Nyomd, bébi, nyomd (Baby Driver)

Biztos kézzel fogják a kormányt, nem rettennek meg a nagy sebességtől és az üldöző rendőrjárőrök lehagyása és kicselezése rutinmunka számukra. Keveset beszélnek, a hallgatást jobban kedvelik és tőmondatokban kommunikálnak. Gengsztereknek sofőrködnek, mindvégig hidegvérrel merednek ki a szélvédőn és a rájuk fogott fegyverektől sem mered tágra a pupillájuk… sejtésünk szerint, mivel általában napszemüveget viselnek. A zene pedig csak dob az összképen. Tulajdonképpen a Drive is sokkal kevesebb lett volna a 80-as éveket megidéző muzsika nélkül, mert hát már akkor sem lehetett hosszabban elmondani, hogy mi is volt a történet. Edgar Wright új filmje viszont mozgalmas és klasszikus vagy ismert dallamok nélkül talán el sem készült volna.

Mindenkinek megvan a kedvenc együttese, akad egy-két kedvenc száma vagy megeshet, hogy rendszeresen dúdol valamit. Baby-nek viszont élete a zene, a zene az élete. Tulajdonképpen ha úgy vesszük, ő frontember egy csapatban. Nélküle nincs előadás! Bankrablásokban vesz részt, ő a sofőr, fontos szerepe van minden balhéban. A bűnös életű emberek jönnek és mennek környezetében, ám Baby folyamatosan ugyanazt a megbízható teljesítményt nyújtja. Kevesen tudják, de egy régi baleset következtében füle folyamatosan cseng, amit csak némi ritmussal tud elnyomni. Minden alkalomra megvan az összeállítása, minden várakozáshoz és üldözéshez megvan a kiválasztott szám.

Edgar Wright pályafutása során szintén megbízható teljesítményt nyújtott. Nem kell neki 100 milliós összeg, hogy ötletes, kreatív és egyben látványosabb filmet készítsen. Ezúttal viszont slágereket is hozott magával. Peter Quill életét is meghatározza a zene, bár elég kevés választásai lehetősége van. Baby viszont tud válogatni és azért kiderül, hogy nem minden gengszter két lábon járó botfülű agresszió.

A fiatal sofőr nincs kibékülve a „munkájával”, de nincs választása. Kötelezően törleszt és csak reméli, hogy hamarosan letudja járandóságát és foglalkozhat mással is. A jövőjét pedig egy aranyos és mosolygós Debora-val képzeli el, akivel gyorsan megtalálja a közös hangot és… zenét. Hiszen a lány is odavan a dallamokért, méghozzá nem az új slágereket keresi, hanem egykori, bakelitlemezen kiadott számokat.

Habár Wright eddigi művei inkább humorosak és parodisztikusak voltak, ezúttal ne könnyed hangvételre számítsunk. Korábban olyan musicalként jellemezte az alkotó, amelyben autós üldözések vannak. Ennek fényében kicsit talán furcsa, de talán a rendező legkomolyabb filmje, sokkal izgalmasabb és jó néhány jelenet feszültséggel teli. A direktor nem váltott át teljesen más üzemmódba, vannak vicces helyzeteket és vizuális gagek, hangulatos romantika. Jamie Foxx Dili karaktere eleve nem szeret fizetni sehol, másrészt a Jon Hamm által alakított Haverben (hozzátenném: Queen-kedvelő) is kemény alak, akit mintha csak a rendkívül szexi barátnője fog vissza.

Vannak itt csikorgó, füstölő gumik, pompás, vegyes stílusú zenék, egy laza Ansel Elgort. Ugyan feszült, de mégis sokszor megmosolyogtat és roppant hangulatos. Könnyedén el lehetne hinni, hogy a vágószobában is dallamra csattogtatták az „ollót”. Egyedül az egyik karaktert tolták túl, hiszen már-már horrorfilmes gonoszhoz hasonlít, akit hiába gyepálnak. Annyi baj legyen, hiszen így roppant stílusos és… eredeti film! 90 %

imdb: 8,5

Büdzsé: 34 millió dollár