0

Utolsó éjszaka a Sohóban – A kulisszák mögött

Ha visszamehetnél az időben, megtennéd? Érdemes lenne? Azt mondják, a múlt más vidék. Zártak a határai. De mitévők legyünk, ha ez nem teljesen igaz? Mi történik, ha a saját bőrödön tapasztalhatod meg a múltat, annak túláradó ingertömegével együtt? Ezzel a helyzettel szembesül Eloise (Thomasin McKenzie) Edgar Wright új lélektani thrillerében. A fiatal lány azért érkezik Londonba, hogy divattervezést tanuljon, de igazából a múlt érdekli – szenvedélyének tárgya egy letűnt korszak. A hatvanas évek Londonjába vágyik, hogy személyesen merüljön el annak minden pompájában. Eloise titokzatos természetfeletti képessége megadja a lehetőséget arra, hogy olyan kézzelfoghatóan váljanak valóra álmai, ami számára is szinte felfoghatatlan. Amikor beköltözik a jellegtelen kollégiumba, Eloise azonnal megijed szobatársától, a lenyűgöző Jocastától (Synnove Karlssen) és divatőrült barátaitól. Bár barátságos csoporttársa, John (Michael Ajao) igyekszik bátorítani őt, Eloise ki nem állhatja az egész éjszaka tartó bulikat. Inkább kivesz egy kiadó szobát egy régi ház manzárdjában, ahol a házinéni Ms Collins (Diana Rigg). Bár Eloise még nem találta meg a helyét, reménykedik a szebb jövőben, és éjszakánként szépen elmerül a hatvanas évekről szóló álmokban.

De ezek az éjszakai látomások vajon álmok csupán? Eloise, amikor beszambázik a Café De Paris-ba, azon kapja magát, hogy Sandie (Anya Taylor-Joy) életét éli, aki a hatvanas évek feltörekvő sztárpalántája, énekesnő, táncosnő, színésznő akar lenni – minden vágya, hogy mindenkit lenyűgözzön. Sandie valamennyi álma kezd valóra válni, amikor találkozik a sármos Jackkel (Matt Smith), aki impresszárió, és bemutathatja azoknak az embereknek, akik segíthetnek beindítani a karrierjét. Sandie révén Eloise-t beszippantja az első szerelem, a vakító fények és a nagy álmok ellenállhatatlan kalandja. Eloise azonnal szerepmodellként és vezérlő csillagként fogadja el Sandie-t, olyanra hidrogénezteti a haját, mint az övé, és alig várja, hogy éjszakánként visszatérhessen álmai múltjába. Ám amikor Sandie élete baljós kanyart vesz, félő, hogy Eloise is vele tart. A hatvanas évekről szőtt álmok sötétbe borulnak, és ez az árnyék rávetül Eloise mindennapi életére, mert Sandie problémái a nyakába zúdulnak. Megváltoztatható-e a múlt és megmenthető-e Sandie? Megoldhat-e Eloise egy több évtizedes rejtélyt, mielőtt ő is veszélybe kerül?

Üdvözlünk a Sohóban

„A fények arra sokkal ragyogóbbak
Elfeledheted minden bajod, minden gondod
Menj hát a belvárosba
A dolgok nagyszerűnek tűnnek, ha a belvárosban vagy
Nincs ennél jobb hely, az biztos, belváros”

Belváros
Petula Clark

„Ez egy neonfényben fürdő rémálom – mondja Anya Taylor-Joy. – Komor, ám a sötétséget ellenpontozzák a vakítóan harsány színek. Valós világ, ami egy álomban játszódik.” „Imádtam, hogy annyi váratlan fordulat van a cselekményben, és teljesen magába szippant a történet – veszi át a szót Thomasin McKenzie. – Az ember sosem tudhatja, mi fog történni.” „Ez egy olyan thriller, amely sötét, komor, táncos, fura és színpompás – mondja Matt Smith. – Olyan sok hozzávaló találkozik itt, amiket csak Edgar Wright tudott így összeválogatni. Ha az ember elolvassa a forgatókönyvet, már látja is maga előtt, mi minden fog ebből kibontakozni. Edgar briliáns módon kezeli a kamerát.” „Az Utolsó éjszaka a Sohóban szerelmes vallomás London e különleges negyedének és egy letűnt korszaknak, amikor a Rolling Stones és Margit hercegnő gyakran felbukkant ezen a környéken – szögezi le Krysty Wilson-Cairns forgatókönyvíró. – Szerelmes levél a múltnak, ám egyben figyelmeztetés is, hogy nem szabad túl sok nosztalgiával visszatekinteni, és szemet hunyni a mélyben fortyogó mocsok felett.” Vagyis, más szóval, a történet tele van ellentmondással – de Wright pont így akarta.

„Imádom Londont meg a hatvanas éveket – mondja a rendező. – De ez egy gyűlölettel vegyes szerelmi kapcsolat. Egyformán lehet brutális és gyönyörű. London folyamatosan változik, a dzsentrifikáció (az a folyamat, amelynek során a lepusztult városnegyedek ledózerolása után új, modern városrészek épülnek, és a hátrányos helyzetű lakosság helyére konszolidált polgárok költöznek – a ford.) és az új építészeti megoldások állandóan újraformálják arculatát. Mindennek a tudatában könnyű romantikus színben látni az elmúlt évtizedeket, még akkor is, ha nem is éltünk azokban az időkben. Talán bocsánatos bűn, amikor valaki azt képzeli, hogy ha visszatérünk a hatvanas évekbe, csodálatos élmény lesz. De azért ott lappang a kétely. Tényleg olyan csodálatos lenne? Különösen női nézőpontból. Amikor olyasvalakikkel beszélsz, akik átélték a hatvanas éveket, hihetetlen rajongással beszélnek arról az időszakról, amit elmondásuk szerint gyakorlatilag végigbuliztak. De ott munkál az emberben az az érzés, hogy bizonyos dolgok nem kerülnek szóba. Ha rákérdezel, azt válaszolják, hogy ezek egyben kemény idők is voltak. Tehát a filmünk arra keresi a választ, hogy mi van, ha nem rózsaszínű szemüvegen keresztül tekintünk vissza, és a rejtett dolgok milyen gyorsan kerülnek napvilágra.”

Wright hozzáteszi, hogy a munka és a társasági élet mellett az utóbbi pár évtizedben valószínűleg több időt töltött a Sohóban, mint otthon. London központjának ez a része, amely alig fél négyzetmérföldet tesz ki, mindig is a bárok, nightclubok, színházak és mozik otthona volt, és itt vert gyökeret az ország filmipara is. A társaságkedvelő londoniak rendre itt kötöttek ki éjszakánként, különösen azok, akik kreatív területen működtek. De annak, aki hazafelé indult egy esti kiruccanás vagy a filmjének vágása után, nem kerülhette el a figyelmét, hogy a Soho gyanús üzelmek színtere is. A Soho immár két évszázada a bűn fellegvára; tele van sztriptízbárokkal meg bordélyokkal, és kétes alakok settenkednek a sötét mellékutcákban. A Soho pont ettől izgalmas. A csillogó szórakoztatóipar központja egyfelől, a prostituáltak, stricik és bűnözők hírhedt tanyája másfelől. Ez a kettős identitás adta az ihletet az Utolsó éjszaka a Sohóban című thrillerhez. A városnegyed sötét utcái, a hatvanas évek ifjúsági kulturális forradalma, amely a modernitást a hedonizmussal ötvözte, a rajongás a korszak zenéjéért és az évtized komorabb tónusú filmjei mind odahatottak, hogy kikristályosodott Wright ötlete: összeállt a történet egy idealista lányról, akit álmai a Sohóba vezetnek, de ott sokkal baljóslatúbb dologra bukkan, mint amire számított.

