3

Folytatódik a norvég horror – Cold Prey 3 előzetes

Immár a harmadik részénél jár a Cold Prey (Fritt Vilt) norvég horror franchise, októberben mutatják be hazájában, hogy hozzánk mikor érkezik nem tudni, bár ha minden igaz, akkor még az első részt se adták le a hazai mozikban és DVD-n se jelent meg. A történet szerint 5 barát a hegyekbe utazik snowboardozni, ahol összefutnak egy gyilkossal. Lesz benne pár flashback is, amelyek a gyilkos gyerekkorát hivatottak bemutatni.

3 komment

  1. És ez már nem télen fog játszódni.:)
    Én nagyon várom, hogy mikor jelenik majd meg külföldön DVD-n, mert addig esélytelen a megtekintése.
    Az első két részt láttam. Üde szinfolt mindkettő a sok vacak horror között. Igazán megjelenhetnének nálunk is DVD-n, az Eden Lake és a Trick ‘r Treat társaságában.

  2. Jesszus én azt hittem, hogy még az első rész sem helent meg, pedig horrorhoz képest igen felkeltette az érdeklődésemet anno. Jobb lesz bepótolnom 🙂

  3. Az első rész azért jobb volt sokkal, mint a második, de a harmadikra is kíváncsi leszek. Amúgy nem kell nagy durranásra számítani és akkor teljesen nézhetőek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *