztalra. Az Elrabolva 3  (Tak3n) előzetese alapján lehet, hogy talán sikerült.

Ezúttal nem rabolnak el senkit, Bryan Mills békés családi életet élne, de nejét megölik. A gyilkossággal őt vádolják meg, de nem hagyja magát a sittre juttatni. Nyomában a CIA-vel, az FBI-jal, a rendőrséggel és Forest Whitakerrel megpróbálja tisztázni magát. Ki kell derítenie, hogy ki követhette el a szörnyű tettet, vigyáznia kell lánya épségére és egyúttal bosszút is állna. Good Luck. Olvasd tovább

12

Jön az Elrabolva 3

liamneesonAz Elrabolva (Taken) Luc Besson akciófilmes munkásságának egyik ékköve és mellesleg akcióhőst faragott Liam Neesonból. Ám gyorsan kiderült, hogy a  francia úriember nem lát túl a ropogós dollármilliókon és újabb kalandra küldte Neesont, de az is kiderült, hogy Olivier Megaton nem tud hasonló feszültséget és akciójeleneteket készíteni, mint az első rész rendezője Pierre Morel.

A pénz beszél és mivel a második rész is szépen hozott a konyhára, így az EuropaCorpnál úgy döntöttek, hogy nem hagyják békén Bryan Millst. A rendezői széket a Besson istállóban nevelkedett Megatonra bízták (megint!?), a Deadline oldal tudomása szerint márciusban szeretnék kezdeni a forgatást.

Neeson természetesen visszatér, 20 millió dolláros fizetést vághat zsebre, de Maggie Grace felbukkanására is számíthatunk. Forest Whitakert szerződtették le az egyik szerepre, de egyelőre nem tudni, hogy kit fog játszani.

19

Liam Neeson 20 millió dollárt kap az Elrabolva 3-ért

liamneesonAz Elrabolva (Taken) sikere után Liam Neeson eléggé szkeptikusan állt hozzá a folytatáshoz. Mi az, ami meggyőzhette? A pénz! Az első részért még csak 5 millió dollárt kapott, az Elrabolva 2-ért 15 millió dollárt vághatott zsebre.

A második felvonás 378 millió dollárt kasszírozott a kasszáknál, ami leginkább annak köszönhető, hogy Bryan Mills ex-CIA első felbukkanását és a lányát elrabló albán terroristák utáni hajszáját szinte mindenki kedvelte. Ám a második részt már nem igazán kedvelte a közönség. Ennek ellenére Luc Besson belevág az Elrabolva 3-ba és Neesont is sikerült visszacsábítani. 20 millió dollárt szurkolnak le a markába.

A forgatókönyvet Besson és Robert Mark Kamen írják. Rendező egyelőre még nincs, de biztos, hogy Besson egyik munkatársa fogja megkapni a lehetőséget. Még az sem kizárt, hogy Olivier Megaton dirigálja a harmadik részt.

10

Elrabolva 2 (Taken 2)

elrabolva2

Az előző részről itt olvashatsz.

Luc Besson neve a 90-es években még elég jól hangzott. Valakinek ki kellene derítenie, hogy mi volt az a (törés)pont az életében, amikor úgy gondolta, hogy inkább a sok lövöldözéssel és látványos bunyóval tarkított akciófilmeket térfelén kamatoztatja az évek során összegyűjtött pénzét és tehetségét. Sokan sok helyen beszélték és elemezhették ki a derék francia hozzáállását, talán az e sorokat olvasókban is felmerült, hogy történhetett Bessonnal. Akciófilmes munkásságának ékköve az Elrabolva, amitől a többség talán nem is várt semmi extrát, mégis ezúttal sikerült eltalálni, hogy mivel szögezze a székbe a nézőket. Állítom, hogy az utóbbi évek egyik legjobb akciófilmje volt, de a legnagyobb érdeme mégis az, hogy Liam Neesont közel 60 évesen akcióhőssé avatta. Ennek ellenére a folytatás mégsem hiányzott, mégis megkaptuk. Olvasd tovább