Wright hamar eldöntötte, hogy a főhős egy fiatal nő lesz, aki először jön Londonba. „Nem volt más változat – magyarázza. – A projekthez szorosan hozzátartozott, hogy női főszereplővel akartam filmet készíteni. Annak is tudatában voltam, hogy a hatvanas években sok olyan film készült – férfiak írták őket –, amelyek tanmesét adtak elő Londonba érkező ártatlan lányokról. Akkoriban ez valószínűleg merész tettnek számított. De mostanra már jó néhány közülük szenzációhajhásznak és erőltetetten moralizálónak tűnik, mintha tagadni akarnák a szabadság eszményét és azt, hogy a lányok egyedül is képesek boldogulni.” Wright elhatározta, hogy kissé kiigazítja ezt az irányvonalat, és kérdőjeleket vet fel a kopott klisével kapcsolatban. Ennek hangsúlyozására a kizsákmányolás és a bűnözés szolgál a történet hátteréül. „A hatvanas évek hosszú árnyékot vet Londonra, de különösen a Sohóra – mondja a rendező. – A Soho mindig is a csillogás és a szórakoztatóipar diadalának volt a jelképe, de ugyanilyen rangot vívott ki magának mint a romlottság fellegvára. Beírta nevét a zene- és filmtörténetbe, de a bűnözés történetébe is. Megszámlálhatatlanul sokszor sétáltam át a Sohón éjnek évadján, és eltöprengtem azon, mire szolgálhatott ez vagy az az épület. Hallottam a múlt visszhangját, és nem is túlságosan messziről.” Múlt és jelen összeolvad, mígnem a múlt bűnei kísérteni kezdik a jelenkorban élő hősnőnket. Wrightnak először azonban ki kellett találnia, hogyan közlekedjen az összekapcsolódó világok között.

Így formálódott a történet

Wright több mint egy évtizede kezdte el dédelgetni új ötletét, és nagy vonalakban gyorsan össze is rakta a cselekményt. De nem sietett, hogy az ötletből film szülessen. „Edgar 2012. februárjában jelezte, hogy fejleszteni szeretné ezt az ötletet – mondja Nina Park producer, a rendező régi munkatársa és barátja. – Akkor éppen A világ vége összehozásával voltunk elfoglalva, és semmi másra nem volt időnk. Nem gondoltam, hogy tudnánk más projekttel is foglalkozni, de folyton a fejemben motoszkált az ötlet, és mindenképpen bele akartam vágni. Ő LA-ben volt, én meg Londonban. Átjött egy hétre, hogy tárgyaljunk A világ végéről, és sikerült beszuszakolnunk egy találkozót a Film4 vezetőivel, mert Edgar úgy gondolta, szeretni fogják az ötletet. Abban a szakaszban kisebb költségvetésről volt szó, mint amekkora végül befektetődött. A Film4 rögtön pozitívan állt a dologhoz.”

Wright felkérte Lucy Pardee producert, aki nemrég BAFTA-t kapott a Rocks című filmért, hogy segítsen neki mélyebbre ásni a sztori részleteit illetően. Pardee meginterjúvolt jó néhány embert az élet minden területéről, akik a hatvanas években a Sohóban laktak vagy dolgoztak. Valóságos bibliát sikerült összeállítani, amelyben helyet kaptak Közép-London szexiparának egykori és mai kulisszatitkai, történetek arról, hogyan ellenőrizte a rendőrség a negyedet, továbbá hogyan élnek a mai, divattervezőnek készülő diákok, amilyen Eloise is. Pardee kutatásokat végzett a rémálmokkal és az alvási bénulással kapcsolatban, utánanézett a paranormális jelenségeknek és a szellemjárásoknak is, beleásta magát a tudatos álmodás rejtelmeibe, összeszedve minden olyan elemet, ami a cselekmény kibontásához szükséges lehetett. Wright feldolgozta ezt a hatalmas információtömeget, beleszőtte saját rajongását a hatvanas évek filmjei és zenéje iránt, és a történet részletei alakot öltöttek. De A világ vége és a Nyomd, bébi, nyomd! elsőbbséget élveztek, és csak utóbbi befejezése után következhetett az Utolsó éjszaka a Sohóban.

