1

Box Office: Majomháború

planetoftheapesAmerikai box office
A majmok bolygója reboot nehezen került sínre és eleinte talán csak a stúdió bizakodott benne, hogy minőségi és profitképes lesz. A Tim Burton-féle változat többekben még élénken élt ugyanis. Majd amikor kijött a film kiderült, hogy nincs ok az aggodalomra, a lehető legjobbat sikerült kihozni belőle. A második felvonás tartotta a szintet és egyúttal még több dollár került a kasszákba. Ennek folyományaként itt a franchise következő darabja. Az 56 millió dollár viszonylag visszafogottnak mondható, de egy olyan nyáron, ahol az amerikaiak inkább csak a képregényfilmeket részesítik előnyben eléggé korrektnek mondható.

A kritikák meggyőzőek, ám a Relish Mix közösségi média figyelő arról számolt be  a Háború kapcsán, hogy a nézői vélemények ugyan jónak találja Matt Reeves rendezését, de nem kiemelkedőnek. Felvetődik a kérdés, hogy mi újat tud mutatni az alkotás és egyúttal még többen bizarrnak vélik az utalásokat a rasszizmusra és a modern politikára. A főszereplők pedig nem igazán élnek aktív életet a neten. Andy Serkis ugyan megtett minden tőle telhetőt, Woody Harrelson vagy éppen Steve Zahn viszont nem frissítgeti Facebook-ját. Olvasd tovább

1

D23: Az Avengers: Infinity War előzetesének leírása

infinitywar

2018 egyik nagy durranása lesz az Avengers: Infinity War, ahol összegyűlnek az eddig bemutatott Marvel hősök, hogy összecsapjanak Thanos-szal. Borítékolható a kasszasiker és várható volt, hogy a D23-on a filmnek is szentelnek némi időt. Le is vetítettek egy videót, amelynek az első két perce a Végtelen Ékkövekről szólt és egy összeollózott anyag volt az eddigi produkciókból. Majd jött a Marvel logója és a közönség a következőt láthatta:

A Galaxis Őrzői a világűrben haladnak, amikor Űrlord megjegyzi, hogy na most kellene kemény képet vágni, majd jön egy nagy robbanás és egy test csapódik hajójuknak. Mint kiderül Thorról van szó, Mantisnak köszönhetően magához tér, az asgardi eléggé meglepődik és rá is kérdez, hogy mégis ki a franchoz van szerencséje. Az Őrzők és Thor megérkeznek valamiféle bolygója, ahol hatalmas pusztítást találnak. Olvasd tovább