„A Nyomd, bébi, nyomd! díjbegyűjtő körútja után, 2018. márciusában meghoztam a döntést – mondja Wright. – Nyomás volt rajtam, hogy azonnal hozzam össze a folytatást, de tudtam, hogy előbb valami mást kell csinálnom. Ha nem akartam teljesen megkattanni, nem ugorhattam neki egy újabb nagy autós üldözéses filmnek. Amikor van lehetőség arra, hogy az ember szerzői filmet készít, nyilván azt választja.” Wright eredeti ötlete az volt, hogy hatvanas évekbeli, horrorelemekkel átszőtt thrillert készít, amely felidézi a korszak glamúros stílusát, ám a történetet modern látószögből akarta elmesélni. Nem az volt a célja, hogy dicsőítse a múltat, vagy elkendőzze a hatvanas évek amorális, szexista groteszk valóságát. Azzal, hogy modern hősnőt helyezett a hatvanas években játszódó történetbe, biztosítani tudta a megfelelő távolságtartást, és el tudta kerülni, hogy rózsaszín ködön átszűrt nosztalgiával ábrázolja a múltat. Már összeállt a sztori, az is biztos volt, hogy a Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick & Tich száma lesz a főcímdal, de forgatókönyv még nem készült el. Wright találkozott barátjával, Krysty Wilson-Cairns forgatókönyvíróval, és elmesélte neki az ötletet. Egyik este végigjárták a Sohót, a rendező magyarázta a koncepciót, és ellátogattak a környék leghíresebb és legkülönösebb lebujaiba.

„Elmentünk a Toucan kocsmába, ahol Krysty évekig csapos volt, amíg első forgatókönyvét, az Aethert írta – mondja Wright. – Ott lakott a Dean Streeten, ezért elkerülhetetlen volt, hogy össze ne barátkozzon a kidobóemberekkel és a sztriptíztáncosnőkkel. Testközelből megismerhette őket. Megannyi remek történettel találkozott.” Egy évvel később Wilson-Cairns felkérést kapott a rendezőtől, hogy írják meg együtt a forgatókönyvet. Irodát béreltek, a sztori részleteit cédulákon kirakták a falra, és hamarosan összeállt a könyv első változata. „A sztori nagyon régóta érlelődött a fejemben – folytatja a rendező. – De hiányzott valami, és ezt Krsyty tette hozzá, olyan dolgokat javasolt, amik nekem soha nem jutottak volna eszembe.”

Kicsoda Eloise?

A hősnő szerepére Wright olyan színésznőt keresett, aki szintén idealista és mentes minden cinizmustól; aki elvezeti a közönséget a hatvanas évek csillogó világába, majd tovább, a korszak sötétebb bugyraiba. Nina Park javasolta az új-zélandi Thomasin McKenzie-t. Wright már az első találkozásnál látta, hogy a színésznőben minden megvan, amit keresett. „Láttam a Ne hagyj nyomot című filmben, és fantasztikus volt – mondja Wright. – Az lehetett az ember benyomása, hogy nem is színésznőről van szó, aki pusztán eleget tesz egy feladatnak, annyira feloldódott a szerepben. Csodálatos művész, és mivel fiatal, kíváncsi a világra. Igazi nagy kalandra indult Eloise szerepében.” Eloise számára London nem csupán a nagyvárosi életet jelenti. Nem a világváros valóságában merül el, hanem a helyről képződött álmaiban, amiket régi filmekből és a nagymamájától kölcsönzött bakelitlemezekből alkotott magának. A nagymamát és őrangyalát, Peggyt az a Rita Tushingham alakítja, aki a hatvanas évek brit újhullámos filmjeinek meghatározó alakja volt (Egy csepp méz / A Taste of Honey). Unoka és nagymama rendkívül közel állnak egymáshoz – a kapcsolat ábrázolása nem volt idegen McKenzie-től, mert felnevelésében döntő szerepet játszott a nagymamája –, Eloise mégis alig várja, hogy kirepülhessen a meleg családi fészekből. A véletlen játéka, hogy McKenzie 18 éves volt a film forgatásakor, akárcsak Tushingham, amikor A méz íze készült.

Eloise számára azonban az igazi London csalódást okoz – túl zajos, és a pöffeszkedő diáktársak a koleszban erősen frusztrálják. „Nem sokáig bírja a többiekkel összezárva – mondja McKenzie. – Nagyon keményen megdolgozott azért, hogy idáig jusson, szenvedélyesen veti bele magát új életébe, és az az érzése támad – talán tévesen –, hogy a többi diák úgy veszi, ez a szabados életforma alanyi jogon jár nekik. Ez a fiatal lány nagyon bizonytalan és könnyű kibillenteni az egyensúlyából. Édesanyja alighanem pszichés betegséggel küzdött, amit továbbadott a lányának, és láthatjuk, amint a cselekmény során ez a családi örökség egyre inkább érezteti a hatását, és rányomja bélyegét a lány mindennapi életére.” „Eloise-nak különleges tehetsége van ahhoz, hogy olyan dolgokat lásson, amelyek mások számára rejtve maradnak, képes újraélni a múltat valamiféle telepatikus kapcsolaton keresztül – veszi át a szót Wright. – Álmaiban úgy érzi, valaki más bőrébe tud bújni, így beteljesítő jóslatokat él át álmokon vagy inkább rémálmokon keresztül. Ez nagyon fura képesség, extrém empátiának is nevezhetjük. Az empátia kitüntetett esetekben szinte szuperhatalommal képes minket felruházni. Thomasin pedig nagyon empatikus színésznő, érezzük, ahogy árad belőle Eloise természetfeletti energiája.”

A kicsit sem ideges Sandie

A rendező már a forgatókönyv létrejötte előtt kinézte magának Anya Taylor-Joyt, aki briliáns alakítást nyújtott a 2017-ben bemutatott A boszorkány (The Witch) című thriller főszerepében. A színésznő kezdetben „kicsit ideges volt”, mert nem akarta, hogy thrillerek hősnőjeként skatulyázzák be, de aztán megnyugodott, mert konstatálta, hogy ezúttal korántsem sztereotip feladatról van szó. Kezdetben úgy tűnt, hogy Taylor-Joy játszhatná Eloise-t, ám a rendező, amint a forgatókönyv határozott alakot öltött, mást gondolt: inkább Sandie szerepét bízta rá. „Nagyon élveztem, hogy ez voltaképpen roppant ijesztő feladat lehet számomra – mondja Taylor-Joy. – Egy csomó fura karaktert alakítottam már, és most izgalmas volt olyan figurát megformálni, aki kirobban az életerőtől, szétveti az ambíció, és azért jött Londonba, hogy nagy sztár legyen.” Sandie elsöprő jelenség – legalábbis ilyennek látja Eloise, amikor találkoznak. „Eloise kezdi felfedezni a saját egyéni stílusát, a szexi oldalát és a nőiességét, amit mind Sandie-nek köszönhet” – mondja Taylor-Joy.

Taylor-Joy számára egy megoldás volt: „Fejest kellett ugranom a szerepbe, ahogy Sandie tenné bármilyen helyzetben” – mondja a színésznő. Ez akkor következett be első alkalommal, amikor Sandie belép a Café De Paris-ba, a korszak egyik legfelkapottabb mulatójába. „Kétszáz statiszta közé kellett bemasíroznom, és ott álltam egyedül a terem közepén. Eléggé sokkoló élmény volt. De belejöttem, napról napra könnyebben csusszantam Sandie ezüst cipellőjébe, és egyre jobban éreztem magam benne.”

UIP Dunafilm

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *